Biztos nem véletlen, hogy milyen helyen születhet színház. Milyen környezetben, közegben jöhet létre egy közösségi tér. A budapesti Műegyetemen már a hatvanas években működött irodalmi színpad, aztán 1970-ben az egyetem központi épületének második emeletén létrejött egy stúdiószínház.
A terveit az intézmény egyik hallgatója, Vidolovics László készítette. Persze ehhez az egészhez szükség volt markáns, meghatározó, sodró erejű személyiségekre, ezek közé tartozott Keleti István, Regős Pál, majd Regős János. Később Pintér Béla. A kezdetektől máig jellemző, hogy a Szkéné a színházi újításnak, a kísérletezésnek fontos terepe. Itt ki lehet próbálni mindent. Ez évtizedekig jellemző volt a Szkéné együttesének és az Arvisurának (Arvisura Színházi Társaság) a tevékenységre, mint ahogy az alkalmilag létrejött produkciókra is.
Dolgozott itt Ascher Tamás, Zsótér Sándor, Lábán Katalin, Gaál Erzsébet, Székely B. Miklós, Fodor Tamás, Szikora János. De koncertezett a Muzsikás, vagy a 180-as Csoport is. Nagyon lényeges tényező volt, hogy a Szkéné mindig is közösségi központként működött, képes volt ide vonzani az újat, a nem megszokottat kereső alkotókat. Ez a hagyomány szerencsére máig kitart. A Szkéné egyrészt megőrizte a közösségi jellegét, a kávézóban jó elidőzni, a folyosó előterében jó összetalálkozni olyanokkal, akiket rég nem láttunk. Sokszor éjszakába nyúlik a világmegváltás. Az intézmény sokat látott falai befogadják, sőt inspirálják az ilyen diskurzusokat. Pintér Béla és Társulata ma is meghatározó alakja, illetve együttese a Szkénének, mint ahogy Mucsi Zoltán, vagy Scherer Péter is. Utóbbi a Szkénében volt büfés, majd később lett színész. Horváth Csaba, illetve a tanítványai, évek óta a Szkénében hoznak létre a mozgásra épülő, szintén újítónak szánt előadásokat. Logikailag az iskolai tér is inspirálhatja, hogy a Szkéné mindig is vonzó volt a fiatal alkotók számára. Ez ma is jellemző, rendszeresen kapnak lehetőséget a pályakezdők, a még nem rutinos művészek, vagy éppen az amatőrök. De a Szkéné most is befogad különböző formációkat, gondoljunk csak Szikszai Rémusz csapatára, a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulásra.
A Szkéné jól bánik a kortárs szerzőkkel is, rendszeresen van bemutatója itt például Háy Jánosnak. Másrészt a jövőre ötvenedik születésnapját ünneplő Szkéné még mindig fontos terepe a függetleneknek. Szeptember végén lesz a premierje egy fiatal drámaírónő, O. Horváth Sári darabjának a Szeretett Vezérünknek Valcz Péter rendezésében. A Szkéné évtizedeken át élen járt abban, hogy vendégségbe hívta a legprogresszívebb európai színházi társulatokat és ma is gyakran szerepelnek itt vidéki, vagy határon túli magyar színházak.
Egy biztos, a Szkénének komoly a legendája, de szerencsére kikerülhetetlen a jelene és reményeink szerint a majdani jövője is.
