Nagy feladatot vállalt Nemes Péter szobrász-tervezőgrafikus, mikor elhatározta, hogy megírja Amerigo Tot szobrászművész életét, aki formabontó művészetével egyszerre nyűgözte le a honi és az olasz közönséget. A szellemi kaland még 2007-ben kezdődött, amikor is a szerzőt megkereste Móron élő, egykori egyetemi társa, hogy közreműködne-e egy katalógus szerkesztésében a Mappák Rómából című Amerigo Tot-kiállításhoz. Bár Nemes akkor még csak az egyetemi tanulmányai során hallotta a szobrász nevét, az ajánlat rögtön felkeltette az érdeklődését. Pár nap múlva le is utazott Mórra, ahol megtudta, hogy a kiállításra szánt grafikák a közeli fehérvárcsurgói Károlyi-kastély mosókonyhájából kerültek elő, ahol még több száz hasonló rajz várt felfedezésre. Nemes ekkor határozta el, hogy nemcsak katalógust szerkeszt, de könyvet is ír a legendás szobrászról.
Már a munka kezdetén tudta, hogy nem lesz könnyű dolga. Egyrészt tisztában volt vele, hogy Amerigo Totról viszonylag kevés magyar nyelvű könyv született, a legutóbbi átfogó munkát pedig még Major Máté építész írta 1971-ben. Másrészt sejtette, hogy idővel ki kell utaznia Rómába, mivel Amerigo Tot élete nagy részét az olasz fővárosban töltötte.
Nemesnek idővel a Balassi Intézet Klebelsberg ösztöndíjával sikerült is körutazást tennie Olaszországban, melynek során Amerigo Tot egykori pályatársaival, művészettörténészekkel, múzeumi szakemberekkel is találkozott, és végre élőben is láthatta a mester köztéri szobrait. A különös formavilágú alkotások annyira elnyerték Nemes tetszését, hogy feltérképezésük után egy blogot és egy honlapot is indított, hogy a nagyközönségnek is megmutathassa azokat.
A gyűjtőmunka során egy kalandos és részletgazdag narratíva kezdett kibontakozni. A szerző ezért úgy döntött, regényes formában ír Amerigo Totról, sőt egyes szám első személyben mutatja be a szobrász életét kezdve a kora gyerekkortól egészen az idős évekig. A kötet így nem pusztán a művész huszadik századon átívelő útját ismerteti, de az érzékletes, olykor filmszerű leírások átélhetővé, emberközelivé teszik kudarcait és örömeit. A kötet története ráadásul számos helyszínen „játszódik”: szerepet kap benne a szülőváros, Fehérvárcsurgó, illetve Budapest, ahol az akkor még Tóth Imre nevű fiú elkezdte művészeti tanulmányait, majd utánuk sorra következnek a külföldi városok. Merthogy a fiatal művész elhatározta, hogy jelentkezik a dessaui Bauhaus iskolába, hogy az akkor már nemzetközileg ismert Moholy-Nagy Lászlónál tanulhasson. A történelem azonban közbeszólt: Hitler hatalomra kerülését követően, 1933-ban kénytelen volt megszökni Németországból. Így érkezett meg, gyalog Rómába, ahol nemcsak karrierje vette kezdetét, de olyan neves művészek szimpátiáját is elnyerte, mint Pablo Picasso, Salvador Dalí vagy Alberto Moravia.
Persze a kötetből kiderül, hogy a fiatal művésznek sem volt egyszerű az indulás. Fiatal korában szülei orvosnak szánták, így nem csoda, hogy az apja megorrolt rá, amikor megtudta, hogy fiát a művészet érdekli. A budapesti főiskolai évei alatt a Piatnik-gyárba járt kártyákat rajzolni, Bortnyik Sándor plakátművésznek segédkezett, de volt, hogy beállt Medgyessy Ferenc szobrászművésznél gipszet keverni. Rómába érkezve portrérajzolásból és zsalugáterek festéséből tartotta el magát. Később azonban sorra érkeztek a jobbnál jobb megbízások, így készíthette el többek között a Termini pályaudvar homlokzati frízét, a római Autoclub formabontó beton domborművét, a Raffaello óceánjáró plasztikai díszítéseit, a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájának Történelmi ellipszisét, vagy a Gödöllőn leleplezett monumentális, A mag apoteózisa című domborművét.
Jelen kötet megszületésével azonban nem ér véget Nemes Péter kutatómunkája. A felgyűlt anyagból jelenleg egy Tot-monográfia kezd körvonalazódni, továbbá egy teljesen új honlap is napvilágot lát, melyre az összes fellelt újságcikket, adatot és fotót feltölti a szerző. Jövőre egy életmű-kiállítást szervez a hamarosan megnyíló Godot Kortárs Intézetben, Óbudán. Hosszú távon pedig annak örülne, ha Móron épülhetne fel az a múzeum, amely nemcsak Amerigo Tot művészetét mutatná be, de egyben közösségi térként is funkcionálna, fellendítve ezáltal a város kulturális életét. Tervek tehát vannak, Nemes folytatja a történetet.
