Négy évvel ezelőtt járta be a világhálót az a videó, amely megmutatta, a tengerbiológusok miként műtenek ki egy műanyag szívószálat egy teknős orrából. A teknős könnyezni kezd, majd vérezni. Fájdalmas nézi a szenvedését, de örömteli is: ezúttal egy állat megmenekült, amelyet az emberi felelőtlenség sodort veszélybe. Hawaii közelében, ahol hatvanszor annyi műanyag részecske található a vízben, mint plankton, a halak belepusztulnak a műanyagevésbe. És akkor még nem említettük, hogy az elölkopoltyús, váltivarú nőstény csigáknak a műanyag hormonként viselkedő összetevőitől péniszük nő.
Szintén ambivalens érzéseket kelt az emberben, ha végignézi az idei ARC plakátkiállítás munkáit: mosolyog az alkotók iróniáján, miközben a düh is kerülgeti. A kiállítás tematikája − Klímariadó! – igencsak időszerű, bár a jelek szerint a kormányzó Fidesz úgy véli, a tudósok, a környezetvédelmi szervezetek, sőt maga az ENSZ is egy világméretű összeesküvés résztvevőiként, „Soros-zsoldért” kongatják a vészharangot, így cselekvés, érdemi döntés helyett beéri azzal, hogy bozótosnak látja a lángoló őserdőt. Kós Péter Borz-díjas munkája – A Galaxis Önzői – ezt a gondolatot erősíti nézőjében a NER-társak „szuperhősként” való ábrázolásával. Akárcsak Tóth Györgyi Attitűdje: a mért – egyre magasabb − hőmérsékletet majd átírják a központban „Nix klímariadó” jelszóval.
„Nem baj, úgyis unikornis akartam lenni” – mondja Puskás Marcell fődíjas plakátján a kényszerből világhírű teknős. Marschall József, Ősz Szilvia, Vasvári Babett és Kemenczés Bálint különdíjas munkája, a Csúcsragadozó egyszerűségében is nagyszerű: a kishalat megeszi a nagyhal, azt pedig a műanyag zacskó.
Jó volna, ha ezeket a plakátokat is olyan nagy számban látnánk az utakon, mint a sorosozós, migránsozós őrültségeket.