A legtöbb elemzőre rácáfolt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amikor az előrejelzéseknél magasabb, 4,9 százalékos GDP növekedést számolt a második negyedévben. Nagyobbat ugrott a magyar puma, vagyis a gazdaság a vártnál?
A képet azért árnyalja, hogy az első negyedévben a gazdasági növekedés még 5,3 százalék volt. Lassult tehát az ütem, de tény, hogy az elemzők 4,6-4,7 százalékra számítottak. Az ipari termelés és az építőipar nem bővült olyan mértékben, mint az első negyedévben, de mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom és az export dinamikája is. Valószínűleg az éves GDP növekedés átlaga is felülmúlja az előzetes becsléseket és akár a 4,5 százalékot is. A kormány erre az évre amúgy 4 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált a költségvetésben. A vártnál erőteljesebb növekedés okai között említhetem, hogy a beruházások robusztus növekedése idén is folytatódott.
Annak ellenére, hogy az uniós pénzek erőltetett lehívása miatt mára gyakorlatilag kiszáradóban ez a forrás?
Ez igaz, ám jelentős az áthúzódó teljesítések aránya, amelyek ebben az évben löknek a GDP-n. Sőt, a beruházások egy részét jövőre fejezik be, s azok a 2020-as GDP-be számítanak majd bele. Azt is meg kell mondjam, hogy sok bizonytalanság van a KSH adatokban és így a GDP számokban is.
Mi akadályozza a tisztánlátást?
Például nem tudható, hogy egy nagyberuházás esetében a hivatalosan lejelentett költségből mennyi a korrupciós veszteség. Az ugyanis nem jelent tényleges beruházási értéket. Ha az ilyen lefölözést, vagy ha úgy tetszik, a profitot kiviszik az országból, az biztosan nem a magyar GDP-t növeli, és ha az ilyen „járadékokat” luxus árukra, szolgáltatásokra költik, akkor az a fogyasztást pörgeti föl, és nem a beruházásokat élénkíti. A megbomlott gazdasági, politikai viszonyok torzítják a statisztikai adatokat is. A rendszerszintű túlárazások miatt is feltételezhetjük, hogy a statisztikában kimutatott gazdasági növekedés egy része nem valóságos. Márpedig az úgynevezett „alkotmányos költség”, vagyis a korrupciós pénzek aránya a becslések szerint átlagosan eléri a beruházások 20-25 százalékát. Azért ez egy 100 milliárd forintos beruházás estén tekintélyes összeg.
Nem hiányzik a gazdaságból az üzleti alapon elvileg működő labdarúgásba forgatott társasági adó kedvezmény (tao)?
Idén 125 milliárd forintban maximálta a kormányfő a sportra felajánlható tao összegét. Igaz, ezzel a „korlátozással” is az eddigi legnagyobb összeget költhetik el az érintett sportszövetségek. Ez az összeg nem a költségvetésbe folyik be, ebből biztosan nem fogják finanszírozni sem az oktatást, sem az egészségügyet, sem a szociális rendszert, vagy a szegénygondozást. Ehelyett egyebek mellett a labdarúgást támogatják. A több milliós havi fizetését akkor is megkapja a focista, ha csak botladozik a pályán, vagy csak a kispadon ül. A fizetéseik már közelítik a világátlagot, csak a teljesítmény nem látszik szabad szemmel. De nem csak ők, hanem sok más léhűtő is jól megél a tao pénzekből. Az ilyen összegek a köz számára veszteséget, elmaradt hasznot jelentenek.
A jelek szerint a kormánynak nem hiányzik ez a pénz. De akkor miből telik az év végi, illetve a választások előtti, most éppen az önkormányzati választások előtti költekezésre?
Nyilván az sem véletlen, hogy 2016. óta tavaszra hozta előre a kormány a költségvetés benyújtását. Ezzel elérték, hogy teljesen áttekinthetetlenné vált a folyamat. A trükk az, hogy sosem a valós, hanem a tervadatokra építi a korábban Gazdasági-, most Pénzügyminisztérium a következő évi költségvetést. Amióta beköszöntött a konjunktúra, azóta így minden költségvetés alultervezett. Ebből több százmilliárd forintos többletbevételre számíthat a kormány. Az előző években különösen az úgynevezett történelmi egyházak, mint a katolikus, vagy a református egyház profitált a többletbevételből. Idén legalább 800-1000 milliárd forint „talált” pénzzel számolhat a kormány. Az önkormányzati választások előtt ismét fontossá váltak a nyugdíjasok és a közmunkások. A két társadalmi csoport külön juttatásaira összességében nagyjából 100 milliárd forintot szánhat Orbán Viktor – tegyük hozzá: a mi saját pénzünkből. Ez csekély része a hatalmas „extraprofitnak”, amit a költségvetés elkönyvelhet majd. Jut a magyar adófizetői pénzekből az Orbánt támogató határon túli magyar szervezeteknek is, szavazatvásárlásra. Orbán Viktor márciusban meghirdette a Kárpát-medence integrálásának kormányprogramját, s kijelölte a felelőst is, a Magyar Nemzeti Bankot (MNB). Egy jegybanknak ilyen feladatot adni? Elképesztő!
Mire készülhet egy olyan nyitott gazdaság, mint a magyar, a lassuló világgazdasági növekedés árnyékában?
A jegybankkal egyetértve én is úgy számolok, hogy 2020-ban a GDP már csak 3,5 százalék körül bővülhet. Bár egyelőre nem tudni semmi biztosat a 2021-től induló új uniós pénzügyi ciklusról, csak annyit, hogy Magyarország nagyjából a mostaninál negyedével kevesebb forrásához juthat, és még a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatti esetleges visszavágások ebben nincsenek is benne. Az elosztható forrás uniós szinten kevesebb lesz részben a brexit miatt, hiszen kiesik egy nagy nettó befizető. Már korábban is felvetődött, hogy változások várhatók az elosztási elvekben és gyakorlatban. Az újonnan csatlakozó országoknak járó felzárkóztató, kompenzációs alapokról a hangsúlyt a mediterrán tagországok támogatására akarják helyezni. A prioritás az uniós átlagnál jóval magasabb munkanélküliségtől sújtott déli tagországok támogatása. A másik fontos lépés a versenyképesség, az innovációs kutatások támogatása.
Áthidalhatja az Orbán kormány a két uniós ciklus közötti időszakot?
Nem lesz könnyű dolga, hiszen a csökkentett támogatás is csak 2023-24-től érkezik majd. Hasonló ciklusváltás után, 2016-ban 10 százalékkal zuhantak a beruházások. Ez egyébként azt is bizonyította, hogy a hivatalos propagandával szemben milyen nagy súlya van a magyar gazdaságban az uniós támogatásoknak. Eddig szerencséje volt az Orbán-kormánynak, de most egy sokkal nehezebb periódus jön a forráscsökkenés és a kedvezőtlenebb világgazdasági kilátások miatt is. De azért is, mert a mostani ciklus pénzeit gyorsítottan használták fel, kevés áthúzódó forrás marad. Illúzió az az orbáni vízió, hogy 2030-ra elérjük az unió átlagát. Nem látok ugyanis esélyt a kormányzati cél, az évi 4 százalékos növekedés teljesülésére. De ha valami csoda folytán bekövetkezne, és az unió GDP-je csak 2 százalékkal bővülne, akkor is csak 2034-re teljesülne ez az elképzelés.
Mire alapozza ezt a nem túl optimista prognózist?
Egyrészt a csatlakozás óta eltelt 15 év tapasztalataira. Bár fajlagosan a legtöbb pénzt kaptuk, a legrosszabb hatékonysággal mi használtuk föl a csatlakozott, egykori szocialista országok körében. A számunkra fontos mércének tekintett német gazdaság egy főre jutó bruttó hazai termékéhez mindössze 4,5 százalékponttal tudtunk felzárkózni 2004-2018 között, miközben a csehek 8,5, a lengyelek 18, a szlovákok 18,1, de még a románok is 15,8 százalékot tudtak ledolgozni a lemaradásukból. Ráadásul a románok 2007-ben léptek be, és évekig csak előcsatlakozási támogatást kaptak. 2010 után az egy főre jutó GDP alapján lekörözött bennünket Lengyelország, Észtország, Litvánia, a lettek pedig nagyon közel kerültek hozzánk. Másrészt, mert ellenállunk az euróövezethez való csatlakozásnak. Miután Macron francia elnök kifejtette, hogy az euróövezetet kell erősíteni, a horvátok, bolgárok és a románok is jelezték, csatlakoznának a közös valutához, de a csehek is bejelentették az érdeklődésüket. Az Orbán kormány viszont ragaszkodik a forinthoz.
Mi lehet a racionális magyarázata a makacsságuknak?
Mert így játszhatnak a forint árfolyamával és kivihetik a „nyereséget” a jegybanki alapítványokba. Az euróövezetben szigorú ellenőrzési rendszer működik és az Orbán-Matolcsy kettős nagyon nem szeretné, ha bárki belelátna a lapjaikba, és ezt az egészet a szuverenitás szósszal öntik le. Márpedig egy ilyen kis, nyitott gazdaságú ország gazdasági értelemben nem lehet szuverén, hiszen, ha bezárkózna, az bedöntené az országot.
Mit kellene tenni a felzárkózás, a növekedés serkentéséért?
Például beruházni a humán tőkébe, ami az elmúlt években elmaradt. S mivel ennek hosszútávú hatása van, ez a harmadik oka annak, hogy nincs remény magas növekedési ütemre. Az Orbán kormány lepusztította az oktatást, így csökkent a kiművelt emberfők száma, és azok egy része is emigrál. De az egészségügy talán még az oktatásnál is tragikusabb helyzetben van. Emiatt a potenciális munkavégzőképesség évek óta folyamatosan romlik a magyar gazdaságban. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói hálózatának amputálása az Akadémiáról semmi mást nem szolgál, mint a vagyon és a források lenyúlását. Így a kormány osztogathatja a pénzeket és lehetőség lesz a források megcsapolására is. Orbánék szeme előtt az lebeghetett, hogy a következő ciklusban várhatóan a jelenleginél sokkal több támogatás jut majd az innovációra. Ha a kormány beleszólhat a pénzek elosztásába, akkor juttathat az uniós forrásokból a saját garnitúrájának – és ez volt a cél. Az új felállástól nem várok semmilyen innovációs, versenyképesség-javulást. Nekimentek az egyetemeknek is. Az autonómia csonkítása, a kancelláriarendszer kiépítése, most pedig a felügyelet átadása az innovációs miniszternek, aki levezényelte az MTA feldarabolását, szintén beleillik a folyamatba. De szinte teljesen felszámolták a települési önkormányzatok önállóságát is, ami mellett valaha oly harcosan kiállt a Fidesz. A központosítás, mint általános elv, a hatalom, a diktatúra gyakorlásának a módszere. Orbán nem gondolkodik hosszú távon, csak a rövid távú politikai haszon érdekli, ami vagyonná tehető, és így bástyázza körül magát hosszútávra.
Meddig képes fennmaradni ez a rezsim?
Ez a rendszer még sokáig fennmaradhat, ha nem is 70 évig, mint a Szovjetunióban történt. Orbánnak figyelnie kell Putyinra, mert Oroszországban ahogy megszűnt a fellendülés és már egyre kevésbé van mit osztogatni, láthatóan megrendült az államfő népszerűsége. Ha Orbánnál is fogyatkozik majd a muníció, szerintem a Fideszen belül lesznek lázadások. Az oligarchái között is kitörhet a harc. Addig azonban aki tud, elmegy külföldre tanulni, dolgozni. Egy fokozatosan lecsúszó ország leszünk, ahol tönkremegy az állami egészségügy és az állami oktatás, összeomlik a nyugdíjrendszer. Ugyanakkor olyan mértékű vagyoni differenciálódás felé megyünk, amire a második világháború előtt volt példa. Visszatérőben a béresek, cselédek, illetve a nagybirtokosok, mágnások világa. Az ilyen állapotokban persze mindig ott van a társadalmi robbanás veszélye. Nem volna jó ezt megélni….
