Az évszámról lehet vitázni, a tényről aligha: legkésőbb 2014-2015 óta nyilvánvaló, hogy ha ilyen tempóban áramlik feléjük a (köz)vagyon, a NER-elit és a szűkebb család üzleti szempontjai előbb-utóbb összeütközésbe fognak kerülni a közérdekkel. És az is régóta sejthető, hogy eljön a nap, amikor lehetetlen lesz elleplezni, hogy – nemzetieskedjék bármennyit is a kormány – egy nagyon szűk kör magánhaszna fontosabbá vált az úgynevezett nemzeti érdeknél. Öt éve még nehéz lett volna megjósolni, hogy éppen a klímaváltozás lesz az az ügy, amelynél a feloldhatatlan konfliktus napvilágra kerül – bár az események már akkor is ebbe az irányba mutattak –, de azóta egyre gyorsul a tempó. A lopásé is, meg a felmelegedésé is. Ma pedig már nemcsak az ütközés nyilvánvaló, hanem az is, hogy mi történik ilyenkor, és kinek kell engednie: a nemzetnek-e, vagy esetleg a családnak.
Ha minden tudományos prognózist számításba veszünk, talán egy ezrelék annak az esélye, hogy nincs semmi tennivalónk a klímával, mert a) az embertől függetlenül változik, vagy b) nincs is igazi változás. Annak viszont kilencszázkilencvenkilenc ezrelék a valószínűsége, hogy az ember okozza, durva következményei lesznek, és már rég a megelőzéssel meg a felkészüléssel kellene foglalkoznunk, ha a borítékolható károkat mérsékelni akarjuk.
Annak a teljes ignoranciának, amit ehelyett láttunk (legutóbb a fideszesek híján határozatképtelen parlamenti vitanapon), a legjóindulatúbb olvasata az, hogy a kormány az ország és a nemzet jövőjét erre az egy ezreléknyi esélyre tette föl az emberi civilizáció ellen már a kertek alatt settenkedő katasztrófa idején – ha esztelen hazardírozásnak neveznénk mindezt, akkor is méltatlanul feldicsérnénk őket.
De van egy sokkal életszerűbb magyarázat is: valahogy úgy alakult, hogy a tulajdonviszonyok kilencedik éve tartó átrendezése folytán éppen azok a vagyonelemek kerültek Owner Viktorhoz és társaihoz (és ebben az esetben teljesen mindegy, hogy Tulajdonosnak vagy Gazdának fordítjuk-e az angol kifejezést), amelyek miatt üzletileg ellenérdekeltté váltak abban, hogy a magyar állam hatékony klímavédelmi intézkedéseket hozzon.
Túlzásnak tűnik? Szerintem az a túlzás, hogy Magyarország legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóját – minimum 25 százalékos részesedéssel - „Mészáros Lőrincnek” hívják. Meg az, hogy miközben a legjobb védekezés a fosszilis energiától való függetlenedés lenne, a család barátai az elmúlt években narancsbőrösre keresték magukat a politikailag privilegizált áron kapott orosz földgáz behozatalán. Meg az is, hogy mi vagyunk az egyetlen ország az EU-ban, sőt valószínűleg az egész fejlett világban, ahol 2010 óta egyetlen szélerőmű-építési engedélyt sem adtak ki. (Hogy világos legyen: a szélerőművel az a „baj”, hogy olykor éjjel is fúj a szél, ezért a szélkerekek konkurenciát jelentenek az éjjeli termelésben eddig egyeduralkodó szén-, gáz- és persze atomerőműveknek.)
Csökkenteni kellene a magyar szénlábnyomot? Naná, nincs ennél egyértelműbb nemzeti érdek. De mi lesz akkor Ownerék profitjával?