Hiába ütött be a nyár, a polgárok politizálási kedve töretlen, a Népszava megbízásából dolgozó Publicus Intézet azt mérte, hogy a szavazók 73 százaléka özönlene az urnákhoz (legalábbis ezt állítja), ha most vasárnap lennének a választások. A magas részvételi hajlandóság nem csoda: a gyakorlatilag januártól május végéig tartó EP-kampány után egyik párt sem engedte pihenni híveit. Orbán Viktor az uniós posztosztási manőverekkel katalizálja táborát, az ellenzék pedig az előválasztással és a helyben formálódó összpárti szövetségekkel mozgósít.
Ennek köszönhetően a Fidesz szavazóinak 85 százaléka bármikor hajlandó lenne voksolni. Az ellenzéki pártok támogatói is hasonlóan túl vannak húzva: a leglelkesebben (96 százalékos arányban) a momentumosok sereglenének a szavazófülkébe, illetve a DK-sok, akiknek 83 százaléka kész szavazni. A legkevésbé a szocialista bázis pörög – biztosra csak 59 százaléka mondja, hogy elmenne szavazni. Igaz, az MSZP hívek további 29 százaléka állítja, hogy azért valószínűleg elmenne. A szocialisták enerváltsága valószínűleg az EP-választás eredményeinek tudható be, a bázis az előválasztás hatására (amikor Karácsony Gergely a főpolgármester-jelöltségi versenyben maga mögé utasította a DK által támogatott Kálmán Olgát) ugyan némiképp regenerálódott, de ez inkább csak Budapesten hatott.
Ami viszont a párthívek „politikai izgalmi állapotánál” sokkal fontosabb, az a bizonytalanok helyzete. Ugyanis a pártot választani nem tudók vagy nem akarók közül 61 százalék állítja, hogy részt venne az országgyűlési választásokon. Ami azt jelenti, hogy az őszi önkormányzati választásokon is szavaznak. (Emlékeztetőül: hétfőn közölt kutatásunk azt mérte, hogy az emberek 72 százaléka voksolna a helyhatósági megmérettetésen – ami impozáns arány, hiszen 2014-ben 42 százalékos volt a részvétel, a második legalacsonyabb 1990 óta.)
És persze közhely, hogy ez a választás is a bizonytalanokon múlik. Az ellenzék összesített támogatottsága a biztos pártválasztók körében 46 százalék, ami jelenleg 6 százalékkal múlja alul a Fidesz kedveltségét ugyanebben a szavazói körben. Nem véletlen, hogy az ellenzéki formációk mindenhol a teljes összefogásra törekszenek, másképp esély sincs a kormánypárt legyőzésére/megszorítására.
Már csak azért is, mert a népszerűségi indexekből úgy tűnik, hogy három – hibahatáron belül – nagyjából fej-fej mellett mozgó párt van az ellenzéki térfélen. Közülük a DK emelkedik ki. A párt az EP-választáson kapitalizált, de az, hogy nem akkora arányban vezet a biztos pártválasztók között, mint amennyit a „brüsszeli voksoláson” az MSZP-re és a Jobbikra vert, egy kettősségre világít rá. Igaz, ugyan, hogy az ellenzéki – és főleg a baloldali – választók fejében egyre inkább elmosódnak a párthatárok, és ügyek mentén szavaznak szimpatikus személyekre, de az országgyűlési és önkormányzati voksolások esetében még konzervatívabb a szavazók mozgása, illetve utóbbi esetében a helyi arc fontosabb, mint a központi.
