„A könyv azt tárgyalja, mi történt azzal a 250-300 emberrel, akit a zenei elitbe tartozónak lehet nevezni: rájuk milyen hatást gyakorol a forradalom, voltak-e ők valamilyen hatással a forradalomra, és egy kicsit ezen túl is megy akkor, amikor arról beszél, milyen zeneművek jelképezhették a forradalmat a köztudat számára" - kezdi magyarázatát Péteri Lóránt zenetörténész, aki Gyarmati Györggyel együtt az 1956 és a zenei élet című kötet szerkesztője, emellett ő jegyzi a benne olvasható legnagyobb ívű tanulmányt, amely a zenei elit intézményeit vizsgálja a forradalom, a megtorlás és az államszocialista restauráció idején. A szerkesztőt arról kérdeztük, hogy mi történt valójában a zenészekkel akkoriban, és kik voltak a zenei élet azon szereplői, akikről a könyv szól?
Péteri Lóránt saját tanulmányában azt mutatja be, hogyan érintette a Rákosi-rendszer mindennapjainak valósága a zenei elit különböző csoportjait. Erről azt tartja érdemesnek elmondani, hogy míg a zeneszerzők – akik mondhatni egy mikro társadalmi csoportot képeztek - sok szempontból kedvezményezettjei voltak a korszaknak, addig az előadók sajátos szakmai csoportját kárvallottnak kell tekintenünk. Persze abból, amit egy diktatúrában élőknek le kell szenvedniük, mindkét társaságnak kijutott. A komolyzeneszerzők – ez nagyjából nyolcvan ember - helyzete azért volt kivételes, mert ők a jogvédő hivataltól egy bizonyos pontrendszer alapján plusz pénzeket – esetenként a korabeli átlagjövedelem többszörösét - kaptak a könnyűzeneszerzők művei után befolyó jogdíjak egy részének átirányításából. Az előadóművészek közül sokan el tudták végezni a Zeneakadémiát, ám koncertlehetőséghez jóval kevesebben jutottak, aminek a bezártság is oka volt: amikor 1955-től kezdődően megpróbálták újraszervezni a művészek nemzetközi mozgását, már elkéstek. De a zeneszerzők is korlátok között alkottak, a zsdanovi szocialista realizmus szellemében voltak kénytelenek komponálni: formájában nemzeti, tartalmában szocialista, szólt a kikristályosodott meghatározás. A zenében ez azt jelentette, a népzenei és XIX. századi nemzeti-romantikus formákat kellett szocialista, politikailag előremutató mondanivalóval megtölteni.
Így történt a forradalom napjaiban a Zeneakadémián és a Magyar Zeneművészek Szövetségében? – fogalmazódik meg a kérdés. „56 alapvetően három társadalmi réteget mozgatott meg, az ipari munkásságot, az egyetemi-főiskolai hallgatókat, és azt az értelmiséget, amelyik egy ideig együtt menetelt a párttal, de csalódott benne. A zenészek utóbbi kettőben benne vannak. A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületében volt egy diákgyűlés 23-án, ahol kapják az ellentmondásos információkat, az engedélyezettnek induló tüntetésekről, és Mihály András, aki részt vett a Petőfi Kör több gyűlésén, végül kicsit óvatosan, de biztatja a részt vételre a diákokat" – tudjuk meg a téma kutatójától.
Az igazgató akkor Zathureczky Ede hegedűművész volt, aki 1943 óta állt az intézmény élén: ő egy november 1-i beszédében üdvözölte a forradalmat, és az intézmény forradalmi bizottságának is tagja volt. A diákok közül ketten – Petrovics Emil és Pál Tamás - fegyvert is viseltek októberben, bár el nem sütötték azokat. Ettől függetlenül a hangulat békés volt, egyetlen erőteljesebb gesztus történt: a hallgatók a térre hordták a marxizmus-leninizmus tankönyveket és máglyát raktak belőlük. Pernye András a főiskola stencilgépét vitette haza barátaival, de végül festék és papír hiánya miatt, és mert azt sem nagyon tudták, mit kéne kinyomtatni, nem vették hasznát. Ezek az események lettek később a fegyelmi tárgyalások fő témái. És kik voltak a valódi nagy szereplők? Szervánszky Endre és Járdányi Pál, akik a Zeneakadémia és a szövetség forradalmi bizottságában is főszerepet vittek. Szervánszky kommunista volt, de a sztálinizmus ellensége lett, Járdányi 1948-ig a Nemzeti Parasztpárt köreihez tartozott. Bartha Dénes zenetörténész kapott 1956 októberében jelentősebb szerepet, úgy tűnt, Szabolcsi Bencével szemben ő kerülhetne vezető pozícióba. A diákok, amikor már mindennek vége volt, decemberben, januárban is úgy gondolták, hogy valamiféle autonómiát meg lehetne valósítani.
Kodály, aki akkoriban elég idős volt, Galyatetőn töltötte az időszakot, írt alá petíciókat, a Petőfi Párt pedig államfőnek jelölte. A forradalom után folytattak fegyelmi tárgyalásokat a Zeneakadémián, azonban fegyelmiben kizárólag diákokat részesítettek, és ezek nem törték derékba pályafutásukat. Sokan gondolták később úgy, hogy szükség lenne tisztogatásra. „1958 őszétől kezdi meg igazgatói működést Szabó Ferenc zeneszerző, aki hithű sztálinista volt, annak idején a Szovjetunióból tért haza a Vörös Hadsereggel, de önszántából ő sem kezd tisztogatásba. Járdányi esete egyedi, őt azért teszik ki a Zeneakadémiáról, mert a későbbi években is szóvá teszi a megtorlásokat, például Déry Tibor bebörtönzését" – tudjuk meg végül Péteri Lóránttól.
Infó:
1956 és a zenei élet –Előzmények, történések, következmények
Szerkesztette: Gyarmati György, Péteri Lóránt
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Állambiztonsági Iratok Történeti Levéltára
Kronosz Kiadó
Budapest – Pécs, 2019
