Peter Fonda halála filmtörténeti veszteség. Nem csak színészcsillag volt, aki csaknem százötven produkcióhoz adta az arcát és a személyiségét, hanem az amerikai ellenkultúra szimbóluma is, hosszú éveken keresztül. A Roger Corman rendezte, 1966-os A vad angyalok volt az első lázadó alakítása. A kissé elfeledett műfaji Corman-klasszikusnál azonban sokkal fontosabb az 1969-ben készült, mindenki által ismert Szelíd motorosok, amelyet barátjával, Denis Hopperrel közösen írt és játszott el. (Hopper pedig a rendezői feladatokat is vállalta.) Ez utóbbi mű az amerikai fiatalság alternatív kultúrájának vitalitását és sokszínűségét mutatta be, igaz, a lezárásával annak a csődjét is szemünk elé tárta. A Szelíd motorosok kilencvenöt percben magyarázott el egy évtizedet, a mozgóképtörténet egyik alapműve. Megkerülhetetlen, lenyűgöző. Fonda szavai szerint diadala éppen abból következett, hogy sikerült betölteni az űrt az amerikai filmben: „1968-ban már volt saját zenénk, művészetünk, nyelvünk és öltözködésünk, de nem volt saját filmünk.” Nem mellékesen: az Amerikai Filmakadémia, de konkrétabban az Oscar történetének egyik legbizarrabb ténye, hogy Fonda és Hopper végül nem kapta meg a szobrot...
Ha Peter Fonda csak a Szelíd motorosokat készíti el, akkor is teljes életművet hagyott volna maga után. Ám azért, hogy az a bizonyos művészi munkásság teljes legyen, rendezőként is kihagyhatatlant alkotott: A bérmunkás című westernt 1971-ben, melynek a lezárása - egy rendkívül hosszú, lírai snitt, amely egy naplementét örökít meg -filmtörténeti jelentőségű, ennek megfelelően iskolai tananyag lett.
Tegyük hozzá, mind a Szelíd motorosok, mind A bérmunkás nem történhetett meg volna a magyar operatőr iskola nélkül. Előbbit ugyanis Kovács László, utóbbit Zsigmond Vilmos fényképezte.
