Hetvenre nőtt – két év alatt 150 százalékkal bővülve – azoknak az országoknak a száma, ahol az Oxfordi Egyetem kutatása szerint álhírekkel és dezinformációval manipulálják a közvéleményt. Magyarország sem kivétel, ahol a kormánypropaganda nem csak az elutalt közmédiával és a közpénzből növesztett médiagólemmel, hanem fizetett Facebook-trollokkal befolyásolja és torzítja a közbeszédet. Krekó Péter szociál-pszichológus-politológus, aki az összeesküvés-elméletek és az álhírek működéséről szóló évtizedes kutatásait összegezte Tömegparanoia című könyvében, számos állítását igazolni láthatja az oxfordi tanulmányban, de egy újdonságot is felfedezett benne.
„A kormányzati trollkodás és a – van egy kifejezés erre az angolban – a malicious online behavior, vagyis rosszindulatú online viselkedés új jelenség. Erősebb és hatékonyabb, mint a kormányzat által terjesztett álhírek, mivel ez azokra is hatással lehet, akik egyébként nem értenek egyet a kormány elképesztő energiával sulykolt üzeneteivel” – mondja a Political Capital ügyvezető igazgatója. Példaként megemlíti, amikor a közösségi portálokon leállunk vitatkozni egy trollal, aki fizetett alkalmazott a pártközpontban vagy éppen kiborg, félig ember, félig automatizmussal vezérelt úgynevezett bot. Ezek a nem létező személyiségek azt az üzenetet mondják, amire felbérelték őket, és meghekkelik a diskurzusokat a személyeskedő üzeneteikkel. Ezzel elterelhetik a figyelmet bizonyos témákról, elbizonytalaníthatják azt a közönséget, aki egyébként hajlandó lenne vitatkozni. A vita durvuló hangneme elveszi a kedvét azoknak is, akik egyébként nem a kormányzati álláspontot képviselik.
Orbán, a kedves megvezető
„A trollkodás emellett azt a benyomást képes kelteni, hogy tömegek képviselnek egy álláspontot. Jó példa erre, amikor Judith Sargentini volt holland képviselő Facebook-oldalát a magyar kormányt számos ponton elmarasztaló jelentés elfogadása után megszállták a néha szó szerint ugyanazt ismétlő kormányzati trollok. Azt a látszatot keltették, hogy tömeges, alulról érkező támogatottság van a kabinet mellett, miközben ez egy mesterséges hatáskeltés volt. Ez a vonatszerelvény-hatás vagy a hallgatás spirálja-elméletek szerint tényleg hat a véleményekre, mert ha az a látszat, hogy mindenki a kormányoldalt támogatja, akkor a bizonytalankodók is könnyebben odacsapódnak. Ezekből a kormányzat által generált véleményekből aztán cikket írnak a kormányzati propagandában, azt sugallva, hogy a magyarok nem értenek egyet a brüsszeli parlamenti döntéssel. De ugyanígy írta meg a kormánypárti média, hogy Vona Gábort muszlim rajongók hada támogatja és a Jobbik iszlámbarát párt, amikor álkövetők szállták meg a volt pártelnök közösségi oldalát” – emlékszik a politológus.
Az oxfordi jelentés mumusa csak másodsorban a dezinformációs bázisáról híres Oroszország, merthogy feljött az élre Kína, amely a belföldi totalitárius rendszerét elkezdte külföldi oldalak befolyásolására használni. Mindkét országgal szoros érzelmi-üzleti kapcsolatban áll az Orbán-kabinet, ami nem jó jel. A magyar kormány az oxfordi kutatás szerint már most is játszik a propagandának mind az öt versenyszámában, és a nagypálya felé törekszik: kormányzati és pártüzeneteket terjeszt és népszerűsít, támadja az ellenzéket, eltereli a figyelmet a fontos témákról, mélyíti a társadalmi megosztottságot és igyekszik likvidálni a neki nem tetsző véleményeket. Mindezekre nem kevés példát szolgáltat a jelenlegi időszak is.
„A mostani önkormányzati választási kampányban túltengnek azok a módszerek, amelyek erősen emlékeztetnek egyes oroszországi eseményekre, ahol tőrbe csalnak és szexvideókkal zsarolnak meg Putyin számára nem nagyon kedves ügyészeket vagy ellenzéki politikusokat. Amikor ilyen felvételek látnak napvilágot, akkor gyanakodhatunk, hogy nem elkötelezett állampolgárok munkájáról van szó – véli Krekó Péter. – Amikor maszkos emberek zavarnak meg politikai rendezvényeket, kriminális hátterű kamujelöltek indulnak el a választáson, az is szintlépés. Egy teljes kormányzati eszköztárról van szó, aminek csak az egyik eleme az álhíreken és trollokon alapuló hamislátszat-keltés.”
A politológus szerint egyértelműen rossz irányba haladunk, hiszen a 2010-es választáson még nem láttunk ilyesmit, és a 2014-esen is kevesebbet. Ez egy folyamat szerinte, és bár nem akar apokaliptikus jóslatokba bocsátkozni, de valószínűsíti, hogy egészen addig ezt az irányt folytatja a kormányoldal, amíg azt látja, hogy működik. Az tudna ennek a folyamatnak megálljt parancsolni, és az se könnyen, ha bebizonyosodna a választáson, hogy ez nem nyerő stratégia.
Alvó uniós ügynökség
Régen fegyverekkel szerzett vagy tartott meg országokat a hatalom, ma álhírekkel teszi. Kérdés, lehet-e ezzel szemben hírekkel versenyezni, amíg a média elképesztő mértékben eluralt állapotban van, és amíg a médiahatóság ölbe tett kézzel nézi (vagy nem nézi?) a köztévé híradóját, amely büntetlenül magasztalja a kormányt, nem vagy csak szökőévente ad hírt a Fidesz baklövéseiről, képviselőinek rendőrségi, ügyészségi, bírósági ügyeiről, és az ellenzéket csak akkor veszi a szájára, ha bírálni, lejáratni lehet. Éppen a médiahatóság oldalán olvastunk (micsoda cinizmus) a feladatához képest aprócska uniós dezinformációs ügynökségről, amely a jelek szerint nyilván elméleteket gyárt, mert gyakorlatilag nem látszik.
„Az unióban általában azt tapasztaljuk, hogy létrejön egy szervezet, készülnek dokumentumok, és aztán nem történik semmi – véli Krekó Péter. – Kiderül, hogy az új bizottság felállásával hatékonyabb lesz-e a fellépés, mert eddig finoman szólva sem volt az. Egyelőre sokkal erősebb az a szándék, hogy megadóztassák a nagy közösségimédia-vállalatokat – ami persze jogos igény –, minthogy az álhírek jelenségét ténylegesen visszaszorítsák.” Krekó Péter szerint egyébként az unióban sehol nem épült fel olyan állami hazugsággépezet, mint Magyarországon, ahol teljesen összekeverednek az álhírek a valósággal a kormányhoz közel álló médiumokban – mondta ezt a Fühü.hu-nak korábban. Persze nemcsak a kormányoldal terjeszt álhíreket, de a leghatékonyabban ő teszi.
Atomtudósország
A Political Capital ügyvezető igazgatója szerint két feltétele van annak, hogy egy adott országban vissza lehessen szorítani a dezinformációs hatást. Az első az elkötelezett elit, amely nem terjeszt álhíreket. Akkor lehet invesztálni a közösségi média monitorozásába, a média önkorlátozási kódexének és a hatékonyabb jogi eszközöknek a kialakításába, vagy éppen az oktatásba, hogy erősebb legyen a gyanakvás az állampolgárokban, ha az elit képes erre. Ez idealista elképzelés persze, teszi hozzá, mert a helyzet motorja, a politikai rendszerekben meglévő fragmentáltság és polarizáltság meggyengítette az igazságon és értékeken alapuló intézményeket.
„Az állampolgárokat sem menteném föl, mintha csak áldozati szerepről volna szó. Mert Oroszország hibás, a közösségimédia-platformok hibásak, és azok az álhíreket terjesztő politikusok is, de van ennek az egésznek egy befogadói oldala is. Az állampolgároknak maguknak kell felvérteződniük az álhírekkel és a megvezetéssel szemben. Ha mindenki hülyíteni akar minket, akkor nincs más lehetőség, minthogy nekünk többet kell gondolkodnunk, jobban kell gyanakodnunk. A mi felelősségünk, hogy milyen információt hiszünk el és terjesztünk. A gyorsabb információáramlás azt az érzetet adja, mintha mindenről lehetne egy kis tudásunk. Ne féljünk meghúzni a saját kompetenciánk határait, tudjunk kevesebbet, de biztosabban, minthogy a végén mindenki atomfizikus legyen, és ostoba összeesküvés-elméleteket terjesszen. Fogadjuk el, hogy nem tudunk mindenről, és ha valamit nem tudunk, akkor ne higgyük, hogy ha valaki hangosan mondja, akkor igaza van” – mondja Krekó Péter. És legyünk tudatában annak, hogy elfogultságaink miatt mindannyian megvezethetőek vagyunk.
