Egy angol arisztokrata család története alulnézetből, avagy ahogy a cselédség látja – valahogy így konferálta fel a Story TV hat évvel ezelőtt a Downton Abbey című televíziós sorozatot. Azon a februári estén az óvatlanul bekapcsolt tévé sokunk számára jelentette a függőség kezdetét.
A Downton Abbey valóban legalább annyira szól a személyzetről – főkomornyikról, inasokról, házvezetőnőről, szobalányokról, szakácsnőről, kuktáról és sofőrről – mint az arisztokrata házaspárról és három fiatal felnőtt lányukról. A Yorkshire-i nagybirtokon lévő Crawley-ház története a Titanic katasztrófáját követő napon kezdődik. Véget érnek a boldog békeidők, világháború, spanyolnátha pusztít, és hiába már a vágy a régi világ megtartására. A család tagjai felülemelkednek önmagukon és gyönyörű bútoraik között rehabilitációs központot rendeznek be háborús sérülteknek. Az addig lovaglással, bálokkal és az esti öltözék kiválasztásával elfoglalt arisztokrata lányok egyike dolgozni kezd, testvérei követik őt. Hagyományos életük felborul, de akármennyire is lehetetlennek tűnik, értékrendjük legfontosabb része megmarad.
Downton Abbey-ben a személyzet kiszolgál, de nem kiszolgáltatott, a családdal való kölcsönös tisztelet, a szolgálók méltósága megmarad. Abban a világban létezik társadalmi mobilitás, a sofőr vejjé lesz, és ha nem is könnyen, de családtaggá válik. Mindannyian küzdenek az addig elképzelhetetlen helyzettel, és e küzdelem közben kiderül, hogy az Amerikából Angliába került feleség, a ház asszonyának beilleszkedése sem volt zökkenőmentes. Megtörténik az elképzelhetetlen, a leginkább csodált lány házasság előtti egyéjszakás kalandja, de ez a groteszk fejezet csak az első az erkölcsi korlátok megbontásában. Mindhárom lány lázadó lesz, és a konzervatívnak hitt, végtelen bölcsességgel és szellemmel megáldott nagymama osztály-öntudatának sérülése nélkül előbb alkalmazkodik rugalmasan az új helyzethez, mint a szülők. Downton Abbey lakói bizonyítják, hogy a világ árnyaltabb annál, mint amit eddig gondoltak róla, a jó és a rossz különbsége azonban nem változik. Kiállás a megbántott mellett, a másság elfogadása és a megbocsátás képessége mind-mind alapjai urak és szolgák valódi nemességének.
Televíziós sorozatban ilyen igénnyel kiválasztott tárgyakat, megkomponált enteriőröket, jelmezeket ritkán, vagy tán sosem látni, a dramaturgia, rendezés, nem beszélve a zene és a színészi játék művészfilmes színvonaláról. Crawley-ék világa talán irigyelt, talán idegen világ, amelytől több mint egy évszázad és több ezer kilométer választja el a pesti polgárt, mégis könnyű empátiával nézni. Először csodálkozunk, amikor a hűtőgép, a telefon, vagy a gramofon megvásárlása miatt berzenkedik a főkomornyik, de bevillan a pillanat, amikor először hallottunk okosóráról, távolból bekapcsolható fűtésről vagy intelligens személyi bőröndről. Náluk a bubifrizura számít lázadásnak, nálunk az emós öltözék. Ők nehezen fogadják el az állófogadást ültetett vacsora helyett, mi nehezen vesszük tudomásul az Y- és Z generáció virtuális kommunikációját. Látjuk az inas kínlódását egy sarlatán módszerei után, és eszünkbe jut a televíziós távgyógyítók és csodaorvosok rengetege.
A Golden Globe- és Emmy-díjas sorozat hat évadot élt meg, bár ha az író, Julian Fellowes és alkotótársai bírták volna, folytatódhatott volna akár a jelenig is. De ők 2015-ben úgy döntöttek, hogy befejezik. Az eddig sorozatokat – köztük a Sírhant Műveket – rendező Michael Engler azonban kétórás mozifilmet készített a Downton Abbey-ből, az eredeti színészekkel. Sok magyar rajongó naptárában kitüntetett nap szeptember 12., a film bemutatója. Az alkotók biztosra mentek, mégis óriásit kockáztattak. A hazai mozikban mától derül ki, legendát romboltak, nosztalgiára alapoztak, vagy sikerrel vállalkoztak a lehetetlenre: átugrani az általuk nagyon magasra tett lécet. De hát ahogy a Maggie Smith által zseniálisan alakított Lady Violet a tőle megszokott éllel mondta: A kishitűség középosztálybeli dolog.
Infó:
Downton Abbey
hazai bemutató:szeptember 12.
forgalmazó: UIP-Duna Film
