A nagyobb izgalmat persze a zöldek és a lilák rangadója keltette. Már csak azért is, mert a ferencvárosiak egészen különleges hónapokat hagytak maguk mögött. Júniusban Vásárvárosok Kupája-döntőt vívtak a Juventusszal... S hogyan! Mivel meghívásuk volt az Egyesült Államokba, és a portyáról a klubvezetés nem akart lemondani, az elöljárók azzal fordultak az MLSZ-hez: a szövetség engedélyezze, hogy az FTC javaslatot tegyen a Juvénak az akkoriban szokásos kétmérkőzéses döntő helyett egymeccses csúcsra. Az MLSZ nem mondott nemet, így elment a levél Itáliába, s annak elolvasása után az olaszok nyilván azt gondolták: ezek a magyarok alighanem megőrültek... Mivel pimaszság lett volna az „egyke” helyszínének Budapestet ajánlani, az Üllői útiak vállalták, hogy Torinóban vívnak meg a trófeáért. A Juventus – még szép – azon nyomban elfogadta a javaslatot; arra persze nem számított, hogy a vakmerő vendégek 1:0-ra nyernek. (Abban az időben jól ment a magyaroknak: a Vasas kikérte válogatottjait a Közép-európai Kupa döntőjére, és Bécsben 1:0-ra legyőzte a Fiorentinát, a nemzeti együttes pedig itthon 2:1-re nyert a listavezető piros-kékek legjobbjai nélkül az Enrico Albertosit, Sandro Salvadorét, Roberto Rosatót, Giacinto Facchettit, Giovanni Lodettit, Sandro Mazzolát, Gianni Riverát, Luigi Rivát – vagyis nem sokkal későbbi későbbi Európa-bajnokok, vb-ezüstérmesek sorát – bevető Squadra Azzurra ellen.)
A VVK-t illetően tehát nem érte kár az FTC-t, a Magyar Népköztársasági Kupa-szereplést viszont feláldozták Amerikáért a zöld-fehérek. Amíg az első csapat a tengerentúlon turnézott, addig a tartalék együttes állt ki idehaza a Zalaegerszegi Építőkkel szemben, és a megyei első osztályú társaságtól elszenvedett 2:1-es vereséggel már az MNK nyitó fordulójában kiesett.
„Odaát” a lengyel Polonia Bytom, az angol West Browich Albion, valamint a skót Kilmarnock várt a bajnoki címvédő Ferencvárosra. A torna sajátos rendszerű volt: két csoportban rendezték, majd a csoportgyőztesek rájátszása következett az első helyért, végül ennek nyertese találkozott a címvédő Duklával. A prágai csapat 1961-ben elhódította a serleget, aztán 1962 és 1965 között csak a döntőre utazott az Államokba, mert újra és újra megvédte címét. Bizonyos visszaemlékezések szerint '65-ben azért nem az FTC vívta a döntőt a csehszlovák vetélytárssal, mert a kommunista sportirányítás hazarendelte a gárdát a bajnokság rajtjára, ám ez csak politikai indíttatású legenda, mert a csoport-elsőséget – kétszeri körmérkőzés után – a ferencvárosiakkal előbb gól nélküli döntetlent játszó, majd a magyar csapatot 2:1-re legyőző, utóbb a másik csoport első helyezettjét, a New York Americanst, majd a Duklát is felülmúló, mindvégig veretlen Polonia szerezte meg. A lengyel csapat addig sosem látott összeállításban (Szymkowiak – Orzechowski, Winkler, Anczok – Nieroba, Grzegorczyk – Faber, Szmidt, Banas, Pogrzeba, Jozwiak) szerepelt, mert Antoni Nierobát és Eugeniusz Fabert a Ruch Chorzówtól kérte kölcsön Amerikára. Úgy tartják, egyiküket sem sújtotta le az értesülés, hogy nyári pihenés helyett bumliznia kell, méghozzá messzire...
A New York Americanst az FTC korábbi csatára, a kétszeres válogatott Schwarz Ernő alapította, aki – sok társához hasonlóan – a húszas évek elején hagyta el Magyarországot, hogy aztán a brnói, a bécsi, valamint a New York-i Hakoah-ban is futballozzon. (A Nemzeti Sport 1925 karácsonyán kolumnás cikkben írta: „Messze földön, idegenek földjén jár a magyar futballcsalád rengeteg tagja. (…) A magyar futball vándorai benépesítik az egész világot.”) A Kilmarnock pedig olyan skót bajnokságot nyert meg hatvanötben, amelyben a Rangers ötödik, a Celtic nyolcadik volt! Az igazi bombahír azonban New Yorkból származott, mert az FTC–Kilmarnock mérkőzés előtt ismeretlen személy arról értesítette a rendőrséget, hogy bombát helyeztek el a Randall stadionban. Tizenötezer ember toporgott kinn, amíg a hatóság kivezényelt alakulatai átfésülték a sporttelepet, de az osztagok, szerencsére, semmit sem találtak, így nem túlzás azt állítani: az FTC vidáman nyert 2:1-re.
A ferencvárosiak július 27-én, huszonöt napos távollét után érkeztek haza, és edzőjük, Mészáros József még az augusztus elsejei bajnoki kezdés előtt is aggodalmasan nyilatkozott: „A fiúk fáradtak, álmatlanságról panaszkodnak, nem tudtak teljesen akklimatizálódni.”
Meglehet, a zöld-fehérek jó néhány szurkolója felült e mesének, ezért ment ki „csak” 60 ezer néző a kettős találkozóra. Az FTC labdarúgói azonban egyáltalán nem lézengtek, és 38 perc alatt kétgólos előnyt szereztek volna, ha Franz Mayer, a rangadó osztrák játékvezetője megadja a Varga Zoltánt helyettesítő tizenkilenc éves felfedezett, Németh Miklós második, az elsőhöz hasonlóan szabályos gólját is. Ám ami késik, nem múlik: három perccel a nagy vihart kiváltó érvénytelenítés után a lelkiismeret-furdalástól gyötrődő Mayer lesről elengedte Albert Flóriánt, így mégiscsak meglett a 2:0.
Bene Ferenc szépített ugyan, de Balogh Sándor újpesti edző a meccs után azt mondta a csatárról: „Kihagyta első, majd második nagy helyzetét, s később idegileg nem bírta, ezért aztán elkapkodott több gólszerzési lehetőséget.” A tréner Rajna Károlyról nem beszélt, noha az „öngólkirály” középhátvéd ezúttal is megsegítette az ellenfelet: Rákosi Gyula középre lőtt labdáját az újpesti hálóba továbbította. Így az FTC 3:1-re győzött annak ellenére is, hogy Albert megsérült, egy ideig – miként azt akkoriban írták – „a bal szélen statisztált”, majd a 70. percben végleg elhagyta a pályát. (Cserére az akkori szabályok nem adtak lehetőséget.)
Aztán a zöldek és a lilák hívei egységbe forrva szurkoltak az Ózdnak. Eleinte nem sok sikerrel, mert Balogh Zoltán kapus – aki a meccs előtt nem győzött sopánkodni, hogy még soha nem védett villanyfényben és két ózdnyi közönség előtt – négy perc alatt két gólt kapott. Ám Puskás Lajos és Mathesz Imre „dugója” után Zalai a tizedik percben szépített, és a Borsodban sosem látott szurkolótábort maga mögött tudó vidéki együttes az utolsó húsz percig ellenállt a Varga – Bakos, Mészöly, Berendy, Ihász – Mathesz, Fister – Molnár, Puskás, Farkas, Pál II gálaösszetételben játszó favoritnak. Akkor Bakos Sándor és Farkas János 4:1-re igazította az eredményt, azaz a listavezető – és utóbb bajnok – angyalföldiek megerősítették első helyüket a táblázaton. A végül ezüstérmes Ferencváros a harmadik helyen állt, de az Újpest elleni diadal napján megannyi szurkolója érezte úgy Budapesten, hogy itt van Amerika...
