Igazán nem szeretnék ötleteket adni, de sajnos tény: ha a kormány szobor-visszaállító buzgalma esetleg nem törne meg a Vértanúk terén, bizony pár lépéssel odébb, a Szabadság téren is ki tudnának még bontakozni. Ráadásul az onnan elenyészett emlékművek minden tekintetben beleillenének abba a vonalba, amit az illetékes szakállamtitkárság mostanában erőltet.
Mert hát ez a roppant tér dugig volt a magyar fájdalom és vigasztalhatatlanság emlékműveivel a manapság origónak tekintett 1944 márciusában. A Honvéd utca torkolatánál már a trianoni döntés után fél évvel fölavatták az elszakított országrészeket jelképező négy szobrot, és jobb abba nem belegondolni, hogy pirulna Párkányi Raab Péter vagy R. Törley Mária orcája a megtiszteltetéstől, ha újrafaraghatná mondjuk a kuruc vitézt, aki a keresztre feszített, haldokló Hungáriát támogatja, vagy Csaba vezért, amint megszabadítja a bilincsbe vert, alélt Erdélyt.
Ráadásul a négy égtájat jelképező irredenta emlékművek még a jelképrendszer visszafogottabb vonulatát képviselték. A téren dél felé haladva következett aztán egy öles virágkompozíció – Nagy-Magyarország, illetve a csonka haza kontúrjai, Szent Korona, körben pedig Papp-Váry Elemérné klasszikusa, a Magyar Hiszekegy –, majd az 1928-ban felavatott, örökké félárbocra eresztett Ereklyés Országzászló jött, amely mellett a magyarság szent helyeiről és a 72 egykori vármegyéből gyűjtöttek össze egy-egy marék földet. (Amit csak megfejelt a gesztus, hogy a zászlórúd csúcsára Horthy Miklós esküre emelt jobbja került.)
És akkor még mindig csak a tér felénél járt a kortárs látogató. Ha tovább ment a Nemzeti Bank, illetve a Tőzsde irányába, az előbbi előtt a Magyar Fájdalom női aktját láthatta – ő később a fürdőkultúra szimbólumaként szolgált a Palatinuson, majd Balfon –, az utóbbinál pedig egy meztelen férfialakot. Ez utóbbit pár éven belül a visszacsatolt Kassának ajándékozta a város, a téren pedig egy definiálatlan jelentésű kehely váltotta fel.
Mindezzel csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a birodalmi sas által fenyegetett Gábriel arkangyal kétségkívül rémes, de nem a legrosszabb dolog, ami a Szabadság térrel történhet. És innen nézve bizony jól tesszük, ha kormányunk és Putyin elnök töretlen barátságának szurkolunk: mert e pillanatban az irredenta kompozíció helyreállításának legfőbb gátja nem más, mint a szovjet hősi emlékmű jelenléte.
