választás;Haraszti Miklós;

- „Megszületett az ellenzéki választó” – Interjú Haraszti Miklóssal

Az együttműködő pártok begyakorolják az önkényuralom utáni konszenzusos kormányzást - mondta Haraszti Miklós író-politikus, az EBESZ volt sajtószabadság-felelőse.

Sokan úgy vélik, hogy az ellenzék utolsó reménye lehet a vasárnapi voksolás. Ön szerint mi a választás tétje?

Ez az utolsózás a „magyarpesszimista” publicisztika mantrája, az első választás óta utolsóznak. Maga a szó is azt jelzi, hogy nem folyamatot értelmeznek, nem távlatokban gondolkodnak. Az Orbán-rendszerben valójában a félsiker is teljes siker, de a „magyarpesszimista” elemzésben nincs félsiker, csak kudarc. A mostani választás tétje az, hogy az ellenzék sikeres együttműködése következtében stratégiai helyszíneken bizonyosodik be: szoros a verseny, vagyis a Fidesz legyőzhető, persze csak egy folyamat végén. A Fidesz által teremtett választási rendszer logikájához kilenc év után most nő fel először az ellenzék. A vasárnapi voksolás még néhány fájó alulmaradás esetén sem a vég lesz, hanem a kezdet.

Vége lesz az összefogás-mantrának?

Az most kezdődik csak igazán, de nevezzük inkább együttműködésnek. A vasárnapi választás egyik eredménye az lesz, hogy 2022-ben Orbán Viktor már nem számíthat ellenzéki széthúzásra. Még fontosabb, hogy a választók szilárd elvárása is ez lesz. Nincs más út, mint organikusan lebontani az Orbán-rendszert, mert a művi út - a forradalom vagy az ellen-kétharmad - jelenleg csak álom. Magyarországon már nem csak Orbán hatalomgyakorlása folyik, hanem ezzel párhuzamosan a köztársaság helyreállítása is. A választók és az ellenzéki pártok is tanulnak, az együttműködéssel ugyanis begyakorolják az önkényuralom utáni konszenzusos kormányzást is.

Kilenc évre volt szükség, hogy ezt megértsék?

Orbán nem ígért könnyű álmot. Nincs gyorstalpaló megoldás a népbutító önkényuralom ellen. Azt a demokráciát nevezhetjük „nyugati minőségűnek”, vagyis érettnek, önfenntartónak, amely saját kínján megtapasztalta, hogy a szabadságot nemcsak idegen hatalmak vehetik el, hanem demokratikus úton is el lehet veszíteni. Például, ha maffiózókat választanak meg, vagy akár csak túlnyeréshez segítenek egy erőt. Amikor ezt a válságot egy társadalom végigvívja és saját erejéből legyőzi, akkor ellenállóbbá válik az immunrendszere a későbbi bitorlókkal szemben. Gondoljon Amerikára: ilyen válság volt Lincoln polgárháborúja, valamint a múlt századi polgárjogi mozgalom is, és most is ilyen csata zajlik a Trump-féle népbutítással szemben.

Szlovákia például ebben is előttünk jár.

Igen, ott a sajtó és a civil társadalom meg tudta buktatni Fico kormányfőt, s ennek köze van ahhoz, hogy ők már a kilencvenes években keresztülmentek Vladimir Meciar populista dúlásán. Akkor ugyanolyan együttműködéssel győztek, mint amilyennel most Magyarország kísérletezik. És láss csodát, Szlovákiában újra beindult a politikai forgószínpad. Tévedés ne essék, tökéletes demokrácia nincs, de működő van. A demokrácia legegyszerűbb definíciója: egy olyan rendszer, ahol békésen leváltható a kormány. Az illiberális demokrácia célja viszont, hogy olyan szabályokat hozzon, amelyeket betartva képtelenség a békés váltás. A távlatos gondolkodás ebben a kettősségben gondolkodik. Most az ellenzék az együttműködéssel végre megtalálta Orbán leváltásának a kulcsát és bebizonyítja, van jövője a forgószínpadnak és a koalíciós kormányzásnak. 

Sok elemző, publicista évek óta bírálja az ellenzéki politikusokat, de ez nem meglepő, elvégre kilenc éve képtelenek megközelíteni Orbán Viktort.

Kétségtelenül a pártok hibája volt, hogy csodavárásban hagyták a szavazókat, viszont az elemzők épp a csodát kérték számon rajtuk, így aztán folyamatos volt az anyázás. Közben viszont korszakváltó esemény történt, megdőlt Orbán centrális erőtere, vagyis már nem képes fenntartani a megosztottságot. Tavaly decemberben a rabszolgatörvény alkalmával először dolgozott össze minden olyan ellenzéki erő, amelyik helyre akarja állítani a hatalommegosztás rendszerét. Ezt pedig egy mélyebb történés váltotta ki, méghozzá az, hogy megszületett az „ellenzéki választó”, akinek szinte mindegy kire szavaz, csak azt nézi, hogy a választottja közösen dolgozzon és ne a lehetséges partnerével viaskodjon. 

A centrális erőtér bukásával is maradt még a kormánypártiak tarsolyában néhány ötlet, például a kamupártok.

2010-ig az EBESZ médiabiztosaként, utána pedig választási missziók vezetőjeként jártam Közép-Ázsiát. Az ottani illiberális rendszerek többnyire álpártokkal őrizték meg a választás látszólagos szabadságát. Az álpárt viszont csak akkor működik, ha már egyébként sincs választási szabadság. Még Közép-Ázsiában sincs megtévesztő ereje az álpártnak, inkább csak díszlet. A valódi pártok korrumpálása viszont működőképes módszer lehet. S még veszélyesebb egy másik, Oroszországból vagy Azerbajdzsánból importált módszer, amikor a leuralt választási szervek vagy az Állami Számvevőszék segítségével büntetik azokat, akik együttműködnének. Orbán ezzel is próbálkozik, és jó, hogy a pártok erre közösen reagáltak, habár nem eléggé hevesen.

A baloldali szavazók viszont továbbra sem szavaznak szívesen a Jobbikra.

Tény, az antifasisztáknak nehéz feldolgozniuk a Jobbik színváltását. Nem tartják őszintének, mert a párt személyileg csak lassabban változhat, mint a kommunikációja, ráadásul ha életben akar maradni, akkor ki sem átkozhatja magát. Persze a Jobbiknak az együttműködés érdekében meg kell válnia a toxikus figuráktól. Ezt egyébként többnyire derekasan meg is teszi. Hogy miért elfogadhatók az együttműködésben? Mert a Jobbikban megértették: érdekük a demokrácia helyreállítása. Addig voltak együttműködésre elfogadhatatlanok, amíg azt remélték, hogy a Fideszt válthatják a demokrácia megsemmisítőiként. A köztársaság érdeke az, hogy legalább a helyreállításban együttműködjenek mindazok, akik elfogadják a játékszabályok rendszerét. Tegyék ezt - ha úgy tetszik - érdekből, ez ugyanis erősebb garancia, mint az ideológia.

Tehát ön szerint, aki változást akar, az orrbefogva is, de voksoljon az ellenzékre?

Az „orrbefogás” tavaly december előtti kifejezés. A hasznos szavazat jobb megfogalmazás.

Mi történik akkor, ha Tarlós István marad a főpolgármester?

Akármi lesz, az csak a kezdet. Pár szavazaton fog múlni a főpolgármesterség, tehát nagy kár volna, ha kudarcnak látnánk az esetleges lemaradást. 2022-re tekintve Karácsony teljesítménye mindenképpen siker, mert megteremtett egy működőképes összellenzéki koalíciót, és lám a módszer megszorítja a Fideszt. 

Ön több alkalommal is azt mondta, hogy elengedhetetlen az arányos választási rendszer kiharcolása. Ez most már nem olyan fontos?

Továbbra is azt állítom, hogy az arányos választási rendszer kikényszerítése a demokrácia és az ellenzék szempontjából is fontos, ezért első számú közös cél is lehetne. Nagy lépés, hogy Gulyás Márton Közös Ország Mozgalma összehozta 2017-ben a pártokat, akik az Agorában nyilvános munkával meg is alkották a jövő kiváló választási törvényét. De 2018-ban az út szélén hagyták ezt a dolgot, nyilván bíztak a csodában. Az önkormányzati együttműködés következtében már újra kitűzhető ez a cél. A parlamentnek a valóságos választói akaratot kell tükröznie, ez viszont nem lehetséges a Fidesz törvénye alapján, ezért van szükség az arányos választási rendszerre. Persze önként a Fidesz ehhez csak akkor járul hozzá, ha meggyengül, hiszen akkor már neki is érdekévé válik. De ez ne a legyintésre, hanem éppen arra legyen ok, hogy az ellenzékiek már most közös célként tűzzék ki a választójog reformját, és már most is keressék a kikényszerítésének módszerét.

Ön szerint lesz választási csalás vasárnap?

Jó volna tudni, miért állnak le a szoftverek a választásokon, és ezalatt miért nő aránytalanul a Fidesz-voksok száma ott, ahol nincs ellenzéki számláló. Ez egyébként a pártok gyengesége. Én úgy látom, hogy döntő csalás nem volt eddig a választásokon, egy okból: a Fidesznek nem volt rá szüksége. Az persze nem kizárt, hogy a kétharmadot finoman megsegítették. Lehet, hogy meghökkentő állítás, de oda kellene eljutni, hogy a Fidesz rászoruljon a csalásra. Amikor a választás nyilvánvaló meghamisítása dönti el, kihez kerül a hatalom, akkor a Fidesz egyúttal el is veszett. Ebben az esetben a lelepleződés összeadódik a korrupció miatti felháborodással, valamint a manipulált sajtó miatti haraggal. Ilyenkor lesznek azok a történelmi pillanatok, amikor emberek tízezrei mennek ki az utcára és addig nem mennek haza, amíg új választást nem írnak ki.

Haraszti MiklósÍró-politikus, az EBESZ volt sajtószabadság-felelőse.1945-ben született, az ELTE-n magyart és filozófiát hallgatott. 1969 és 1970 között a baloldali, maoista rendszerkritikus diákmozgalom egyik szervezője. 1970 és 1971 között a Ganz–MÁVAG és a Vörös Csillag Traktorgyár marósaként dolgozott, tapasztalataiból írta meg Darabbér című könyvét, amely az első lépés volt a magyarországi szervezett ellenzék megalakulása felé. 1977-ben egyik megalapítója volt a szamizdat-mozgalomnak, 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) alapító tagja volt, részt vett az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásaiban. 1989-től 1991-ig, valamint 2000 és 2001 között – Demszky Gábor elnöksége idején – a párt Ügyvivői Testületének tagja volt. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő, az SZDSZ-frakció sajtóügyi szóvivője, 1998-ban és 2002-ben képviselőjelölt volt. Több amerikai egyetemen is volt vendégtanár. 2002-től a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-felelőseként Bécsben is dolgozott.

Piaci információk szerint a teljes hazai médialogisztika kormányközeli kézbe kerül. A lépés az online-t is érinti.