2014-ben első magyarként hazajöttem a selyemúton. A több mint tízezer lépést két és fél hónap alatt tettem meg Pekingtől Isztambulig. A selyemút misztikája azóta is orientál, az idén Isztambulból indultam, és az utam legvégső, legdélebbi állomása Babilon volt Irakban. Irakból visszatértem Dél-Törökországba, majd hazarepültem.
A török selyemúton
… és kijöttem a Sabiha Gökçen nemzetközi repülőtér üvegajtóján, majd beléptem Isztambulba. Most nem akartam a városban időzni, már többször jártam itt, ezért buszra szálltam, és elindultam Ankarába. Éjfél körül érkeztem meg a hatalmas buszpályaudvarra, ahol már kétszer is jártam 2011-ben, de Törökország fővárosában még egyszer sem. Bő negyedórás kóválygás után megtaláltam azt a kijáratot, ami a helyi buszokhoz vezetett. A parkolóban már csak dolmusok, minibuszok várakoztak. Mivel nem volt szállásfoglalásom, ezért odamentem a sofőrökhöz és a magam török nyelvtudásával a következőket mondtam: sehír merkez, azaz városközpont, hotel, kücsük money, azaz kis pénz. Így kértem meg őket arra, hogy a belvárosban egy olcsó szálloda mellett tegyenek ki.
A sok (rém)hírrel ellentétben a keleti emberek nagyon kedvesek és segítőkészek, főleg akkor, ha azt látják, hogy az ember vadidegen. Rajtam látszott. Az út során az egész dolmus velem foglalkozott, majd a megfelelő helyen többen is mondták, hogy itt és most kell leszállnom. Aztán jött egy taxis, aki 10 líráért elvitt egy kb. két percre lévő szállodába. Pár nap múlva, megismerve az árakat rájöttem, hogy ha ötöt kér, akkor is jól jár. De ez engem akkor hajnalban nem zavart, úgy megörültem annak, hogy ilyen jól kezdődik a hetem, hogy 20 lírából nem kértem vissza.
A selyemút tulajdonképpen selyemutakat jelent, mert a karavánok nem csak egy utat használtak, hanem többet is az évezredek során. Már a Kína ősi fővárosából, Csanganból, a mai Hsziánból induló selyemút a Tarim-medencénél a Takla-Makán sivatag miatt három nagy ágra oszlott. A karavánok a sivatag északi peremén a Turfán-Ürümcsi vonalon közlekedtek, délen pedig Hotan, Jarkand, Kasgar városokat érintve, és ha nem volt biztonságos valamelyik útvonal, akkor az áruk gyakran a sivatagon át, az ottani oázisokon keresztül jutottak el a mai Kirgizisztán területére. Én 2014-ben a Peking–Hszián-Lancsou-Linsziá-Turfán-Hotan-Jarkang-Kasgar vonalat utaztam be, azaz Turfán után átbuszoztam a sivatagon, és a déli útvonalon folytattam az utam.
Törökország területén is több selyemút van, én 2014-ben a Fekete-tenger melletti Trabzonba mentem, ahol az árut hajóra tették, és innen vitték tovább nyugatra, többek között Európába. A másik útvonal Törökország déli részén halad át – erről majd később –, de gyakran a karavánok Anatólia nagyobb városain mentek keresztül. Kayseri, Ankara, Bursa, mindig is e távolsági kereskedelem fontos csomópontja volt, Bursa még ma is a selyméről híres! A gyors gazdasági fejlődésnek köszönhetően, ezeket a városokat ma „Anatóliai Tigriseknek” is nevezik.
2014-ben Isztambulban lefényképeztem egy selyemszövő műhelyt, ugyanis a selymet a kereskedők nem szövetként szállították, hanem fonálként. A fonal szállítása sokkal könnyebb, mint a kész szöveté, és rablótámadás esetén a rablók a gombolyagokkal nem tudtak mit kezdeni. De a selyemcérnából nem csak selymet szőttek, selyem az alapja a damasztnak, ami a nevében őrzi Szíria fővárosának, Damaszkusznak a nevét, a muszlin pedig az iraki Moszulon át - a város neve magyarul találkozási hely - érkezett Európába.
Atatürk öröksége
Miután kijöttem a szálloda ajtaján elindultam Musztafa Kemál mauzóleumához. A török katonatiszt akkor vette kezébe népe sorsát, amikor egy több mint 600 éves birodalmat akartak eltörölni a térképekről. Az első világháborúból vesztesen kikerülő Oszmán Birodalom területét a győztesek felosztották az angolok, a franciák, az olaszok, a görögök, és az oroszok között. Musztafa Kemál nem fogadta el a döntést és felszabadította a törökök lakta területeket a nem muzulmánok uralma alól. Ezért kapta a Gázi, azaz a hitéért harcoló, a Hős melléknevet. Így lett a modern Törökország megalapítója az iszlám harcosa, akárcsak 600 évvel korábban a születő Oszmán Birodalom (1299/1301-1923) első uralkodói, Oszmán és fia Orhán. Musztafa Kemál születésének az évében, 1881-ben az Oszmán Birodalom területe majd 5 millió négyzetkilométeres volt, ebből 1920-ra egy 300.000 négyzetkilométeres ország lett, majd 1938-ban Atatürköt (a "törökök atyja") a 783.562 km területű Török Köztársaság tekintette halottjának.
Atatürk egy modern világi, török államot akart. Ez viszont nem tetszett az iszlámhoz és a származásukhoz ragaszkodó kurdoknak. Szaid sejk lázadásáról (1925) a mauzóleum melletti múzeumban is olvastam, azt viszont a korábbi olvasmányaimból tudtam, hogy Sabiha Gökçen, Musztafa Kemál nevelt lánya (1913-2001), akiről a már említett repülőteret elnevezték, pilóta volt, és pilótaként részt vett a kurdok utolsó, 1936-os lázadásának a leverésében.
Atatürk mauzóleumában található a Török Köztársaság második államfőjének,a félig kurd származású Musztafa Iszmet pasának (1884-1973) a sírja. Ő is katona volt, és az előbb említett török függetlenségi háborúban kétszer is megverte a görög csapatokat Inönü település mellett - így lett Musztafa Iszmet Inönü. A felszabadító harcokból több nagyváros is hősiesen kivette a részét. Antep város lakossága olyan bátran harcolt a francia megszállók ellen, hogy 1928-tól Gaziantep lett a város neve (a már említett Gázi szó), Urfát (egykor Edessza) pedig 1982-ben nevezték el Győzedelmes Urfának, Sanliurfának.
Ankarai történetek
Ankarának a múltja a nehezen datálható időkig nyúlik vissza. Aki ezt nem hiszi, annak érdemes megnéznie az Anatóliai Népek Múzeumát, ahol az őskor első emlékeitől a bibliai időkig nyomon követhetjük a térség történelmét. A folytatásért már sétálnunk kell egy kicsit. Az internet szerint Róma és Ankara között a távolság légvonalban 1721 km, országúton egy ezressel több. De ez a nagy távolság semmivé lesz Augustus császár (i.e. 63- i.sz. 14) temploma mellett. A templom falait nézve eszembe jutott egy történet.
A XVI. század elejétől a törökök európai terjeszkedését a szomszédos Iránban (Perzsia) megszülető Szafávida állam veszélyeztette. Az oszmánok törökök voltak és szunniták, a Szafávidák pedig perzsák és síiták. De a két birodalom közötti csatáknak nem csak vallási és etnikai okai voltak, az oszmánok jól tudták, hogy a megszülető és terjeszkedő keleti szomszéd és Európa között többször is felvetődött a katonai szövetség terve Isztambul ellen. II. Gyula pápa már 1507-ben Perzsia új uraiban látta Európa megmentőjét. „Itt a nagy alkalom, hogy az átkozott törökök ellen valami nagyszabású vállalkozást hajtsunk végre, mivel erejüket a perzsa király felettébb meggyengítette s napról napra tovább gyengíti.” – írta egyik levelében a portugál királynak. A pápa a magyar királynak, II. Ulászlónak is írt, akinek akkorra már az egyik követe megfordult Perzsiában, s a pápa épp a magyar követ beszámolója alapján próbált meg tájékozódni.
Miután I. Szelim hatalomra került (1512), 1514-ben legyőzte a perzsákat, három évvel később pedig a déli szunnita riválist, az egyiptomi mamlúkokat is (1517). Mindezek ellenére a török győzelmek nem vették el a Vatikán és II. Lajos kedvét a perzsa szövetségtől. A magyar király követe, egy maronita szerzetes, a következő levéllel tért vissza 1523-ban Perzsiából a magyar királyhoz: „Ezért tehát megfogadom, hogy én a törökök királya ellen, de bármely más ellenségetekkel szemben is segítséget nyújtok nektek, ha április havában gondotok lesz arra, hogy túlfelől megtámadjátok az ellenséget, aminthogy erről az oldalról ezt mi is meg fogjuk cselekedni.”
Az 1532-1555-ös perzsa-török háború után a két birodalom igazságosan felosztotta egymás között Grúziát, Örményországot, a kurdok lakta területeket, az oszmánok megtartották a perzsáktól elfoglalt Bagdadot is. A két keleti birodalom békekötésnek nem örültek Európában, mert sejthető volt, hogy I. Szulejmán így sokkal nagyobb haderővel fog majd támadni. A békét abban az Amaszia nevű városban írták alá, ahol korábban I. Szelim született. Az eseményre (1555), egy magyar követség is a városba indult Sztambulból. Verancsics Antal (1504-1573), mint egyházi méltóság, jól ismerte a latin, és az ógörög nyelvet, és kíváncsian tanulmányozta az ókor megmaradt romjait, epigráfiáit. Ankarában, a már említett templomban találtak egy latin-ógörög nyelvű feliratot, s ezzel beírták a nevüket a tudomány nagy könyvébe. Augustus császár halála előtt négy írást adott át a Vesta-szüzeknek. Az egyik a temetéséről rendelkezett, a másik tetteit sorolta fel, volt egy írás ami a birodalom helyzetét tárgyalta, a negyedik pedig a császár memoárja volt. A császár tetteit soroló eredeti felirat Rómában volt, négy bronztáblára vésve. Ez a felirat elveszett, viszont minden nagyobb városba küldtek róla másolatot, ezt találta meg a magyar küldöttség.
A pogány szentély mellett áll egy török zarándokhely, Hádzsi Bayrám Veli sírja, és mellette egy dzsámi. Bayrám Veli a hagyomány szerint II. Murád szultán spirituális vezetője és tanácsadója volt, egy anekdota szerint megjósolta, a szultán nem, viszont a az ő fia már el fogja foglalni Konstantinápolyt. És igaza lett.
