Pedig milyen becsületes, nyílt arca volt. Hatvanhoz közeli, bajuszos, tágra nyitott szemű, jó magyar munkásember kék munkásruhában. Hümmögve állt a néma mosógépem mellett, és azt mondta, tönkrement a gépben a főpanel, s ő meg tudja ugyan csinálni, de bele fog kerülni úgy 30 ezer forintba. Kiszereli a főpanelt, elviszi, megcsinálja, visszahozza, beszereli.
Olyan utálkozva néztem a mosógépemet, mint egy bedöglött guillotine-t. Hát már te is ki akarsz csinálni engem, te elektromos nyaktiló? Nem sújt elég csapás, még te is cserbenhagysz? Két héttel korábban hagyott cserben, előző nap még mostam vele, másnap már nem indult. A digitális kijelzője sem fénylett biztatón, mint máskor.
Azonnal szerelőt hívtam, de csak két hét múlva tudott kijönni. Újabban olyan leterheltek a szerelők, mint a legfelkapottabb sebészek. Nehéz bekerülni a naptárukba.
Két hét múlva megjelent a hatvanhoz közeli, bajuszos, tágra nyitott szemű, jó magyar munkásember, leszerelte a gép szélső borítólemezét, kicsit piszmogott benne, majd lesújtott: a vezérlőpanelt ki kell cserélni. Gondolkodtam rajta, hogy ha kifizetek 30 ezer forintot a javításra, akkor lesz egy 12 éves gépem, amelyik bármikor tönkremehet. De ha hozzáteszek 30 ezret, lesz egy új gépem, amelyik majd tönkremegy 12 év múlva. Az utóbbi mellett döntöttem. Kifizettem a szerelőnek a 6 ezer forint bevizsgálási díjat, s mondtam neki, hogy hagyja a szerelést, veszek másikat.
Hümmögött erre, s megkérdezte, hogy mit akarok a géppel csinálni. Mondtam, hogy nem tudom, hiszen egy perccel ezelőtt még föl sem merült bennem, hogy kellene vele valamit csinálni a javíttatáson kívül. Megjegyezte erre, hogy évek óta szoros kapcsolatban áll egy öregek otthonával, ahol ő ingyen dolgozik. Szívjóságból, mondta. S az öregek otthonában most még a centrifuga is tönkrement, nemhogy mosni, de centrifugázni sem tudnak már az öregekre. Szegény öreg emberek, mondta, képzelje, ott fekszenek az idősek otthonában, és se mosógép, se centrifuga. De akkor ő szívesen elvinné a mosógépemet nekik. S adjam oda hát ingyen. A szegény öregeknek.
Néztem a bedöglött gépet, s arra gondoltam, rohadj meg, mosógép, nem adlak ingyen. Alig tette ki a lábát a szerelő, hívtam egy másikat. Azt mondta, csak egy hét múlva ér rá. Bólintottam komoran, néztem a mosógépet, s bele akartam rúgni. De egy hét múlva megjött az ember. Becsületes arcú, kék szemű, harminc körüli munkás. Azzal kezdte, hogy áram alá helyezte a mosógépet, majd bekapcsolta.
Azonnal elindult.
A digitális kijelzője biztatón fénylett, mint máskor.
Kérdezte, hogy mit csináltam vele, mozgattam? Mondtam, hogy nem. Megnézte a főpanelt, s azt magyarázta, hogy egyszerű kontakthiba lehetett. Elégedett volt a munkájával, nem mertem neki elárulni, hogy a kontakthibát egy héttel korábban már elhárította egy kollégája, egy csupaszív ember, az idősek gyámolítója, egyetlen reménysége, a szívjóság szobra. A fiatal szerelő megsajnált, s arra biztatott, hogy szellőztessek többször. Túl párás itt a levegő.