Gryllus Dorka mint Anna Karenina gesztusokból és csöndekből építkezik. A szobányi KuglerArt Szalonban kezében bőrönddel hosszan néz farkas szemet későbbi nagy szerelmével, Vronszkijjal (Bárnai Péter). Nem beszélnek, csak néznek. Közben talán egy perc alatt szinte az egész dráma lejátszódik. Az első találkozás feszültsége, izgalma és sorszerűsége, majd az érzelmi káosz és a kiábrándulás melankóliája. Mindez kiolvasható két egymásra szegezett tekintetből. Soós Attila, aki játszik is a darabban, rendezőként mindent lecsupaszít. Az érzelmi viszonyokat és annak változásait nagyítja ki. Mintha elénk öntené mindazt, ami a szívekben lejátszódik, érintésnyi közelségben.
Az előadás kulcsa a címszerepet alakító Gryllus Dorka. Annyira hiteles, hogy az ő megjelenésével azonnal beavatottakká válunk a női sors rejtelmeibe. Minden hozzá képest történik. Az ő eszmélése, lángra gyúlása, az elfojtástól az odaadásig eljutó útja a mértékadó és sodorja a többi szereplőt is különböző irányba. A férj, Mátrai Lukács Sándor nem képes uralni a történéseket. Felemészti őt is feleségének az elvesztése. Bárnai Péter kissé egy tónusból rakja össze a csábító grófot. A férfiassága és ennek a romantikája a legfőbb hatóerő. Az érzelmi közeliket pedig jól ellenpontozzák a többi jelenetek, a társasági pszichológusnő parodisztikus szeánsza, vagy Kitty és Levin tánccal és zenével teli szórakoztató kettőse.
A társulat játékból Nagy Dóra és Eke Angéla is sokszínűen és energikusan veszi ki a részét. A darabot Anna Karenina befejezetlen története címmel játsszák és nem is fejezik be. Anna csupán a bőröndjét hátrahagyva becsukja maga mögött az ajtót és kilép a színről, Csak sejtjük hová megy.
A Pesti Színházban is bőröndökkel indul a dráma. A díszlet (Jaroslav Valek) végig jelzésszerű, többször szinte üres térré változik a színpad. A fekete-fehér dominálja a látványt, a filmszerű jeleneteket feliratok és görkorcsolyás fiatalok átdíszítése választja szét, illetve köti össze, lendületes, mai zenére. A Szlovák Nemzeti Színház rendezője, Roman Polák nagyon ért az atmoszférateremtéshez. A látvány, az etűdök megkomponálása kifejezetten inspiráló. Ráadásul Balassa Eszter dramaturg segítségével itt társadalmi hátteret is kapunk, a közeg hatalmi viszonyaival együtt. a pénz, a gazdagság jelenti a legfőbb hatalmat, akit az érzelmei irányítanak kegyetlenül elveszik.
A drámában megjelenik több generáció. Nagyon markáns például Halász Judit, Kútvölgyi Erzsébet és Borbiczky Ferenc játéka. Az előadás nagy felfedezése Levinként a Debrecenben már bizonyított Kiss Gergely Máté. Nagyon érzékenyen és plasztikusan formálja meg a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó, de mégis csak boldogságra vágyó fiatalembert. Dolly (Waskovics Andrea) és Sztyiva (Józan László) kettőséből előbbi döntéseinek indítékait értjük jobban.
A szerelmi háromszög szereplői közül Karenin (Hegedűs D. Géza) traumájához kapjuk a legtöbb fogódzót. A címszerepben Bach Kata, mintha nem lenne elég tapasztalt ahhoz, hogy ennek az asszonynak a motivációit is megmutassa. Szinte végig a felszínen maradnak az érzelmei, mint ahogy Vronszkij szerepében bemutatkozó Orbán Levente is inkább a külsőségekre hagyatkozik, mint annak ábrázolására, mivel is képes Annát kizökkenteni a normális életmenetből.
Bach Kata öngyilkosság előtti monológja viszont költői és megkapó. Utána csak a földön heverő táskája marad. Nőiségének, méltóságának utolsó, porban heverő rekvizituma.
