A szatír állatkertje című kisregény már pár éve megszületett és a fiókjában pihent, miért pont most érezte elérkezettnek a kiadását? Befogadóbbnak ítélte az (irodalmi) közeget erre a tabudöntögető szadista-horror-pornó-trash írásműre, vagy éppen ellenkezőleg, most élesebben hat a provokáció?
Ennél prózaibb oka van. Eredetileg harmadmagammal közösen terveztünk egy szövegegyüttest megírni, majd könyvben kiadni, de egyfelől, úgy láttam, nem halad a kiadatás ügye, másfelől az elkészült írások nem illettek össze egymással. Végül úgy határoztam, ideje megjelentetni külön az enyémet, ne vesszen kárba a belefektetett munka. Attól nem tartottam, hogy különösebb, a vártnál nagyobb vihart kavar, hiszen korábban adtam már ki ennél jóval nagyobb botrányt kiváltó könyvet is, ami a bulvárfeldolgozása miatt aztán sokakhoz eljutott (Tímea itt a Peremvilág című, Onagy Zoltánnal közös interjúkötetére utal, melyet 2015-ben jelentetett meg az Athenaeum Kiadó és a másság, a homoszexualitás témakörét, társadalmi el nem fogadottságát járja körül – a szerk.). Ám nagy kiadóknál eleve esélytelen lett volna próbálkoznom, mert ennél „finomabb” szövegek esetében is elzárkóztak a megjelentetéstől.
Miközben mindenféle politikai/hatalmi, pedagógiai/esztétikai képzelgések vagy eladhatóság/piacorientáció mentén zajlanak különféle kánonharcok, A szatír állatkertje egy évezredek óta létező, de a peremről soha a centrumba nem kerülő irodalmi/ideológiai értékek szabta szövegek vonalába illeszkedik (elég a pajzán-erotikus római kori versektől a Tizenegyezer vesszőn, a Justine-en át az Amerikai psychóra vagy a nagyon kelendő giccsre, A szürke ötven árnyalatára gondolni). E téren milyen irodalmi művek voltak hatással A szatír állatkertjére?
Épp az említetteken nőttem fel, kis túlzással már-már mesék helyett is ezeket olvastam, igyekeztem feltérképezni magamnak ezt az egész erotikus-pornográf-szadisztikus irodalmat. Legfőképp Sade márki és Apollinaire művei vagy Robbe-Grillet Érzelmes regénye fogott meg.
Azt gondolom, a képzőművészetben és filmen egy fokkal könnyebb ábrázolni a szexet, mint írásban, hogy az ne váljon nevetségessé, közhelyessé. Bár a humor nagy szerepet kap az írásaiban, hol a határ e tekintetben?
Alapvetően humorosan gondolkodom, nálam ez természetszerű, kikerülhetetlen, ezért aztán nem is törekszem ennek határt szabni, csak magamat adom, nem foglalkozom semmilyen elvárással, műfajival sem.
Mégis, hol és hogy kell túltolni, hogy komolyan veendő szatíra keletkezzen?
Az, hogy valami túl van-e tolva, az olvasótól függ, erre én nem látok rá. Az alkotás során „állat” vagyok, ezzel nem foglalkozom.
Az „állatság”, a tabudöntögetés, a kifacsarás, az abszurd nem csak ennek a könyvének a sajátja – ez akkor a világlátásból és nem direkt szembefordulásként értendő?
„Állatság” alatt az ösztönös és természetes alkotást értem, ami olyan nekem, mint a lélegzés vagy más mindennapi tevékenység – semmi magasztos vagy kimódolt nincs benne.
Mennyire gyakori, hogy összekeverik a művei énjeit az alkotóival?
Számtalanszor előfordult már. Épp ezért hangsúlyoznám: nem én vagyok a műveim főszereplője. Nem vagyok perverz gyilkos. Teljesen átlagos polgári életet élek, mint akárki más, csupán én le is írom és közre is adom azt, amiről mások is fantáziálnak. De nem ezek a vágyaim. Ez – a határaim és mások határainak feszegetése – csupán élvezetes szórakozás.
Mint például a bestializmus, a szodómia, a kannibalizmus, a nekrofília, a szadizmus, a pornográfia, a nemi szerepek kiforgatása, a testnedvek apoteózisa, a szkatofília, a testek szétszedése és torz összerakása… Ám mindezek mellett a könyvben feltűnnek fogyatékosok, koldusok, hajléktalanok, öregemberek – (szöveg)kizsigerelve. Szándéka szerint a szociális érzékenysége megmutatkozásaként?
Pontosan. Szociális szervezői végzettséggel is rendelkezem, noha egy napot nem dolgoztam a szakmában – a gyakorlaton töltött hónapok tapasztalata alapján eldöntöttem, soha nem szeretném ezt csinálni. Bántóan visszatetsző volt, ahogy a fogyatékosok vagy más kisebbségek jogait felhasználják a róluk való beszédben, egyszerre eltúlozva és semmibe véve a problémájukat. Ezt a diskurzust próbáltam kiparodizálni ebben a könyvben.
Amit a Katapult Kortárs Alkotói Oldal adott ki, ahogy korábban több kötetét is. Mit kell tudni erről a csoportról?
Ezt az alkotói oldalt Komor Zoltán hozta létre néhány éve, hogy felületet adjon a modern szürreális neoavantgárd irodalomnak. A kemény mag 5-6 embert jelent, sokan lemorzsolódtak időközben, és az utóbbi években az elnevezés is inkább már egy kiadót takar, ami évente egy-két szürreális bizarro fiction, sci-fi könyvet ad ki, kis példányszámban.
Költőként, íróként, performerként, zenészként, képzőművészként tevékenykedik, látszólag az undergroundban, alternatív közegben. Ki akar, ki lehet innen törni a nagyközönség felé?
Egyáltalán nem tartom magam alternatív művésznek, rengeteg helyen publikálok, korántsem csak szűk réteget elérő lapokban. És az olvasóközönségem is nagy és sokszínű, folyamatosan kapom tőlük a visszajelzéseket. Ezen meg is lepődtem, csodálkoztam, hogy ennyien értik és szeretik az általam művelt irodalmat. Az alternatív jelző számomra pejoratív, olyan alkotókat jelöl, akiknek kevés a tehetsége, az alternatívnak mondott közeg meg mindenkit befogad, aki kiszorul máshonnan. A verseim egy része kétségtelenül kisebb közönségnek szól, a másik része azonban – a populárisabb megjelenési helyüket tekintve akár – a szélesebb olvasótábor számára is könnyen érthető és befogadható. A prózámban viszont ezentúl sem fogom vissza magam.
Nézzük akkor a terveket, mi várható a közeljövőben öntől?
Szeretném, ha a régebbi könyveim elektronikusan is megvásárolhatóak lennének, úgy érzem, ennek van jövője, már csak a még szélesebb közönséghez való eljutást tekintve is. Több kész kötetem várja a kiadást. Nyomtatott formában egy novelláskötet fog egy-két éven belül megjelenni. A regényem kiadásán is dolgozom, egy szürreális, transzszexuális és drogos témájú könyvről van szó – jelzem ismét: nem vagyok sem drogos, sem transzszexuális…
