Az Új Köztársaság Alapítvány szervezésében szeptember végén az „Európai minimálbér – karnyújtásnyira” konferencia keretében nyilvános előadást tarthattam „Dilemmák és feltételek az EU szintű legkisebb munkabér meghatározásához” címmel. Nem szigorúan munkaadói szemmel közelítettem a kérdéshez, hanem azt is figyelembe vettem, hogy egy új európai jogintézmény bevezetésének körülményeit kell most megvizsgálnom, ma még viszonylag kötetlen formában.
A gondolat és a törekvés nemes, de a koncepció kidolgozásának legelején sem árt józannak maradni. Fantáziánk szárnyalhat, de a tervezgetés kezdetén is jó, ha van bennünk mértéktartás. Egy uniós szintű konstrukció bevezetése esetében pedig nem fogadható el a „vagy sikerül, vagy nem” viszonyulás: itt, ha tényleges intézkedések megtételére kerül sor, akkor – tekintettel a szerzett jogra – már nagyon nehéz visszalépni, negatív irányba korrigálni. Az alábbiakban néhány konkrétum és feltétel meghatározására teszek kísérletet, vállalva annak kockázatát is, hogy számos – a kérdéshez kapcsolódó - fontos tétel elkerülte figyelmemet.
„Azt szeretnénk elérni, hogy az EU úgy szabályozza a minimálbérek meghatározását, hogy egyetlen tagországban se lehessen alacsonyabb a minimálbér, mint az ottani megélhetés minimális költsége. Induljon program a minimálbérek felzárkóztatására és az Unión belüli jövedelemkülönbségek csökkentésére úgy, hogy a kis és közepes vállalatok növekvő költségeit az Európai Szolidaritási Alap támogassa. (…) Azt akarjuk, hogy legyen közös uniós jövedelempolitika, a területi kohézió uniós alapelve terjedjen ki a jövedelemkülönbségek mérséklésére is. Javasoljuk, hogy az Unió használja föl pénzügyi eszközeit az Európai Bérfelzárkóztatási Alap létrehozására, és ennek segítségével indítson európai programot a jövedelmek területi különbségeinek fokozatos kiegyenlítésére.” (Részletek a Demokratikus Koalíció „Európa, MARADUNK!” című programjából.)
1. A minimális bér versenygazdasági és munkapiaci kategória, amely vitathatatlanul erős szociális jegyeket hordoz.
2. Álláspontom szerint az előbbi megállapításból az következik, hogy ez a bértarifa továbbra is adó- és járulékköteles munkajövedelem marad, rögtön hangsúlyozva, hogy nem a jelenleg hatályos – egységes 15 százalékos – SZJA-val terhelve. A véleményemet nyilván sokan vitatják/rosszallják, de erre azt válaszolom, hogy 1,1 millió embert (minimális bér plusz garantált bérminimum) nem célszerű kivonni a személyi adófizetésből eredő közteherviselésből.
3. Befolyásolja a konstrukció kialakítását, hogy az egyes országokban milyen nagy az „érintettség” az összes munkavállaló arányában. Ez a központi alapból történő ellentételezés szempontjából fontos. Az EU statisztikái jelentős eltéréseket mutatnak.
4. Hazai terepen biztosan elengedhetetlen tényező a társadalmi szolidaritás, a társadalmi támogatottság megszerzése. Elsősorban a vállalkozók/vállalkozások esetében lesz nehéz a törekvés elfogadtatása, vélhetően a szakszervezetek nem fognak tiltakozni. A kormányzat és a köztestületi kamarák (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) egyetértésére is szükség lenne, álláspontjukat később, egy esetleges európai keretszabályozás-tervezet kidolgozásakor fogjuk megismerni.
5. A 28 Európai Uniós tagállamból jelenleg 22 tagállamban létezik általános minimálbér. A nagy ívű terv megvalósítását érdemben segítené, ha belátható időn belül minden EU-tag kötelező érvénnyel rendszeresítené a legkisebb havi munkabér jogintézményét. A minimálbér jogszabályi keretek között megszabott legkisebb összeg, amelyet a munkáltatók a munkavállalónak munkája ellentételezéseként fizetni kötelesek. Ausztriában, Dániában, Finnországban, Olaszországban és Svédországban (ágazati) kollektív szerződések szabják meg a minimális munkabért. A kollektív szerződések hatálya azonban minden országban eltérő, vannak olyan munkavállalói csoportok, amelyekre nem vonatkoznak ezek a szerződések. Ciprus esete kivételt képez: létezik ugyan minimálbér, de csak egyes szakmákban.
6. Az egységes európai minimális bér az elkövetkező évtizedben még valószínűleg nem határozható meg abszolút értékben, mivel a tagállami szélsőértékek (maximum, minimum) nagyon távol vannak egymástól. Luxemburgban 2071 EUR/hó/fő, Bulgáriában 286 EUR/hó/fő, azaz több mint hétszeres a különbség. Várhatóan a nemzeti szintű átlagkeresetek arányában határozható meg az országonkénti érték (persze más vetítési alap is elképzelhető). De bármilyen vetítési alap (nemzetgazdasági átlagkereset, létminimum, művi úton előállított minimum fogyasztói kosár) kerül meghatározásra, kulcskérdés, hogy a bázis viszonyítási szám hiteles, jól mérhető legyen. Magyarországon ez nem adott, például az öt fő alatti vállalkozások bére nem szerepel a bérstatisztikában. Így a bruttó 350 ezer forint körüli havi átlagkereset nem tükröz valós helyzetet. Az ismert ajánlások egyébként 60 százalékról szólnak, azaz a legkisebb bértarifának mindenhol el kellene érnie a nemzetgazdasági átlagkereset 60 százalékát.
7. A témakör kényességét és annak árnyalt megközelítését jól igazolja az EU jövendő munkahely-teremtési biztosának (Nicolas Schmit, aki luxemburgi szocialista politikus) a bizottsági meghallgatáson elhangzott néhány mondata. Nem szólt egységes minimális bérről, de jelezte, hogy a minimális bér összegét fenntartható, átlátható és kiszámítható módon kell a tagállamokban megállapítani. Hozzátette: „a konvergencia erősítésén kell dolgoznunk. Ha jogi keretet fogadunk el a minimálbéreket illetően, annak szélesebb körű hatása lesz a fizetésekre nézve”.
Az egyes tagországokban eltérő személyi jövedelemadóztatási szisztéma érvényesül. Tehát: a meghatározott szintből (mondjuk a nemzeti átlagkeresetből) számolt bruttó minimális bér országonként különböző nettó értéket képviselhet, azaz valamilyen szintű adóharmonizációs beavatkozásra biztosan gondolni kell. De rendkívül fontos az államonkénti versenyképességi analízis is, különös tekintettel a bérhatékonyságra. Az országonként eltérő vásárlóerő elemzése szintén megkerülhetetlen. Hazánkban a minimális bérhez számos szociális és családi támogatás is kapcsolódik. Kérdés, hogy ezek az automatizmusok nemzeti és kontinentális szinten miként rendezhetők egységes szisztémába? Ugyanez a kérdés felmerül a költségvetési bértarifák vonatkozásában is.
8. Az egységes - szociális jegyekkel is rendelkező bértarifa – minimális bér nem szakítható el az adott ország nyugdíj és egyéb nyugdíjszerű ellátásának rendszerétől.
9. Egyszerűsítené a helyzetet, ha az európai szintű – nem azonos abszolút értékű (!) - minimális bérre való ráállás elősegítené/gyorsítaná/ösztönözné a ma még a valutaközösségen kívüli országok csatlakozását az eurózónához. A teljes körűen alkalmazott közös fizetőeszköz használata érzékelhetően segítené a tagállamok munkabér-színvonalának jobb összehasonlíthatóságát.
Előadásom címe óvatosságot tükrözött, hiszen olyan dologról, olyan kérdéskörről értekeztünk, ami munkavállalók tízmillióinak egzisztenciáját és a versenygazdaságok potenciálját egyaránt alapvetően befolyásolhatja. Az egységes európai minimális bér érvényesítésének merész gondolata politikai szempontból előremutató és szakmai megközelítésből is rendkívül érdekes. A törekvés egyértelműen az integrált Európa iránti elkötelezettséget sugallja. Ha kontinentális közösségünk belevág ebbe a vállalkozásba, akkor azt csak nagyon nagy társadalmi támogatottsággal és még nagyobb türelemmel, körültekintéssel teheti.
A szerző közgazdász