Rollerek, biciklik és ebek harmincada lesz Budapest, ha így folytatódik, de most sem vagyunk messze attól, hogy emberi életre, lakásra és közlekedésre alkalmatlan legyen az orbáni birodalom fővárosa. Lehet, hogy más európai nagyvárosokban is emelkedik a rollerezők, a biciklizők és az ebtartók száma. És az is lehet, hogy más európai városvezetők is fütyülnek a nem bicikliző, nem rollerező, kutyát sem dédelgető városlakó többségre, vagy kisebbségre. Merthogy igazából az sem tudható, hogy a csaknem kétmillió ember mellett hány „derék négylábú” alpolgár koptatja és öntözi a székes (illetve székletes) főváros utcaköveit.
Hajdanában-danában, amikor még ritkaságszámba ment a szeretet-hiány alapú kutyatartás, amikor az ugatóművészek még dolgos házőrzőként szolgáltak, mondanom sem kell, hogy a régi átkosban, - bizony létezett az ebadó. Nem volt túlságosan népszerű, de a külvárosban, ahol laktam, mindenkitől szigorúan beszedték azt a pár forintot. Ettől aztán volt oltási nyilvántartás, továbbá ha a hűséges házőrző ösztöneinek parancsára netán fajfenntartás okán elkóborolt, és a gyepmester (akkori nevén a sintér) bevitte a telepre, a gazdája – szerény összeg lefizetése után hazavihette és újra szolgálatba helyezhette.
Virágzik az illiberalizmus de, a kutyavilág továbbra is élvezi a szélsőséges liberalizmust. Szélsőséges, azaz határtalan a kutyák szabadsága. Igaz, hogy a szeretett gazdi pórázon tartja a „családtagot”, megköveteli tőlük a szobatisztaságot és időnként testi fenyítés is van, de a lakóház közös helyiségeiben és a liftben kitombolhatják magukat. És a köztereken még inkább. Megszabadulnak minden fölöslegtől, nem törődnek vele, hogy a városban emberek, mi több, gyerekemberek is élnek. Az ebfanok úgy gondolják, hogy az ebet nem kedvelőket ez nem zavarhatja, ha jó emberek és szeretik a kutyákat ürülékestől, harapásostól. Ha meg nem szeretik, akkor úgysem jó emberek, vessenek magukra, ha kisgyereküket a liftben szájon csókolja a szomszéd kedvence. Örüljenek, hogy nem harapja le a fülét. A mindenfélével összetaposott gangot meg folyosót úgyis fel kell mosni. (Ez igaz, de a kutytartóknak kellene, naponta, - fogkefével.)
Megoldás? Sajnos, mivel a szabályozási kísérlet késett vagy harminc évet, nem könnyű: van egy akut fázis, vagyis amit sürgősen tenni kell, és egy hosszú távra szóló. Utóbbival kezdem: kutyatartásra kijelölt városnegyedeket kell kialakítani. Ez sajnos minimum 15 év, maximum 40. Azt hiszem, ettől mindenki megijed, úgyhogy mellőzöm a bevezetés technikáját. Csak annyit róla, hogy nagyon egyszerű és kíméletes - embernek, kutyának egyként. Megelégednék a rövid távval is. Vagyis először is „húzós”ebadó, nyilvántartás chippel. Aztán a dolgos közterület-felügyelőket meg kell bízni, hogy óvják a közterületet, és ne csak a parkoló gépkocsiktól, hanem a kis és nagydolgukat végző ebecskéktől.
A rollerek és a kerékpárok eltűrhetőségének sine qua non-ja is az adófizettetés és a nyilvántartás, azaz a rendszám, vagyis a szabályozás. A tomboló felelőtlenség megszüntetése. Ez sem újdonság: ezelőtt 50 évvel, gyerekkoromban, amikor alig volt gépkocsi forgalom, a kerékpár első kerekére névtáblát kellett tenni, továbbá volt kerékpáros igazolvány. Szükség volna rá, jobban, mint valaha. Aztán kicsit modernizálni kellene a KRESZ-t, amit időnként csak úgy változtatgatnak, de sohasem az idők változásához igazítva azt. Hosszú távon, ha a városi kötöttpályás közlekedést (villamos és mozgó járda) megfelelő sűrűségűre fejlesztenék, eltűnnének a kerékpárosok is, meg az autók is. Meg a levegő is ózondússá válna. Addig csak a szabályok szigorítása (járdán, főútvonalon, zebrán fővesztés terhe mellett tilos a nyeregben tekerni.) Kerékpárt liften a lakásba fölrángatni, vagy lépcsőn fölvinni csak dupla közös költség fizetéssel szabad. Nemcsak kerékpár utakat, hanem fizetős kerékpár parkolókat kell létesíteni. Továbbá KRESZ vizsga és gyakorlati vizsga kötelezővé és fizetőssé tétele szükséges. Aki azt érzi, hogy szimpátiám nem a kerékpárosoké, jól érzi. Az ántivilágban a szabályok kiskapuit keresőket ügyeskedőknek hívtuk. És nem voltak népszerűek. A Budapesten kerékpározók többsége ilyen közlekedési ügyeskedő. Plusz, tekintve, hogy nem rontja a levegőt, (csak saját magát a tömény benzingőzzel), kihívóan öntudat pluszos és agresszív. Ami soha sem magánügy, a közlekedésben pedig nagyon veszélyes.
A szerző orvos