Lesznai Anna ezen a regényen – megszakításokkal – évtizedekig dolgozott. Nem véletlen, hogy a cselekmény időrendjéhez pontos dátumokkal ellátott vázlatot készített, nehogy eltévedjen szövege rengetegében. A komótosan – szinte a végtelenbe – hömpölygő cselekmény pedig ellenállhatatlanul ragadja magával az olvasót.
A történet valamikor a 19. század derekán kezdődik, s a Horthy-korszak elején fejeződik be. Rengeteg szereplőt mozgat, mindenekelőtt azonban két kiváltságos zempléni család több generációjának sorsát tárja elénk. Az ősi középnemes Cserháthy- és a zsidó földbirtokos Berkovics-família hanyatlása jeleníti meg a feudális magyar világ széthullását. Az idősebb nemzedékek formátumosabb tagjai folyamatosan érzik a veszélyt, de már nincs erejük a változtatáshoz. A fiatalok tele vannak ugyan megváltó tervekkel és energiákkal, nekik azonban kellő lehetőségük nem marad a cselekvéshez. A regény sokoldalúan és igen plasztikusan ábrázolja azt, ahogyan a világháború, a forradalmak bukása, Trianon és a fehérterror traumája illúzióvá tette a modernizációt.
A Berkovics-birtok állandóan veszteséget termel, területe egyre kisebb lesz, folyvást szűkül a fennmaradásért küszködők cselekvési köre, ám a mindennapokban ebből az egzisztenciális vészhelyzetből semmi sem látszik: a vendégjárások gazdag traktái, a gáláns adományok, felajánlások a kifogyhatatlan bőség illúzióját keltik. A hanyatlás diszkrét és elegáns.
Lesznai Anna regénye e mozgalmas, olykor kifejezetten tragikus korszak megannyi konfliktusát villantja fel. Közöttük például a parasztok, a cselédek megaláztatásai, a nemzetiségi feszültségek, a vérlázító szociális-gazdasági egyenlőtlenségek, az agrármozgalmak keltette súlyos zavarok, a zsidóság emancipációjának buktatói kapnak szinte fejezetről fejeztre kiemelt nyomatékot.
A válaszkereső fiatal hősök polgári radikálisokká vagy egyenesen kommunistává nevelődnek. Így aztán pályájuk rendre derékba törik: először a polgári radikálisok emigrálnak, a Tanácsköztársaság számukra egzisztenciális fenyegetést jelentett. Majd röviddel utánuk már a kommunista meggyőződésűek is menekülnek a fehér terror pribékjei elől.
A regény második kötetének súlyát egyebek mellett épp az adja, hogy politizáló értelmiségi alakjai eleven vitákban igyekeznek föllelni az értelmes cselekvés útjait. A lázas eszmecserék fölidézik a korabeli progresszív szellemi műhelyek (Huszadik Század, Vasárnapi Kör) jellegzetes atmoszféráját.
A mű kulcsregényként is olvasható: Berkovics Lizó például Lesznai Anna hasonmása, de megjelenik a műben Jászi Oszkár, Lukács György vagy Kafka Margit alteregója is. Természetesen, itt nem a rejtőzködve kibeszélés a szerző szándéka. A létező személyek stilizált szerepeltetése az eredendő önéletrajzi ihletés magától értetődő következménye. Regényével a szerző ifjúsága végképp tovatűnt világának állít maradandó irodalmi emléket.
Berkovics Lizó tehát a regény középponti alakja. Autonóm lény, sorsdöntő pillanatokban egyénisége belső sugallatait követi, nem törődik a korabeli „tisztességes úriasszonyok” konvencióval. Gazdag, nyitott és empatikus személyisége révén minden közegben otthonosan mozog, így (mint erre kritikájában Radnóti Sándor is utal) ő kapcsolja össze a cselekmény sokféle szálát. Elementáris vonzerővel rendelkezik, melynek az intellektus, a kreativitás is lényegi része. Esendősége sem csorbítja kivételességét. Mindenképp méltó tehát az olvasó szimpátiájára.
A címbeli, kulcsmotívumként szüntelenül visszatérő kert, persze, nemcsak kezdetben volt: öröklétűnek tűnik, mely túlél mindenféle katasztrófát. Egyszerre ápolt, rendezett és öntörvényűen fejlődő, titkokat rejtő mikrokozmosz ez – varázslatos színek, formák, illatok kimeríthetetlen gazdagságával. Részben az édenkert szinonimája, részben pedig a természetes élet metaforája. A hősnő gyermek- és ifjúkorának elsődleges közege. Menedék és mementó. Maga az örök megújulás. Súlyos csalódások nyomán Berkovics Lizónak így mintegy a kert élménye sugallja az újrakezdés reményeit.
