Közvetlenül a Mókuska játszótér alatt, a Béla király út elején, a Devecseri Gábor parknak nevezett ligetes ékben, illetve kicsivel feljebb áll két apró, gótikus elemekkel megspékelt építményecske. A Svábhegy-Zugliget összeérésénél lévő házikók egyikét a 21-es és a 212-es busz is érinti – a feltehetőleg sokuk által milliószor érintett Városkút megálló is erről kapta a nevét. Csakhogy, ez a feltehetőleg egy 13. századi, elbontott templom köveiből felhúzott forrásház nem egyszerű kút vagy néhai kút, hanem Buda első városi vízművének egyik „tornya”.
Azért építették, valamikor Mátyás király idejében, hogy Buda várát ellássa tiszta ivóvízzel. Mivel a várterületnek nem volt saját forrása, a Budától nyugatra eső hegyekig nyúltak tiszta vízért, és egy lejtős íven három bázist kiépítve afféle vízművet hoztak létre. Az egyik pillére az Orbán-hegy keleti oldalában felszínre bukkanó, időközben az enyészeté lett Sváb-kút volt, a másik a Hajnalos-hegy északkeleti oldalában található Béla király kút, a harmadik pedig a ma Városkút néven ismert forrás. Az építkezés az itáliai építész, Chimenti Camicia (vagy Canicia) irányítása alatt zajlott – a szurkos vörösfenyő, cserép és ólom csövekből kiépített vezetékben a közlekedőedények elve alapján került a víz a 200 méterrel alacsonyabban lévő Várhegyre, a mai Szentháromság téren lévő csorgóba és az azt körülvevő medencébe.
A török hódoltság alatt a Városkút és a vezeték használhatatlanná vált, csak Buda visszafoglalása után fedezte fel újból és állíttatta helyre Eberhardt von Everling törzsorvos 1718-ban, 1304 méternyi fenyőfa, illetve 2676 méternyi ólomcső felhasználásával. Everling tiszteletére a forrást a 18. században Doktor-kútra keresztelték át, majd 1847-ben az akkor elhunyt József főherceg előtti főhajtásként egy rövid ideig Nádor-kútként is üzemelt. Egészen addig, amíg Heidrich Ferenc pesti gyáros közeli Óra-villájában főhadiszállást nem alakított ki Görgey (később Görgei) Artúr – távcsövön figyelte innen a csapatok mozgását –, aki egy szinte szó szerinti huszárvágással átvágta a vízvezetéket, hogy a várban lévő császáriak ne juthassanak friss ivóvízhez. A szabadságharc után helyreállították ugyan a kutat, de már csak 1882-ig látta el eredeti funkcióját, ezt követően szerepét átvette az újlaki vízmű.
A felső forrásházat, más néven kútházat a 13. századra datált kövei miatt nem engedték elbontani – 1937-ben Garády Sándor régész fejébe is vette, hogy feltárja a környékén feltételezett kolostor és templom maradványait. Ezek helyett azonban csupán vízgyűjtő folyosókat, csatornákat, kőfalakat, valamint cserép, fa és vas csővezetékeket talált. A ma Városkútként emlegetett házacska ugyanis nemcsak egyszerű forrás, hanem lejárat egy, a hegyoldalba mélyen benyúló, kényelmesen járható alagútba, mely majd’ 2 méter magas és több mint 1 méter széles. A folyosó 18 méter után két, egymástól fallal elkülönített forrásteremben végződik, ahol még mostanság is több rétegforrás tör a felszínre, rejtve a lehetőséget vészterhesebb időkre.
