Az előző héten három magyar válogatott is kikapott a horvátoktól, ami egészen drámaian szemléltette: hiába az állami sportsajtó szemérmetlen ajnározása, semmi, de tényleg semmi eredménye a százmilliárdos támogatási rendszernek. Ez mondjuk egyáltalán nem új fejlemény, hiszen ebben a közegben nem divat a szembenézés és még egyszer sem fordult elő, hogy valakit, valakiket elővettek volna a szégyentelen hazudozás miatt, mert egyetlen vállalás vagy ígéret sem teljesült. A számonkérés és felelősségre vonás elmaradása miatt sehová nem tartó szakmai programok futnak a végtelenbe, ami közpénzek elherdálásának egészen újszerű módja.
Nem állítható, hogy itt rendszerszintű a lopás, bár a tao-pénzek körül fel-feltűnnek nagypályás játékosok, de a képlet ennél is egyszerűbb: az állam erőszakkal fenntart egy fenntarthatatlan rendszert és ahelyett, hogy engedné az összeomlást követő öntisztulási folyamat elindulását, nagyvonalúan finanszírozza az ágazatot.
A pályán azonban már a felkészülés a döntő, nem pedig az, amit néhány vezető vágyvezérelt gondolatai sugallnak. Horvátország lakossága nem éri el a 4,2 millió főt. Minden horvátra 2,3 magyar jut, ergo a merítés feleakkora, mint nálunk. A horvát állam nem száll be ilyenformán a fociba, mint a magyar, a létesítmények náluk egyáltalán nem ilyen csillogóak. Persze nincs államilag finanszírozott akadémiai képzés sem.
És akkor a pályán lévő különbségekről. A felnőttek Európa-bajnoki selejtezőn kaptak ki idegenben 3-0-ra, a fiatalok itthon szenvedtek fájdalmas vereségeket. Az U19-es együttest szintén Eb-kvalifikációs meccsen 2-0-ra, az U21-est felkészülési mérkőzésen 4-1-re ütötte ki a déli szomszéd.
Mivel mindig is a Duna-menti futballkultúra része volt Magyarország, ezért a horvátok sikere kicsit a miénk is, hiszen mégiscsak a mi kutyánk kölyke, mondta a tavalyi világbajnoki döntő után (ahol a horvátok a franciáktól elszenvedett vereség után ezüstérmesek lettek) a magyar futball nagy szurkolója. Ennek az 1-9-es gólkülönbségnek persze azért annyira nehéz örülni, de ebben is meg kell látni a jót, egyet bravúrosan sikerült bevágni nekik. Az őszinte, tényfeltáró, széles látókörű edzői értékelések szerencsére segítenek a probléma megoldásán. „Ki kell elemeznünk a hibáinkat, és folytatni a megkezdett építkezést.” „A futball aranytörvénye, hogy ha nem rúgod a gólt, akkor kapod.” „A becsületért kell küzdeni tovább.”
Az efféle nyilatkozatok rámutatnak, hogy a jelenlegi edzői garnitúrának kifejezett erőssége az önértékelés.
Ilyenformán nincs is baj, jön a Wales elleni meccs, ami győzelem esetén Európa-bajnoki szereplést ér, ami, ha így lesz, akkor legalizálja az eddigieket, elfedi a problémákat, és szerencsére nem bicsaklik meg a stadionépítési program sem.
