A következő bekezdésben közölt törvényszöveg elolvasása után senki ne essen kétségbe, ne cserélje le a szemüvegét, ne jelentkezzen be az orvoshoz, ne küldje vissza a diplomáját a kibocsátójához csupán azért, mert nem érti, ami le van írva. Nem az olvasó a diszlexiás, a szöveg készítője nincs tisztában a jogszabálykészítés alapvető követelményével: a norma szövege legyen világos és közérthető. Mellékesen az sem baj, ha megfelel a magyar nyelv helyesírási szabályainak.
Vajon a köznevelésről szóló törvény [Nkt.] 2019. júliusi módosításával újraírt 45. § (8) bekezdése teljesíti-e ezeket a követelményeket? Nézzük a szöveget: „A hivatal gondoskodik az óvodai nevelésben részvételre kötelezettek és a tankötelesek nyilvántartásáról, a nyilvántartásból adatot közöl a területileg illetékes kötelező felvételt biztosító óvodák, iskolák fenntartói számára. A felmentést engedélyező szerv hivatalból, valamint a hivatal jelzése alapján elrendeli és felügyeli az óvodába járási kötelezettség és a tankötelezettség teljesítését, a szakértői vizsgálatokon való megjelenést.”
Aki első olvasásra megérti, miről van szó, az elmondhatja magáról, jártas a köznevelés teljes joganyagában. Miután egy ilyen fontos törvény nemcsak a vájt fülűeknek szól, miután ez egy környezetéből kiragadott szöveg, a leírtakat össze kell vetni a köznevelés egyéb e témához kapcsolódó paragrafusaival, hátha így sikerül megfejteni az értelmét. Igaz, kérdéses, hogy ez a feladat elvárható-e azoktól, akiknek e rendelkezések szólnak? Akár igen, akár nem, kénytelenek megoldani a leckét. Ne feledjük, a sokszor idézett elv érvényes ma is: a törvény nem tudása nem mentesít a felelősség alól. Ezért kezdjünk neki. Fejtsük meg, kiknek és miről szólnak ezek a rendelkezések? Tekintsük ezt a kísérletet egy tanfolyami órának.
A kötelezett, a tanköteles - az óvoda és az iskola
Kezdjük az Nkt. 8. § (2) bekezdésével, melyből megtudható: a „gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.” Nem kell zavarba esni attól, hogy ebben a szövegben nincs szó kötelezettről. A mondat állítmánya tartalmazza azt az elvárt magatartást, amelyet a mondatban található feltételnek megfelelő gyermeknek teljesítenie kell. Ezért vált kötelezetté. Az Nkt. 45. § (2) bekezdéséből megtudható: a „gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik.” „A tankötelezettség iskolába járással teljesíthető” mondja ki az Nkt. 45. § (5) bekezdése. Miután a kötelezettek és a tankötelessé válók szülői felügyelet alatt állnak, az Nkt. 72. §-a (1) bekezdésének b) pontja a szülő kötelességévé teszi, hogy „biztosítsa gyermeke óvodai nevelésben való részvételét, továbbá tankötelezettségének teljesítését.”
Visszatérve a vizsgált szöveghez, már világos, hogy a „kötelezettek” és a „tankötelesek” azok a gyermekek, akiket a szüleiknek be kell íratnia az óvodába, illetve iskolába. Érthetővé válik az is, hogy a hivatal ezeket a gyermekeket tartja nyilván és ezeknek a gyermekeknek az adatait küldözgeti széjjel az országban. További vizsgálódást igényel annak kiderítése, miért teszi ezt a hivatal? A válaszhoz tudni kell: az Nkt. 74. §-a alapján az óvodai nevelés megszervezése a települési önkormányzatok, az iskolai nevelés és oktatás megszervezése az állam feladata. A kötelezettség teljesítéséhez óvodát, iskolát kell fenntartani. Léteznek alapítványi, egyházi óvodák, iskolák, amelyek megállapodás alapján részt vehetnek az önkormányzati, illetve az állami feladatok teljesítésében.
A szülő az Nkt. 72. §-ának (2) bekezdése alapján szabadon megválaszthatja, melyik óvodába, általános iskolába szeretné beíratni a gyermekét. A kérelem teljesítéséről az intézmény dönt. Miután a törvény által elvárt magatartást teljesíteni kell, az az óvoda, az az általános iskola, amelynek a felvételi körzetében a gyermek lakik, nem tagadhatja meg a szülői kérelem teljesítését. Ezek az óvodák a kötelező felvételt biztosító óvodák, ezek az általános iskolák a kötelező felvételt biztosító iskolák. Fenntartóik kapják meg a hivataltól az adatokat. Vajon milyen célból? Azért, hogy figyelemmel kísérjék az óvodába, illetve az általános iskolába történő beíratását azoknak, akik az adott településen élnek. E feladatban részt vesznek az óvodák és az általános iskolák. Jelenteniük kell azoknak a gyermekeknek a nevét, akiket nem írattak be a felvételi körzetükben lakók közül, továbbá azoknak a gyermekeknek a nevét is, akiket felvettek, annak ellenére, hogy nem laknak a felvételi körzetükben. A megküldött adatok összevetésével megállapítható, kik azok az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek, akiket nem írattak be óvodába, illetve kik azok a tankötelesek, akiket nem írattak be az általános iskolába. (Ezt az eljárási rendet egy miniszteri rendelet - a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI-rendelet - fogja meghatározni. Jelenlegi szövege még a 2020. január 1-ig érvényes rendelkezéseket tartalmazza: a jegyző látja el a nyilvántartás elkészítésével és az adatok megküldésével összefüggő feladatokat.)
A postázási feladatok után a hivatalt felváltja egy új szereplő: a felmentést engedélyező szerv. Mielőtt fellebbenne a fátyol, kit takar ez a fogalom, tisztázni kell, mi alól lehet felmentést adni és kinek? A köznevelésről szóló törvény júliusi módosítása megszüntette annak a lehetőségét, hogy az iskola igazgatójának engedélyével magántanulóként teljesítsék a tankötelezettséget. 2019. szeptember 1-jétől a felmentést engedélyező szerv a szülő kérelmére eldönti, hogy a gyermek iskolába járás helyett teljesítheti-e a tankötelezettségét egyéni munkarendben. Amennyiben a szülői kérelemnek helyt ad, a tanulót felmentik az iskola valamennyi kötelező tanórai foglalkozása alól, és az igazgató által meghatározott időben és módon ad számot a tudásáról.
Szervek, hivatalok és hatáskörök
Ideje megválaszolni a kérdést, melyik az a hivatal, amelyik nyilvántart és adatokat továbbít. Az Nkt. 19. §-nak (5) bekezdése vezeti be a fogalmat: az „állami köznevelési közfeladat-ellátás keretében a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat a Kormány által az oktatásért felelős miniszter köznevelési feladatkörébe tartozó egyes feladatainak ellátására kijelölt szerv (a továbbiakban: hivatal) biztosítja.” A hivatal kifejezés tehát nem konkrét szervezetet takar, hanem egy, a kormány által kijelölt szervre utal, amelynek útján az oktatásért felelős miniszter ellátja a köznevelési feladatkörébe tartozó egyes feladatait.
A felmentést engedélyező szerv megnevezés az Nkt. 8. §-ának (2) bekezdésében lép be: „A szülő - tárgyév május 25. napjáig benyújtott - kérelme alapján, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv (a továbbiakban: felmentést engedélyező szerv) felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.” Amennyiben ezt a mondatot sem értené az olvasó, nem kell csodálkoznia. Nemcsak azért, mert nem derül ki belőle, melyik szervről van szó, hanem azért sem, mivel nem lehet megállapítani, kit lehet felmenteni.
Annak érdekében, hogy az Nkt. 45. §-a (8) bekezdése értelmezésének a végére lehessen érni, ismét ki kell lépni a köznevelésről szóló törvény keretei közül. A 121/2013. (IV. 26.) kormányrendelet nyújt segítséget a rejtélyek megoldásához. A kormány ebben az Oktatási Hivatalt jelöli ki a miniszter köznevelési feladatkörébe tartozó egyes feladatok ellátására. De a kormányrendelet az Oktatási Hivatalt kijelöli arra is, hogy ellássa az egyéni munkarend engedélyezésével kapcsolatos feladatokat. A végső következtetés: a köznevelésről szóló törvényben található hivatal, és felmentést engedélyező szerv egy és ugyanaz a szervezet, az Oktatási Hivatal. Ez a Janus-arcú Oktatási Hivatal, mint felmentést engedélyező szerv eljárhat saját döntése alapján - a jogi zsargon szerint hivatalból -, és eljárhat, mint hivatal a saját magának készített jelzés alapján, hogy felügyelje és elrendelje az óvodába járási kötelezettség és a tankötelezettség teljesítését.
Csupán a rend kedvéért: a kormány tagjainak feladat- és hatáskörét megállapító 94/2018. (V. 22) kormányrendelet szerint az oktatásért felelős miniszter az emberi erőforrások minisztere. Igaz a szakképzés felelőse pedig az innovációért és technológiáért felelős miniszter.
A szövegértés zavarai
Aki még mindig nem érti a köznevelésről szóló törvény 45. §-ának (8) bekezdését, annak vissza kell ugrania ennek az írásnak az első bekezdéséhez. Az ott leírtakat azonban ki kell kiegészíteni néhány információval. A 2011-ben kihirdetett köznevelésről szóló törvény eredeti szövege még tartalmazta a tanszabadság, a szülői jogok, a tanulói jogok számos elemét. Ezek a rendelkezések az oktatás államosítási folyamatában feleslegessé váltak. Az iskolai önállóság súlyos sérelmeket szenvedett, amikor az intézmények beolvadtak az állami hivatali rendszerbe. Ma a tankerületek szervezeti egységei. Költségvetésük nincs. Gazdálkodási és munkáltatói jogukat elvonták. Az oktatási rendszer államosítási folyamatában megszüntették a pedagógiai szakmai szolgáltatás intézményeit, visszaállították a tanfelügyeletet, felszámolták a tantervi szabadságot, a tankönyvpiacot. Mindezeket a feladatokat megkapta a köznevelésről szóló törvényben hivatalként emlegetett Oktatási Hivatal. A júliusi törvénymódosítás a szülői jogokat és a hozzá kapcsolódó intézményi jogokat adta át a felmentést engedélyező szerv megjelölés mögé rejtett Oktatási Hivatalnak.
Az önkényesen kiragadott szöveg értelmezésének végére érve mindenki eldöntheti, megpróbálja-e egyedül folytatni ezt a tevékenységet. Az biztos, hogy lehetősége van rá, miután nemcsak a vizsgált szöveg vált értelmetlenné a több mint egy tucat törvénymódosítás eredményeképpen.
Tudható, a köznevelés rendszere átalakítása nem fejeződött be. Már bejelentették, hogy a szakképzést kiemelik a köznevelésből és új szakképzési törvény készül. Nem zárható ki az sem, hogy az óvodák is más tárcához, az önkormányzatokért felelős Belügyminisztériumhoz kerülnek. Megszülethet az óvodai törvény is. A változások alapján a köznevelésről szóló törvényt alaposan át kell dolgozni, esetleg egy másikat kell írni helyette. Ez utóbbi megoldás látszik észszerűnek. Az új törvényben elég rögzíteni az állam mindenhatóságát az oktatás területén. Nincs szükség rendezni az intézményi jogokat, a pedagógusok, a szülők és a tanulók jogosítványait. Igaz, a kötelességek rögzítése és a megszegésük következménye nem maradhat el, de ez a feladat könnyen megoldható. Amennyiben katonatiszti diplomával ismét be lehet tölteni pedagógus munkaköröket, elégséges elrendelni a katonai szabályzatok alkalmazását. A fogdákat pedig egy uniós projekt keretében ki lehet építeni minden iskolában.
Azt mondják, rossz az, aki rosszra gondol. Hozzá lehet tenni, még rosszabb az, aki meg is teszi.
