Amikor elgondolkodom azon, hogy a rendszerváltás után milyen nemzetközileg is mérhető, hosszabb távon számontartott magyar kulturális sikertörténetet tudhatunk magunkénak a Budapesti Fesztiválzenekar mellett a Sziget Fesztivál mindenképp eszembe jut. Évek óta kijárok, olvasom a rendezvénnyel kapcsolatos híreket és az esetleges aggodalmakat.
Az idén a látogatószám körüli vitával robbantott a fesztivál, az egyik kollégám is részletesen mesélte, miként esett pánikba a Szigeten a tömeg hatására. Egy tömegrendezvényen természetesen ne csodálkozzunk, ha tömeg van, Szerencsére az első napot követően nem is volt ilyen már mint a biztonságra vonatkozó probléma, azon viszont érdemes elidőzni miért mondanak időről időre más számot a szervezők, ha a rendezvény maximális befogadóképességére kérdeznek rá, noha az alapadottságok tudtommal nem változnak. Igen az üzlet, a pénz nagy kísértés.
Olvasom, hogy az idén kevesebb lesz a Sziget nyeresége, mint például tavaly, a költségek is megnőttek. Ennek is többféle olvasata van. Számomra imponáló, hogy érvényes világsztárokat lehet ma a Szigetre hozni, hogy az idén ez túl sok volt, vagy sem, az már tényleg legyen a szervezők gondja. Az is jól esett, hogy a világsztárok között nem csak zenekarok, vagy előadók akadtak, hanem egy nagyon népszerű és fontos ügyet képviselő rendkívül szimpatikus etológus hölgy is, aki ráadásul a Nagyszínpadon lépett fel.
Nyilván szakmai ártalom, de elsőként a színházi és táncprogramok között szoktam tallózni és örömmel láttam, hogy most is akadt fontos társadalmi kérdéseket körbejáró dráma, vagy hazai független színház, illetve produkció a műsorban. Nem éreztem, hogy a politika rányomult volna a fesztiválra.
Arról is lehet vitatkozni, hogy az idei szlogen, a Szeretet forradalma nem túlzó-e, vagy szentimentális, netán közhelyes, vagy álságos. Szerintem egyébként el kellene felejteni a szlogeneket, hiszen a lényeg mégis csak az, hogy a Szigeten tartalmasan és tényleg szabadon el lehet tölteni az időt. Persze annak, aki áldoz rá és meg is tudja fizetni.