A kortárs improvizatív zenében a zongoristák közül főként Keith Jarrett nevéhez fűződik az a markáns irányzat, amely tudatosan távol tartja magát a jazztörténet örökzöldjeitől. Az ilyen muzsikát első hallásra nehezebb befogadni és megszeretni, mint az American Songbook slágereit. Ha azonban mélyebben megismerkedünk e kompozíciókkal, egyre több rejtett szépségük ragyog elő. Az évtizedek óta koncertre járó, vagy éppen ismeretterjesztő előadásokból tájékozódó „beavatottak” köre pedig ma már milliós nagyságrendű – ez eredményezhette Jarrett világkarrierjét. Az egy nemzedékkel fiatalabbak közül ebben a – meglehetősen tágan értelmezhető – stíluskörben sokáig Brad Mehldau volt az egyeduralkodó, s mellé zárkózott fel az elmúlt években az indiai tamil bevándorlók gyermekeként, New York államban született Vijay Iyer.
A 47 éves zongorista-zeneszerzőt sokáig csak szakmai körben ismerték, mert erős elméleti érdeklődése, tudományos munkája miatt ritkán koncertezett. A zenei észleléssel és felismeréssel kapcsolatos kutatásaival előbb fizikából szerzett doktori fokozatot, majd a nyugat-afrikai és afro-amerikai zene mikro- és makrostruktúráit vizsgálva művészetelméletből is doktorált. Könyvei, tanulmányai jelennek meg, és rangos tudományos ösztöndíjak után 2013-ban a Harvard Egyetem tanárává nevezték ki. Éppen ezért sokan úgy gondolták, hogy az aktív zongorázás csak egyfajta illusztrációja a tudományos pályának – annak ellenére, hogy az ezredforduló óta jelennek meg lemezei szólóban, trióban, szextettben és más formációkban.
Csak a 2010-es évek elején következett be az áttörés: a zeneipar és a közönség is ekkor fedezte fel, hogy Iyer már zongoristaként sem csupán ígéret, hanem érett, befutott, öntörvényű művész.
Ha csak vázlatosan írunk Vijay Iyer életéről és karrierjéről, akkor sem maradhat ki társadalmi szerepvállalása, amelyet elsősorban a hip-hop kultúrából indult költő és slammer, Mike Ladd társaságában, avantgárd előadásokban valósít meg. 2003-ban, az In What Language? című dalciklusban a szeptember 11-i terrortámadásnak állítottak emléket. Másik közös projektjük, a Still Life with Commentator című szatirikus oratórium (2006) a tömegmédia káros hatásaival foglalkozott. 2012-ben pedig (Holding it Down) címmel az iraki és afganisztáni háborúk fiatal, de már emberi roncsként tengődő veteránjai előtt tisztelegtek. Mindhárom produkcióból színpadi verzió és lemezfelvétel is készült.
Infó:
Vijay Iyer – Craig Taborn: The Transitory Poems
ECM Records (magyar terjesztő: Hangvető)
ECM 2644
