A Sotheby’s 47 millió részvénye forog a nyilvános piacon, a tulajdonosok száma minimum ezres nagyságrendű. A legújabb hírek szerint többen is ugrásra készek, hogy rálicitáljanak Patrick Drahi részvényenkénti 57 dolláros ígéretére, miközben a részvényesek sem elégedettek a nyilvánosságra hozott információkkal. Az amerikai bíróságokhoz máris négy keresetet nyújtottak be az eljárást kifogásolva. A kalapács tehát még nem koppant…
A telekommunikációtól indult
A műtárgypiacot villámcsapásként érte a hír, miszerint egy francia-izraeli milliárdos felvásárolja a Sotheby’s-t. Ha létrejön az üzlet, a harminc esztendeje tőzsdén jegyzett társaságot kivezetik a börzéről, s ismét élvezheti a diszkrét homályt, amely magánkézben lévő riválisa, a Christie’s számára kétségtelen versenyelőnyt biztosít a piachódításban. Patrick Drahi részvényenkénti 57 dolláros ajánlata mintegy 60 százalékkal magasabb az aktuális árfolyamnál, nagyjából az egy évvel ezelőtti piaci árnak felel meg. Az üzlet értéke összesen 3,7 milliárd dollár, ebből 2,66 milliárd kerülne a részvényesek zsebébe, a többi adósságrendezést szolgálna.
A műtárgypiacon kevéssé ismert Patrick Drahi a távközlésben és a médiában kamatoztatta vagyonát, de nem csak sok pénzt, hanem tetemes adósságot is felhalmozott. Drahi híres arról, hogy nem fél a kölcsönpénztől, a tulajdonában lévő holland székhelyű Altice-vállalatcsoport finanszírozásában a BNP Paribasé a kulcsszerep, a társaság hitelállománya 49 milliárd dollárra rúg, és a hitelcsapokat minden jel szerint nyitva tartja a pénzintézet. A Sotheby’s ügyletet is javarészt hitelből finanszírozná Drahi. Tervei szerint eladna az Altice USA-ban birtokolt részvényeiből egy 2,5 százalékos pakkot, amiből 400 millió dollárra számít.
Költséggyilkos és hitelhalmozó - leginkább ezekkel a jelzőkkel jellemzik a Casablancában született, 55 esztendős, francia-portugál-izraeli állampolgár Patrick Drahi-t. Nem jellemező rá a tétovázás, a fáma szerint egyórás ismeretség után kérte meg felesége kezét egy egyetemi partin 1980-ban. Négy gyerekük van, ma már a világban szétszóródva, de Drahi ragaszkodik ahhoz, hogy minden pénteken együtt vacsorázzon a család Genfben, egyik gyereke például Tel Avivból repül hetente a Genfi-tó partjára, ha hinni lehet a Haaretz írásának. Az eredetileg mérnök végzettségű üzletember 9.4 milliárd dollárra taksált vagyona a Forbes 2019-es rangsorán a 190. helyhez volt elég.
Karrierje 1988-ban a Philips Groupnál indult, majd önálló tanácsadó céget alapított. Dél-francia kábeltársaságok megszerzése után indította el az Altice nevű telekommunikációs befektetési társaságot 2001-ben. Akvizíciós bulémiája van, állítja róla a francia sajtó, agresszív felvásárlásokkal bővíti a telekommunikáció, a média, a digitális technológia területén, tengeren innen és túl is hódító birodalmat. Egyik legnagyobb húzása az volt, hogy 2014-ben elhalászta a Bouygues Telecom elől az SFR-t, a francia telekommunikáció egyik nagy szereplőjét; a vásárra 13,5 milliárd eurót áldozott. Ugyanabban az évben 7,4 milliárd dollárért megszerezte a Portugal Telecomot, 2015-ben 9 milliárd dollárért az övé lett a hetedik legnagyobb amerikai kábeltársaság, a Suddenlink 70 százaléka, majd ezt követte a nagy húzás, 2016-ban 17,7 milliárd dollárért megvette a Cablevisiont, amiből kinőtt az Altice USA.
Médiaérdekeltségei gyöngyszemei a Libération, az Express, a Next Radio Group, az angolul héberül, arabul és franciául is sugárzó i24news izraeli tévétársaság. Izraelben egyébként a telekommunikációban, kábelszolgáltatásokban is aktív, és feleségével Linával iskolákat, kulturális intézményeket is támogat nagyvonalúan. Hab a tortán, hogy Altice-SFR 370 millió euróért megvásárolta a Bajnokok Ligája és az Európa Liga közvetítési jogait a 2018 és 2021 közötti időszakra.
Minden fillért megszámol
Az általa gründolt vállalatbirodalomnak 60 százalék erejéig tulajdonosa Drahi. Minden fillért megszámol, cégeiben még a WC-papír felhasználást is korlátozza- mondják róla ismerői. Állítólag maga tervezte az Altice eredeti logóját, hogy megspórolja a grafikus bérét. Az akvirált társaságoknál, bár az eladók előzetes szerződésekben igyekeznek fékeket beépíteni, mindig megtalálja a leépítés lehetőségeit. Jelenleg is folyik egy pere Amerikában, amelyben a Cablevision és a „News12” tévétársaságok az eladási szerződésében rögzített felmondási tilalom betartását kérik rajta számon. A bíróság egyelőre peren kívüli egyezségre biztatja a feleket, az ügyben a tét több száz kirúgott alkalmazott sorsa.
Bár Drahiról tudni, hogy modern és impresszionista alkotásokat is gyűjt, az elemzők egyetértenek abban, hogy kevéssé a gyűjteménye gyarapítása volt a célja, inkább az üzleti világban általánosan kamatoztatható nemzetközi ismertséget vásárolná meg a Sotheby’s révén. Talán szeme előtt lebeg, hogy 1983-ig Alfred Taubmant csak az ingatlanpiacon ismerték, ám a Sotheby’s akkori felvásárlása egy csapásra bejuttatta őt a Rockefellerek és a Rothschildok szalonjába. És persze Francois Pinault számára is jó útlevélnek bizonyult a luxusiparban a Christie's. Drahi is a címlapokra került tengeren innen és túl, igaz nem olcsó az áru, figyelembe véve, hogy a Sotheby’s éves nyeresége alig százmilliós nagyságrendet képvisel. Drahi ajánlata a nettó nyereség 21-szeresére értékeli a Sotheby’s-t, amelynek forgalma 6,4 milliárd dollár körül van, míg a rivális Christie’s-é 7 milliárd. A Sotheby’s részvényei egyetlen év alatt 40 százalékkal értékelődtek le a Wall Street-en.
Lecsapnák Drahi kezéről
A Wall Streeten bennfentes sajtó tényként ír arról, hogy gyűjtőként is jól ismert pénzemberek fogtak össze, hogy Drahi kezéről lecsapják a menyasszonyt. Két konkrét ajánlat már formálódik, az egyiket Blackstone vezére, Stephen Schwarzman fémjelzi a New York Post szerint, a másik potenciális kérő a hongkongi Taikang Asset Management, amely jelenleg is a Sotheby’s legnagyobb részvényese, a vagyonkezelő 17 százalékos pakkot mondhat magáénak. Az esetleges ellenajánlatok sorában gyűjtőként neves, jelentős tőkealap irányítókat is emlegetnek, köztük Ken Griffint, Steve Cohent, Henry Kravist és Alexander Klabint.
A napokban négy részvényes is pert indított a New York-i, illetve a Delaware-i bíróságon a társaság, illetve 14 vezetője ellen. A Sotheby’s által közzétett dokumentum, amely a részvényesek szavazásához szolgálna alapul, nem teljes, sőt félrevezető is - áll a keresetben amelyet Shiva Stein és Eli Goffman adott be a bíróságra, míg a harmadik panaszos, Phillip Stevens szerint a Sotheby’s irányítói megszegték a SEC (amerikai tőzsdefelügyelet) előírásait. De hasonlóak a kifogásai a Delaware-i Michael Kentnek is. A Sotheby’s tanácsadója, a LionTree Advisors által összeállított anyagban hiányosak a pénzügyi tervek, nem világos a nyereség-előrejelzés - ezek számonkérését várják az akadékoskodó részvényesek mások mellett Tad Smith elnök-vezérigazgatón, aki egyelőre csak annyit mondott, a 100 millió dollár feletti vállalatfelvásárlások kapcsán kezdeményezett jogi eljárások rutinnak számítanak, és nem szokták befolyásolni az ügyletek kimenetelét. A tranzakciót az év negyedik negyedére nyélbe ütjük - hangoztatta Smith, megemlítve, hogy Shiva Stein notórius pereskedő, részvényesként már kikezdte a Nike-t és a Goldman Sachs-ot is. Amúgy, ha egy rivális kerül végül pozícióba, Drahi 100 millió dollár körüli kártérítésre jogosult az előszerződés alapján, ugyanakkor nincs joga pert indítani az esetleges ellenajánlat érvényesítése ellen. Amennyiben ő miatta hiúsul meg az üzlet, mintegy 220 millió dollár bánatpénzt kell fizetnie.
Drahi már került hasonló helyzetbe, 2017-ben úgy hitte, megszerezte az Optimum nevű kábelhálózatot James Dolantól 9,8 milliárd dollárért, ám egy későbbi ellenajánlat kiütötte őt a nyeregből. A Sotheby’s részvényeseinek szavazására várhatóan szeptemberben kerülhet sor, 50 százalék egyetértése ad zöld utat a tranzakció végrehajtásához. A társaság számára mindenesetre fontos lenne, hogy kikerüljön a Wall Street-ről, így nem kellene többé bíbelődnie a tőzsdefelügyelet kíváncsiskodó kérdéseivel, a fárasztó bevallásokkal, a részletes nyereség/veszteség kimutatások, vezetői juttatások nyilvánosságra hozásával. A Christie’s már régen élvezi az intimitás előnyeit, könnyebben mozog a piacon, bátrabban tehet ajánlatot nagy értékű műtárgyakra, nem kell tartania a részvényesek „pampogásától”. Egy magántársaság tetszése szerint szelektálhat a publikummal megosztandó üzleti információk között. Ezek között a műtárgypiacon különösen kényes, és sokakat irritál az előzetes garanciák kérdése, azaz, hogy az árveréseken felkínált műtárgyak vajon ténylegesen eladók-e, vagy már „lezsírozták” az üzletet. Az erre vonatkozó dokumentumokat egy privát cég nem köteles nyilvánosságra hozni, ahogy azt sem tudhatja meg a publikum, hogy fizetett-e valójában a győztes licitáló. Egyelőre úgy tűnik, az árnyék tovább terjeszkedhet a műtárgypiacon.
A következő években a szakadék szélén táncolt a cég. 1977-ben bevezették a társaságot a londoni tőzsdére, majd 1983-ban új időszámítás kezdődött, egy michigani ingatlanfejlesztő, Alfred Taubman felvásárolta az aukciósházat. A tekintélyt, a hagyományokat nem tisztelő amerikai működése földindulással volt egyenlő. Mint egy „sörárus”, jellemezték a konzervatív angolok, és ő valóban úgy is viselkedett, tudományosan elmagyarázva ennek a mentalitásnak a hasznát a Harvard Egyetem diákjainak, merthogy ott is tartott előadásokat. A Sotheby’s-ből egy szupermarketet csinált, mindenféle szolgáltatást, ingatlan- és pénzügyi tanácsadást és kölcsönöket is nyújtva az ügyfeleknek. 1988-ban bevezette a társaság egy hányadát a New York-i tőzsdére, de nevéhez fűződik a bolsevik hatalomátvételt követően Moszkvában megrendezett első nemzetközi aukció is. A windsori hercegnő ékszereivel, majd a Warhol-gyűjtemény árverésével a szakma előtt is bizonyított Taubman. Az előny akkor a Sotheby’s-nél volt. Azidőtájt ő maga fogalmazta meg legtalálóbban cége és az örök rivális Christie’s közötti különbséget: „a Christie’s-nél csupa úriember van, akik vágynak a kofa szerepére, nálunk lehet, hogy tetszelegnek a gentleman szerepében az árusok, de tisztában vannak azzal, hogy amit mi csinálunk az kifizetődőbb”. Azóta többször fordult a szerencsekerék.
Egyszer azonban az orosszal szembe jött az igazság, egy elegáns svájci síparadicsomban együtt vacsorázott egy amerikai gyűjtővel, aki a piaci pletykák között megemlítette, hogy valaki a Sotheby’s privát értékesítésén 95 millióért jutott egy szép Modiglianihoz… Hamar kiderült, a kép azonos volt azzal, amit Ribolovljev 120 millió dollárért vett meg Bouvier-től, aki, mint utóbb kiderült, privát értékesítés keretében szerezte meg a képet a Sotheby’s-től. Hasonló módon került Leonardo műve, a Salvator Mundi Yves Bouvier-hez, aki 83 millió körül fizetett az aukciósháznak, majd 127 millióért adta tovább az orosznak. Az már más kérdés, hogy a Salvator Mundi a Christie’s árverésén 450,3 millióért kelt el, így Ribolovljev több mint 300 millió dollár hasznot zsebelhetett be. Végül összesen 14 mű adásvételében kérdőjelezi meg az orosz milliárdos az aukciósház tisztességét. Azt, hogy a tranzakciók nem egészen normális mederben zajlottak, jelzi, hogy a Sotheby’s 2016 novemberében permegelőző iratokat adott be a New York-i bíróságra, alátámasztandó, hogy nem volt tudomásuk Bouvier továbbértékesítési szándékairól. Ribolovljev állítja, az aukciósház közreműködött abban, hogy az ügynök hitelesnek tűnjön, és némi piacmanipulációval is megtámogatta a portéka árfekvését. A keresetben a Sotheby’s két munkatársát is nevesítették, az egyik Alexander Bell társelnök, a másik a privát értékesítést alelnökként irányító Samuel Valette, aki, mint Bouvier számítógépes levelezéséből kiderült, rendszeres kapcsolatot ápolt a svájci kereskedővel.
