Több mint két évtizeden át dolgozott például Hofi Gézával. 1971 és 1994 között nyolc műsorát rendezte a tévében. Köztük voltak szilveszteri szórakoztató adások is. Azt mesélte, hogy tisztában voltak vele, ezeket a programokat a pártközpont hagyja jóvá. Ezért aztán kitalálták, hogy mindegyikben lesz egy kiugróan kritikus rész. „Azt kiszúrják, a többi átmegy” - idézte fel a cenzúra kijátszásának ősrégi, de általuk is sikerrel alkalmazott módszerét. Nem mellesleg annak kapcsán beszélt erről, hogy a médiatörvény – amely miatt egyébként alig két év után felállt a tévéelnöki székből is – gyakorlatilag lehetetlenné tette a munkát a rendszerváltás utáni időkben is. „Ma nincs ilyen beleszólás, de az intézmény annyira függ a pártkuratóriumoktól, a pénztől, hogy oda függetlenség” – fűzte még hozzá. Amúgy ez a több mint tíz évvel ezelőtti állapot, azóta a helyzet rosszabb lett, ám ez már más lapra tartozik.
Horváth Ádám igyekezett függetleníteni magát a politikától, miközben persze mindenről megvolt a véleménye és megtalálta a módját is annak, hogy ezt közhírré tegye. Erre szolgált a Szomszédok, az első igazi magyar szappanopera, amelyet ő talált ki és fejlesztett az egész országot megmozgató eseménnyé. Egyik nagy találmánya volt, hogy a végén, amikor kiírták a szereposztást, a főszereplők afféle tétel-mondatokat mondtak el premier plánban, ami tovább erősítette a történetet és a nézők ezáltal közelebb kerültek a játszó személyekhez. A rendező erről így fogalmazott: „A teleregény alapja az volt, hogy három család életét mutassuk be, de mindennapi aktualitásokat is belevigyünk anélkül, hogy politikailag állást foglalnánk”. Ami persze így csak félig igaz. Ugyanis ezekkel a tétel-mondatokkal Horváth Ádám nagyon is politizált. Szereplőin keresztül elmondta véleményét az aktuális, az embereket és a közéletet foglalkoztató történésekről. Jellemző, hogy kezdetben valóban csak egy rövid mondat hangzott el a főhősöktől, később azonban ezek egyre hosszabbak, szinte mini-esszék lettek.
A forgatásokon – mint egyéb megnyilvánulásaiban is – szigorú volt, de mindig nagyon emberi. Ezzel magyarázható, hogy – főiskolai, később egyetemi - tanítványai rajongtak érte, színészei pedig nagyon szerettek vele dolgozni. Ő ezt így élte meg: „Nagy ajándéka az életemnek, hogy forgathattam világhírű karmesterekkel, zenészekkel, majdnem minden magyar íróval, s kiváló színészekkel”. Ez a kölcsönös tisztelet nagyszerű alkotásokat eredményezett. És persze mindehhez szerencse is kellett. Elmesélte, hogy 1963-ban felajánlották, készítsen portréfilmet egy nagy zenészről. Neki kellett választania a zeneszerző Kodály Zoltán és a remek énekes, Székely Mihály között. Hosszas vívódás után az utóbbira voksolt. Röviddel a film bemutatója után a kiváló basszus meghalt. „Ha akkor másképp döntök, akkor a nagy magyar operaénekesről alig marad két kis felvétel” – mondta. Amúgy pedig ebben is úttörő volt: a Magyar Televíziónak és neki is ez volt az első portréfilmje.
Amit aztán még rengeteg, nagyon igényesen, ugyanakkor korszerűen megalkotott mű követett. Horváth Ádám több műfajban is iskolát teremtett, ami nem volt nehéz, hiszen az ősi időkben a rendezők „mindenevők” voltak. Ha tévéjátékot, vagy drámát vitt képernyőre, akkor utána dokumentumfilm következett, majd egy opera, vagy balett, aztán vetélkedőműsor több helyszínnel. Akik ezekben közreműködtek, valóban profikká váltak, értettek a tévézés, a műsorkészítés valamennyi részéhez.
De ez már a múlt. Az utóbbi húsz év már egészen másról szól. Nem csoda, hogy Horváth Ádám – és a hozzá hasonló szakemberek, akiket nyugodtan nevezhetünk „ősbölényeknek” – jó ideje éles kritikával figyelik, mivé lett, aminek az alapjait ők tették le. „Régen a több száz tévéjátékban megfordult az egész magyar- színész-rendező elit. Hitelesen tudtunk dolgozni. Most nem tudom, ki számít hitelesnek a televíziózásban” – fogalmazott egyszer. És felidézte, hogy annak idején – Vitray Tamás műsorvezetésével – nagy országos játékokat rendezhettek. A vidéki helyszínekre olyan – ma már legendás – riportereket küldhettek, mint Balogh Mari, Horvát János, Vértessy Sándor, Wisinger István. „Fiatalok voltak, izgatta őket, hogy élőben az ország különböző helyeiről lehet képet rajzolni egy játékon belül. És hitelesek lettek” – vonta le a végső tanulságot.
Horváth Ádám – pályája megkoronázásaként – 2007-ben megkapta a Kossuth-díjat. Addigra már érdemes és kiváló művész volt, két különböző művészeti díj birtokosa, s az MTV örökös tagja. Az elismerések sokat számítottak neki, büszke is volt rájuk, de mégsem ezek határozzák meg pályáját. Hanem a művei, amelyek ma is nézhetők és még nagyon sokáig hirdetik: élt köztünk egy nagyszerű ember, aki rendező is volt.
