Argentína megint nem keltett csalódást. Már abban az értelemben nem, hogy minden idők legkevésbé látványos Copa Americáinak egyikén is hozta az utóbbi negyedszázadban megszokott formáját: megint hoppon, azaz trófea nélkül maradt. Felnőtt tornán legutóbb az 1993-as Copán arattak diadalt a pampák kétségbe ejtően sikertelen fiai, akikhez ugyanúgy hozzátartozhatna a Procol Harum Halványnál is fehérebb árnyalat (A Whiter Shade of Pale) című száma, mint Liverpoolhoz a Sosem vagy egyedül (You'll Never Walk Alone).
S a hovatovább örök vesztesek mégis tudtak kínos meglepetést kelteni. Az után, hogy az elődöntőben 2-0-ra kikaptak a vendéglátó braziloktól, két meg nem adott tizenegyes miatt hatoldalas tiltakozó levéllel fordultak a dél-amerikai labdarúgó-szövetséghez. Majd Lionel Messi, aki a Barcelona géniusza, az argentin válogatottban viszont – főként a nagy tornákon – rendszerint a láthatatlan ember, egyenesen arról értekezett: a szubkontinens és Brazília futballszervezete együttesen elrendezte, hogy a 2019-es Copa Americát a házigazdák válogatottja nyerje el.
Efféle reakciókra mást nem lehet mondani: a szűnni nem akaró eredménytelenség alighanem elvette az argentinok eszét. Ám talán nem is véletlen, hogy a futball valaha volt világbajnokai közül csak az angol válogatott tart az argentin csapatnál hosszabb szünetet a trófeák elhódításában (vb-aranyérem odahaza hatvanhatban, aztán slussz). Elvégre nem lehet csodálkozni azon, hogy ott, ahol a szövetség szánalmas iratok szerkesztésével, küldésével foglalkozik, nincs haladás. Sokat mond a protestálókról: a beadvány bizony nagyobb feltűnést keltett, mint bármelyik argentin beadás...
Ráadásul azok háborognak, akik – hogy csak a mostani Copát említsük, és ne elevenítsük fel például az 1978-as argentínai vb gyomorforgató gyalázatát – kizárólag a játékvezetésnek köszönhették, hogy nem két vereséggel kezdték a tornát. A Kolumbia elleni sima 0-2 után ugyanis Franco Armani kapus egészen brutálisan derékba rúgta a paraguayi Derlis Gonzalezt, a mérkőzés brazil bírája azonban – megfejthetetlen okból – nem állította ki a háló kegyetlen őrét, aki aztán tizenegyest hárított, így az argentinok döntetlenre tudták menteni az elveszettnek tetsző meccset. (Majd felülmúlták a csoport Hamupipőkéjét, Katart, és nagy nehezen továbbvergődtek.)
Magam azért az argentin szövetség fellépésén kevésbé ámulok, mint Messién. Annak, aki ilyen nagy játékos – legalább a klubjában –, maximális felelőssége van, azaz nem szítania kellene az indulatokat, hanem csendesítenie azokat, ha már hazája szervezetének korifeusai sajnálatra méltó, egyszersmind nevetséges helyzetbe hozzák magukat. Ám meglehet, a „játék” arra megy, hogy az ezúttal önmagát lejárató Messi ne vonuljon vissza úgy, hogy a felnőtt nemzeti együttes tagjaként nem tett a vitrinjébe egyetlen árva serleget sem. A Copa következő kiadását jövőre rendezik, a vetélkedő színhelye pedig Argentína és Kolumbia.
Habár a vendéglátás sem ígér megváltást – pláne, hogy a döntő a kolumbiai Barranquillában lesz –, mert 2011-ben szintén Argentínában tartották a tornát, ám a lúzer vendéglátók már a negyedöntőben kiestek Messistől, Javier Zanettistől, Mascheranóstól, Agüeróstól, Higuainostól, Di Mariástól, Tevezestől. A névsor amúgy ellent mond annak az állításnak, hogy Messi azért oly észrevehetetlen a világbajnokságokon és a térségi tornákon, mert nincsenek megfelelő társai. Az argentin nyeretlenség ideje alatt két vb-t, négy Konföderációs Kupát és – a mostani diadallal együtt – öt Copa Americát nyerő, a támadójátékukat tekintve önmaguktól jelenleg meglehetősen idegen brazilok kiemelkedően legjobb csatára, a mozgásában kivételesen a szamba jegyeit hordozó Gabriel Jesus Kun Agüero tartalékja a Manchester Cityben... (Hogy miért, azt Pep Guardiola nagymester tudja.)
Szóval, ha a frankónak nem nevezhető Armanit nem is, az argentin bizonyítványt megint kiállították.
Lehangolóbban, mint valaha.
