;

Afrika;Szijjártó Péter;Szahara;kereskedőház;Steier József;déli nyitás;

Orbán márciusban járt a Zöld-foki Köztársaságban

- „Afrikában már a 24. óra végén járunk”

Magyarország is szeretne egy szeletet a tortából a dinamikusan fejlődő kontinensen, ám Steier József szerint ehhez hiányzik a kellő türelem és szakértelem.

„Afrika valóban a jövő kontinense. A legnagyobb probléma azonban az, hogy Magyarországnak nincs átfogó, átgondolt Afrika-politikája” – értékelt lapunk megkeresésére Steier József, aki viszont ezer szállal kötődik a földrészhez. Hazánkban Afrikára most ismét nagyobb figyelem vetül, egyrészt a milliószor emlegetett migráció, másrészt az egyelőre kihasználatlan gazdasági lehetőségek miatt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még márciusban Angolában, majd biztos, ami biztos a Zöld-foki Köztársaságban is elismételte, hogy „Afrika a jövő kontinense”, amit szerinte az is bizonyít, hogy a világ legerősebb gazdaságú államai is jelen vannak ott. Egy ideig úgy tűnt, Magyarország ismét komolyabb nyomulásba kezd, például Orbán Viktor miniszterelnök is ellátogat Angolába. Ideje is lett volna a vizitnek, hiszen a térség súlyosan elhanyagolt diplomáciánkban, magyar miniszterelnöki delegáció utoljára 34 évvel ezelőtt kereste fel a szubszaharai régiót. Végül ismeretlen okból ismét valami hiba csúszott a számításokba, Orbán Viktor Angolát kihagyta, csak a Zöld-foki Köztársaságot kereste fel.

„A hagyományos piacok telítettek, mindenképpen újak kellenek” – helyeselt Steier József is az afrikai terjeszkedés, az úgynevezett déli nyitás stratégiájának ötletére, amelynek előkészítésében egyébként ő is részt vett. Azzal sem értett egyet, hogy a kontinens túl szegény ahhoz, hogy valódi lehetőségeket rejtsen. „Afrika népességnövekedése brutálisan magas, évi 3 százalékos. Ez azt jelenti, hogy 2030-ra akár a 3 milliárdot is elérheti a lakossága. Márpedig ez piac” – zárta rövidre az ellenérveket a szakember. A kérdés tehát inkább az, hogy Magyarországnak is van-e itt keresnivalója? Az biztos, hogy a számok alapján van hova fejlődni. A Központi Statisztikai Hivatal 2017-es jelentése szerint hazánk 255 milliárd forint értékben exportált afrikai országokba, ami a teljes kivitel alig 0,8 százaléka. A behozatal még ennél is siralmasabb képet mutat, 52 milliárd forintos, ami 0,3 százalékos arányt jelent.

„Súlyos tévedés volt, hogy a rendszerváltás idején feladtuk a pozícióinkat a földrészen. Pedig megkockáztatom, 30-50 évvel ezelőtt még vetekedett a helyzetünk a franciák vagy az angolok presztízsével. Ezt elsősorban sportdiplomáciánknak, például a Guineában edzősködő Budai Lászlónak, Zakariás Józsefnek köszönhettük. Másrészt az értékesített technológiánknak, és az oktatásnak, azoknak a professzoraiknak, akik az egyetemeiken tanítottak” – emlékeztetett a szebb időkre Steier. Hozzátette, hogy abban az időben a Szent István Egyetemnek még például volt trópusi tanszéke, tudtunk trópusi mezőgazdaságot oktatni, de komoly vízépítészeti projektjeink voltak Nigériában is, ezeknek a képességeinket azonban mára elvesztegettük. „Nagykövetségeink nagy részét bezártuk, most kezdtük őket újranyitni. Ám a szellemi tőkét és tudásbázist újra kell építeni, ez pedig nagyon hosszú idő” – mutatott rá.

Steier József

A magyar kormány mégis mintha kapkodna, éppen időt nem hagy saját stratégiájának beérésére. Szijjártó Péter egyik 2016-os parlamenti válaszából például kiderült, hogy az angolai nagykövetség megnyitása egyszeri 311,1 millió forintba, majd a fenntartásra évi 615,8 millió forintba került. Nagy befektetés, és egyelőre nem térült meg, egy 2017-es kiugrást leszámítva a kivitel stagnál. Ráadásul még a kormányfői vizit is elmaradt. Hasonló módon, az elsők között nyitottuk újra nagykövetségünket Líbiában, ami kereskedelmileg elsietettnek bizonyult, hiszen az országban azóta is háború dúl. Nem beszélve a sokat vitatott magyar kereskedőházakról, melyek túlnyomó többségét mára bezárták, a másfél évet sem élték meg. Ennyi idő alatt esélyük sem volt bizonyítani, viszont óriási pénzeket vittek el.

A Steier József által képviselt cég a marokkói kereskedőház üzemeltetésének jogát elnyerte , de saját bőrén tapasztalta meg a türelmetlenséget. „Egy év után egy ajánlott levélben egyoldalúan felmondták a kereskedőház működését. Egyszerűen eldobták, amit az ország-igazgatók elkezdtek kiépíteni” – mesélte, hogyan zajlott a bezárás. „Azt szokták mondani, az afrikainak ideje van, és nem órája. Meg kell érteni, hogy Afrika sokkal lassabban , másképpen működik, mint Európa” – emlékezett vissza, hogyan talált süket fülekre. A másik problémaként még azt említette, hogy „muníció nélkül küldték háborúba a tábornokot”. „Hungarikumokat akartunk eladni, amivel óriási szereptévesztésben vagyunk az afrikai és arab országokat illetően. Eleve a disznóhús, az alkoholos termékek nem működnek ezekben a térségekben” – sorolta az alap problémákat. „Könyörögtem kiállítások szervezéséért, de csak egyet sikerült összehozni.

Közben folyamatos személyi változásokkal nehezítették a munkát. Szakemberek nélkül, csak négyéves ciklusokban gondolkodó diplomatákkal nem lehet stabil kapcsolatokat építeni” – panaszolta.

Informális háttérbeszélgetéseken az is kiderült, egyes afrikaiak körében bizonyos értetlenkedés fogadta a magyar kormány azon tervét is, hogy Törökországgal együttműködve „hódítsuk meg” a kontinenst. A törökök súlya ugyan valóban növekszik a földrészen, de logikusabbnak tűnne valamelyik helyi, afrikai országra rácsatlakozni, belső pozícióit kihasználni, vagy saját kapcsolatainkat újjáépíteni. „Ennél csak egy rosszabbat követtünk el, mikor az uniós csatlakozás után megpróbáltunk nagy nemzetközi multik alvállalkozóiként szerephez jutni. Nem is jártunk jól, a „lecsóból” csak a gyenge rész lett a mienk” – csóválta a fejét a török vonal hallatán Steier József is. „A török egy ambiciózus, dinamikus, fiatal nemzet.

De közel sincs olyan renoméja Afrikában, mint akár Magyarországnak lehetne. Nagyra tartom a törökök eredményeit, de nekünk nem Törökországon keresztül kell Afrikába bejutni, hanem meg kell keresnünk a még működő kapcsolatokat!” – folytatta. A szakember rámutatott, azt el kell fogadni, hogy a volt gyarmattartók már hihetetlenül beépültek, a zsíros üzleteket ugyan ők kapják meg, ám szerinte a projektek kiegészítésében és a karbantartási munkákban így is lenne keresnivalónk. Jellemző például, hogy óriási szennyvíztisztítókat biogáz üzem és szennyvíziszap-hasznosítás nélkül építenek. „Magyarország a 24. óra végén van, de még mindig nem késő!” – figyelmeztetett. Nagyon jó kezdeményezésnek tartotta viszont a Stipendium Hungaricum ösztöndíjrendszert, melynek keretében külföldi diákok tanulását fizetik Magyarországon, ám mint rámutatott, a szépséghibája ennek is az, hogy 15-20 év, mire ennek gyümölcse beérik, addig pedig nem ülhetünk tétlenül.

„Én kutatóként azért mentem el Magyarországról, mert hiába próbáltam egy 100 milliárd forint adóbevételt generáló klímaültetvény programot beindítani a parlag- (sok esetben szikes-, vagy sivatagos) területeinken , senkit nem érdekelt. Kerestem a pénzügyminisztert és más kormányközeli köröket, de a terv nem érte el az ingerküszöböt” – számolt be saját múltbéli kiábrándító tapasztalatairól Steier József. „Miközben Magyarországon 1,2 millió hektár félsivatag van, és a szén-dioxid-kereskedelem az egyik legnagyobb üzlet lesz, mi brutális pénzeket fizetünk azért, mert képtelenek vagyunk kezelni a kvóta potenciálunkat ” – legyintett csalódottan. Pedig terve valóban nagyszabású: életet lehelne a sivatagba. Ha itthon nem megy, hát „kizöldítené” a Szaharát. A gondolat több már, mint merész álom. A szakember kifejlesztett egy paulownia hibrid növényt, a 27 hasznos tulajdonsággal rendelkező smaragdfát, – egy Magyarországon őshonos fa általában csak néhány hasznossággal rendelkezik – amely még 54 fokos hőséget is kibírja, és sokkal több szén-dioxidot képes megkötni, mint más fajok.

A Zöld Szahara program szerint az Atlanti-óceántól elindulva a Csád-tó felé, 25 ezer hektáros cellánként terjeszkedve, fokozatosan zöldülne ki a Szahara. A módszer előnye, hogy egy cella a következő kettő költségeit is kitermelné, azaz gyors és önfenntartó. Ráadásul ez nem csak a szén-dioxid kezelésében, a klímaszabályozásban hozhatna paradigmaváltást, de mivel egyetlen egység akár 50 ezer embernek is munkát adhat, ha úgy tetszik, „helyben tarthatná a potenciális migránsokat”. Az ötlet nem csak a tervezőasztalon működik, Marokkóban már tesztelték bizonyos alkotóelemeit, és idén indítják az első próba ültetvényeket, miközben – némi elégtétel – július 18-án pedig Magyarországon is sor került az első smaragdfa „klímaültetvény” részleges kitermelésére.

Aki megjárta az ebola poklát„Akit egyszer Afrika illata megcsapott, az többé nem tudja elengedni a kontinenst” – tárja szét karját Steier József mosolyogva, mikor azt magyarázza, magyarként honnan a földrész iránti szerelem. Márpedig neki volt alkalma beleszagolni az afrikai levegőbe: a ’60-as években édesapja tanácsadóként dolgozott Guineában, mellette cseperedett fel tizenéves gyermekként. Az öt esztendő alatt rengeteget tanult, a földrészről, az emberekről, de még a törzsi nyelvet is elsajátította, és megtapasztalta, hogyan élhetnek együtt idegen kultúrák. Aztán az élet ismét haza szólította, Magyarországon közgazdasági egyetemet végzett, majd külszolgálatban Svédország hűvösébe is belekóstolt. Később újra nagy fába vágta a fejszéjét, megépítette Magyarország első magán gázterminálját, és húsz évre az energetikában mélyedt el, ahonnét már egyenes út vezetett a megújuló energiaforrásokhoz. 2010-ben kezdett el komolyabban foglalkozni azzal, hogyan valósíthatná meg gyermekkori álmát, a Szahara „kizöldítését”, míg végül évek munkájával kifejlesztette a smaragdfát. Persze közben sem szakadt el a földrésztől, Guinea tiszteletbeli konzuljaként a 2014-es pusztító Ebola-járvány idején járta be a fertőzött területeket, élményeiről az Ebola poklában jártam című könyvében emlékezett meg. A déli nyitás meghirdetése után, 2014-től a rövid életű marokkói magyar kereskedőházat is vezette. Mára Marrákest második otthonaként szereti, ahol félhektáros smaragdfa próbaültetvényén tesztelte a 2016-os Klíma Világfórumon (COP 22) kiemelt innovációs elismerésben részesült szabadföldi CO2 trágyázást, amely egy új kihívás , a progresszív klímavédelem építőköve lehet.

Szövetségi szinten is nagyon sok múlik a szeptember elején, Szászországban rendezendő tartományi választáson, amelyet komolyan befolyásolhat egy júliusi döntés.