Az Orvostovábbképző Szemle ismertette néhány napja a Diagnosis című szaklapban megjelent tanulmányt, amelyet a Johns Hopkins intézet kutatói készítettek a diagnosztikai tévedésekről. Az elemzés 400 ezer olyan per adatait dolgozta fel, amelyek szakmai szabályszegésről is ítéletet mondtak. Az Egyesült Államokban az ellátással összefüggésben évente 40-80 ezren halnak meg, és ezeknek az eseteknek a jelentős hányada kapcsolódhat diagnosztikai tévedésekhez.
Az amerikai kutatók téves kórisméből fakadó károsodásnak tekintették, ha késve, vagy egyáltalán nem kezelték a bajt, vagy olyan betegséget kezeltek, amely nem állt fenn a páciensnél. Az idézett tanulmányban 11 592 diagnosztikus problémát vizsgáltak, amelyek csaknem kétharmada (7149 eset) tartozott a leggyakrabban tévesen megítélt három betegséghez. A daganatos megbetegedéseknél fordul elő a tévedések 37,8 százaléka, az érrendszeri problémáknál a 22,8 százaléka, illetve a fertőzéseknél a 13,5 százaléka.
– A becsült amerikai évi 40-80 ezer elkerülhető halálozás a mi lélekszámunkkal arányosítva 1200-2400 esetnek felelne meg, ennek jelentős hányada valószínűleg diagnosztikai problémák miatt következik be – segít az amerikai adatokat értelmezni Weltner János sebész, szakfelügyelő főorvos.
Ez persze csak akkor igaz, ha a magyar orvosok nem sokkal jobbak, mint az amerikai kollégáik. De hogy jobbak vagy rosszabbak-e, azt nem tudni, mert nálunk senki sem vizsgálja ezt. Már csak azért sem, mert a hazai ellátórendszerben gyűjtött adatokból ki sem derülhetnének ezek a hibák.
– Arról, hogy pontosan mi történik a beteggel egy-egy intézményben, nincsenek jó adataink – állítja Belicza Éva, a SE Egészségügyi Menedzserképző Központ Betegbiztonsági Tanszéki Csoport vezetője. Szerinte a mostani adatgyűjtési rendszer nem segíti a hazai ellátás pontos megismerését. Így most az sem tudható, hogy a feltüntetett diagnózisok közül melyik született a kezelést éppen végző intézményben, milyen diagnosztikai vizsgálatok történtek, milyen eredménnyel, vagy hogy a beteg mikor, milyen gyógyszereket kapott. Ha pedig valaki visszakerül rövid időn belül a kórházba, az sem derülhet ki, hogy az előző ellátása következményeként, vagy más ok miatt kellett visszavenni.
Belicza Éva szerint a kórisme tévedések esetében is az a kérdés, miért történt az meg. Például olyan feladattal bízták-e meg az orvost, amire szakmailag felkészült, volt-e ideje alaposan kikérdezni a beteget, átnézni a kórelőzményt, és minden szükséges információ rendelkezésére állt-e. Ha az orvos nem tud kellő időt szánni a betegére, akkor könnyen sémákban gondolkodik, miközben lehet, hogy az az adott esetre egyáltalán nem illeszthető. Az említett jelenség különösen a tipikus kórképekben fordul elő. A szakember szerint, ha az orvos nem jól diagnosztizál, az egyáltalán nem biztos, hogy az ő felelőssége. Ha például a háziorvos csak egy zárójelentésből tud tájékozódni, könnyen tévedhet, mert előfordulhat, hogy a dokumentum nem tartalmaz minden szükséges információt. Önmagában az, hogy ennyire rossz a személyzeti ellátottság az intézményekben, valószínűsíti, hogy több a hiba, mint azokban az országokban, ahol van elegendő és megfelelően képzett ember a feladatokhoz.
