Arról, annak az értelmezéséről, hogy mi történik ma Magyarországon, azt megkockáztathatjuk, kellő szerénységgel, hogy létrejött egy illiberális állam és egy valódi államelméleti, politikaelméleti modell, egy sajátos, kereszténydemokrata állam.
Ezek után már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnom, hogy az ellenfeleink, a liberális demokrácia hívei miért gyűlölnek bennünket? Az, hogy ellenzik, amit képviselünk, az rendjén van, hiszen ők más meggyőződést vallanak magukénak. Ezért, hogy vitában vagyunk, esetleg elkeseredett, éles vitában vagyunk, ez a nemzetközi vagy tán még a belpolitikai vitáknak is természetes tulajdonsága. De a gyűlölet nem az! És mindannyian érezzük, hogy amikor bennünket támadnak és kritizálnak, akkor nem vitatkoznak velünk, hanem gyűlölnek bennünket. Persze a régi kommunista taktikai tanács az, hogy vádold meg az ellenfelet azzal, amit te csinálsz – ezért ők azt állítják, hogy mi, nemzeti érzelműek gyűlöljük őket, de az igazság pont fordítva van. Mert mi különbséget tudunk tenni – keresztény megközelítésből fakadóan – az ember meg a cselekedete között. Tudjuk nem szeretni, sőt utálni a cselekedeteit, de az embert nem utáljuk, és nem gyűlöljük. Ezzel szemben ők nemcsak azt nem támogatják, amit teszünk, hanem személyesen is gyűlölnek bennünket. Fontos kérdés, hogy megértsük, hogy ez miért van.” (Tusnádfürdő, 2019. július 29.)
„Úgy látom, az a helyzet, tisztelt Verhofstadt úr, hogy ön jobban gyűlöl minket, konzervatív keresztényeket, mint amennyire szereti Európát. S a saját hazájuk ellen szavazó magyarokra is csak azt tudom mondani, hogy jobban gyűlölnek engem, mint amennyire szeretik a hazájukat.” (Strasbourg, 2018. szeptember 11.) „...ha olyan nyilvánvaló, hogy jóakarat vezérel bennünket, akkor miért gyűlölnek bennünket ennyire. És ha az ember ezt nem dühében gondolja végig, …, akkor szerény választ is tud adni erre a kérdésre. És világossá válik, hogy valójában nem bennünket gyűlölnek (...), nem tőlünk félnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi, keresztények hiszünk. Azt gyűlölik és attól félnek, amit mi magyarnak és nemzetinek hiszünk. Függetlenül attól, hogy egyébként az, amit mi kereszténynek hiszünk és magyarnak gondolunk, semmilyen gyűlöletre nem ad okot" (Budapest, 2006. december 20.)
1. Orbán Viktort nem most kezdte érdekelni, hogy politikai ellenfelei személy szerint gyűlölik-e őt - illetve azt, amit képvisel. (Feltűnően gyakran hozza szóba a szerénységet is, de erről talán máskor...) Érdekes dolog ez a politikusoknál, közülük is leginkább az egyeduralomra törőknél, hogy nem érik be a hatalommal, mellé még azt is akarják, hogy szeressék őket. Pedig példát vehetnének Caliguláról, aki állítólag kedvtelve idézgetett egy korabeli drámát: "Hadd gyűlöljenek, az a fő, hogy féljenek tőlem!" A kikacagott dilettáns költő, Néró viszont a keresztényekre fogta, hogy gyűlölik, és ezért felgyújtották Rómát - pedig hát ő volt az. Machiavelli a képzeletbeli fejedelemnek írt tanácsaiban arra figyelmeztet, hogy a nép gyűlöletét nem csak rossz, de jó cselekedetekkel is ki lehet érdemelni, mindenesetre a köztársaság még veszélyesebb, mert ott szabadon csapong az utálat. A gyűlölet felkorbácsolása ősi eszköz, a róla való ismételt elmélkedés ellenben önleleplező. Orbán azt szeretné hinni és elhitetni, hogy nem érdemi, hanem csupán érzelmi okok magyarázzák a politikájával szembeni ellenállást. Ugyanerre vezethető vissza, hogy a fiatalon még erős debattőrnek számító politikus mind messzebbre kerüli a nyilvános vitát: nem számít arra, hogy érvei meggyőznék opponenseit. Hát hogyan is győzhetnék meg azokat, akik gyűlölik őt?
2. Semmi bajom azzal az Orbán Viktorral, aki, mint ahogyan ifjúi ambíciója szólt, valószínűleg remek edzője lett volna a Székesfehérvári MÁV Előre utánpótláscsapatának. Az ötgyermekes családapával se, leszámítva azt, hogy bizonyos pénzek és ingatlanok meghökkentő gyakorisággal pottyannak az egyik veje ölébe. Bár kevés alkalmam volt élőben megfigyelni, de olyankor energikus, lényegre törő és szabatos volt, személyesen pedig a legkevésbé sem ellenséges. Vezetőnek termett, s attól kezdve, hogy lemondott a hivatásos labdarúgó karrierről, semmi más nem is érdekelte, mint hogy vezessen. Mázlija volt, hogy a rendszerváltás egyetemi hallgatóként érte. Ha csak két évvel idősebb, úgy jár, mint Gyurcsány Ferenc, beszippantja a politikai hatalom. Lehetett volna belőle is "függetlenített", vagyis hivatásos, fizetett egyetemi KISZ-titkár, akkor pedig nehéz lett volna beszédet mondania Nagy Imre újratemetésén, és most egészen mások gyűlöletére panaszkodhatna. Végső soron azonban, bármennyire is szeretné, személyes okokkal nem magyarázható, miért van ennyi embernek a bögyében. Ez minden, a hatalmat tartósan, netán túlságosan is tartósan gyakorló politikus sorsa: felhalmozódik a sok érdeksérelem, meg aztán meg is unják. Ő is tudta, hogy majd "meggyűlölik", azaz szembe fognak vele szállni, ezért első dolga volt körbebástyázni magát médiatörvénnyel, alkotmánybírósággal, alkotmánnyal, választási törvénnyel, meg még egy csomó mindennel, főleg sok-sok pénzzel. Nagy pech neki, hogy az ország az Európai Unió tagja, különben már a dinasztialapításon gondolkodhatna. És nyugodtan alkalmazhatná Caligula logikáját.
3. 2010-ben azok se viseltettek különösebben heves ellenérzésekkel Orbán iránt, akiket az éppen legyőzöttek közé lehetett sorolni. Olyanok is akadtak, akik baloldali-liberális létükre a kétharmados parlamenti többségtől se féltek. Végül is mi történhet? A pálya adott, a focit labdával, két kapura játsszák. Arra kevesen gondoltak, hogy csak egy csapat fut ki, és még a bírót is ők hozzák magukkal. A 2 millió fölötti végkielégítésekre kivetett 98 százalékos adó, a magánnyugdíj-pénztárak államosítása, a rokkant-nyugdíj és a korkedvezmény megszüntetése már a múlt ködébe vész, de sokan akkor váltottak érzelmi politizálásra. A tábor azóta egyre bővül - hogy mást ne mondjunk, az egzisztenciális és igen, politikai okokból külföldre költözött fiatalok szüleivel. Ez sem magyarázza azonban az orbáni "találmánnyal", az illiberális állammal kapcsolatos nemzetközi ellenérzéseket. A találmánnyal a legnagyobb baj, hogy nem új, továbbá ragályos és történelmileg bizonyítottan életveszélyes. A parlamenti demokrácia több száz éves szerves fejlődéssel jutott el oda, hogy a váltógazdaság révén a lehető legkisebb megrázkódtatásokkal tud reagálni az új kihívásokra. Ennek feltétele a játékszabályok közös elfogadása, illetve az, hogy az éppen felül lévő ne törekedjen kizárólagosságra. Orbán ezeket a feltételeket felrúgta, kirekesztett a döntéshozatalból mindenkit, aki nem a támogatója. Kizárólag magának és híveinek hasznos, mindenki másra nézve káros döntéseket hoz. Olyanokat, amelyek semmibe veszik az ország - mindannyiunk - hosszú távú érdekeit, mellesleg korábbi, vele közös döntéseinket is. Például a gyerekeink tanítására vagy szüleink egészségügyi ellátására vonatkozóakat. A mostani közhangulatot nem annyira a gyűlölet, mint inkább a szomorúság jellemzi. A változásról mindenki értesülni fog.
4. Orbán nem szereti azokat, akik nem szavaznak rá. Igaz, nem is gyűlöli őket. Fél tőlük, mert tudja, mit tett az országgal.
