A miskolci teátrum az utóbbi időben többször bizonyította, hogy jó formában van. Keszég László Cyrano rendezése is ezt a tendenciát erősíti, az előadás a Tháliában a Vidéki Színházak Fesztiválján vendégszerepelt. Az elején ugyan a kosztümök, a hagyományos játékstílus egy kissé elbizonytalanított, később azonban épp Berzsenyi Krisztina csodás ruhái sokat adtak a profi látványhoz és ez elmondható Czigler Balázs díszletéről és Zságer-Varga Ákos zenéjéről is. A rendezés pedig hosszútávra tervezett, fokozatosan szippantja be a nézőt. Nem akar gyors sikert. Rostand ismert történetét meséli, a szerelmes főhősről, aki a külseje miatt hátul marad, inkább súg, mint hogy az előtérbe törjön. A romantikus sztori elhiteti velünk, hogy győzhet az értékes, a tartalmas, még akkor is, ha azt rögtön nem is veszik észre.
Harsányi Attila a címszerepben épp azért hiteles, mert meg meri mutatni a figura gyengeségét, törékenységét is. Jól forgatja a szavakat, de ez elsőre kevés. A környezet más értékeket preferál. Persze Roxánnak (Czakó Julianna) imponálnak a míves mondatok, de ő önmagára figyel. Ha kell játszik a férfiakkal, manipulálja őket, miközben a szerelmet akarja átélni, a tökéletes ifjút keresi. Csak azt nem érzékeli, hogy mit jelent, ha valaki szereti a másikat.
Harsányi akinek a monológok kifejezetten fekszenek, és ezt a képességét már monodrámában is bizonyította, a kitárulkozásaiban, az önmagával folytatott harcban válik győztessé. Másrészt hajtja a szenvedély. Viszi előre, újabb és újabb impulzusokkal építi saját költői életművét. A legjobb pedig az egészben, hogy képes elhitetni, hogy a szó is lehet hatásos, sőt hiteles, ha valaki nem váltogatja a mondanivalóját. Nem csapódik ide-oda, hanem az érzelmeit pajzsként képes maga elé emelni.
A partnerek Czakó Julianna mellett Bodoky Márk, Varga Zoltán, Lajos András, Horváth Alexandra és Kokics Péter végig kiszolgálják a címszereplőt, vagyis megfelelő hátteret adnak ahhoz, hogy főszereplővé váljon. Cyrano halála pedig egyenesen katartikus erejű. A kiérdemelt csók diadala, miközben ezután a győzelem tudatában már nincs is további dolga, a beteljesült boldogság helyett emelt fővel távozhat. A múzsa múzsa marad. Nem őrlik szét a hétköznapok. Megmarad a mennyei távlatban. Az összeérő vágy még a gyászban is igazi ünnepet teremt, akkor is, ha közben folyik a könny.
