Tisztelt Polgármester Úr! (…) Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait, és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben hőseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. (…)
Nem szokásom a tisztelt olvasót a fentihez hasonló hosszú idézetekkel fárasztani, különösen nem Horthy Miklóstól. De kénytelen vagyok, mert Bayer Zsolt, az előbb citált – 1919. november 16-án, a budapesti bevonulás alkalmából elmondott – Horthy beszédből szemezgetett az önkormányzati választást követő harmadik napon a Magyar Nemzetben. Ellenpontozásul Szent István intelmeit is felidézte, azt próbálva igazolni, hogy a „balosok” által annyira kedvelt uralkodó bizony szigorú és hagyománytisztelő személyiség, míg a hírhedt lovas tengerész barátkozó, kedélyes és megbocsájtó úriember volt.
A Horthy-beszédből szerintem világosan kiolvasható, hogyha a dolgok nem a kormányzó szájíze szerint történnek, akkor bizony kemény büntetés várt volna a „vörös rongyokba öltözött” főváros lakosságára. Meghunyászkodtok vagy bosszú következik, ezek közül lehet választani - üzente 100 évvel ezelőtt Horthy Budapest népének. Ezt követően 25 évig vaskézzel irányította az országot és a fővárost.
Ízlésemmel nem igazán egyezik, ha államalapító királyunk bölcs gondolatai egy lapra kerülnek a XX. század talán legszégyenteljesebb magyar politikai figurájának mondataival. Horthy valóban korszakos kormányzó volt, de rögtön tegyük hozzá, hogy ez hazánk történelmének egyik legsötétebb időszaka, amikor is Ferenc József egykori szárnysegédje megragadta a hatalmat, majd negyed századon keresztül hibát hibára halmozott. Míg István maradandót alkotott, addig Horthynak csak szenvedést, megszállást és egy újabb diktatúrát köszönhetünk. És egyáltalán! Miként juthat eszébe egy Úri utcai polgárnak (Bayer is kedvezményezett I. kerületi lakásbérlő), hogy a XI. században uralkodó államférfi nézeteit összevesse egy XX. századi diktátoréval? Az egyikre büszkén emlékezünk, a másik nevét csak azért nem radírozzuk ki a könyvekből, mert olyan sok kárt okozott, hogy személye és tettei nem merülhetnek feledésbe. Az egyikről utcák, terek vannak elnevezve (helyesen), a másiknak még magánterületen is vitatott gesztus szobrot emelni.
Ami aztán tényleg az elmebajjal határos, hogy a Szent István kontra Horthy Miklós látomás miért kerül be az önkormányzati választást követő hét értékelési folyamatába. István idejében még nem volt Budapest, Horthy pedig Kenderesről indult, az Adrián vitézkedett, végül a portugáliai Estorilba került, hamvai 1993 óta nyugszanak újra hajdani birtokán, magyar földben. Mégis úgy tűnik, hogy B. Zsolt (nem Borkai) a jobboldal fővárosi vereségét követően újabb fehérlovas bevonulást vizionál, és lázálmában ismét „vörös rongyokkal” viaskodik. A Magyar Nemzet írásból azt viszont sajnos nem tudtam meg, hogy B. Zsolt (a Várnegyedben lakó) kit is akar látni a ló nyergében. Esetleg miniszterelnök-helyettes barátját, Semjén Zsoltot, aki a szelídített rénszarvasok lelövése előtt – 2013. március 15-én – belovagolt Kézdivásárhelyre? Az egykori kormányzó valóban lóra termett katonaember volt, a KDNP-s politikusról ez nem igazán mondható el.
Bayer szerint a nagyvárosi felső és középréteg azért szavaz balra, mert gyökértelen és globalista, míg a vidéki és kisvárosi lét szinte automatikusan magában hordozza a hagyománytiszteletet és a földközeliséget. A zárt kisközösségek egészséges konzervativizmusából egyáltalán nem következik, hogy Bécs, Budapest és Prága polgárai ne tisztelnék városaik nemes hagyományait. Nem vitatva a tradíciók fontosságát, én mégis másban keresem a városi és kistelepülési ember eltérő voksolásának igazi okát: a „vidéki” Magyarországot a Fidesz teljesen legázolta, a községekben élő polgárokat szemérmetlenül félrevezette az egyoldalú tájékoztatással. A közepes és annál nagyobb városokban (egyetemi központokban) ez a fals informálás nem hozhatott tartós sikert, a fővárosban meg különösen nem. A CEU és a Magyar Tudományos Akadémia elűzése, illetve lenyúlása a városiakat jobban megérintette, mint a vidéki kisközösségeket. A falusi és kisvárosi lét természetesen nem tiltja az önálló gondolkodást, a logikus következtetést, de ha az állam, a helyi önkormányzat és az egyház ellehetetleníti az objektív tájékoztatás minden formáját, akkor a községekben és járásszékhelyeken élő polgárok a hamis propaganda befolyása alatt szavaznak. A nem városi népesség jelentős többsége tehát jobbra voksolt, de volt idő, amikor e téren sokkal árnyaltabb, kiegyensúlyozottabb kép mutatkozott.
Befejezésül, visszakanyarodva a tenger nélküli altengernagyhoz. Ha Bayer Horthyzik, akkor én Horthynézek egyet. Horthy Miklósné (született Purgly Magdolna) állítólag szűk körben gyakran mondta: „Tisztességes úton kerültünk hatalomra, az ajtón keresztül, de attól félek az ablakon keresztül fogunk távozni.” Szinte pontosan 75 éve, 1944. október 17-én Horthy Miklós és családja kalandos körülmények között hagyta el a Budai Várat. A néhai kormányzóné keserű mondata ma is jelzésértékű. A történelem ugyanis néha ismétli magát, tehát jó lesz vigyázniuk a Várnegyed urainak.
A szerző közgazdász