Minarik mosodástól – vagyis a Régi idők focija című filmből – (is) tudhatjuk, hogy kell egy csapat. Persze nemcsak a sportban, hanem mondjuk a politikában is. Ám a csapatba szükség van húzóemberekre és -nevekre. Például egy kapusra. „Hiszen olyan hitet és tartást, mint egy kapus, senki más nem tud adni a csapatnak” - írta nemrég Orbán Viktor. És itt már összeér a sport és a politika.
A kérdés csak az, többértelmű-e az imént idézett mondat. Pontosabban, hogy annak szánta-e a miniszterelnök, amikor – pályafutása befejezésekor – levélben köszöntötte Király Gábort. Mindez pedig annak fényében érdekes, hogy a válogatottsági csúcstartót a Fidesz kinézte magának szombathelyi polgármesternek. Vagy mégsem. Ez is rejtély, hiszen a vasiak cáfolták, s ugyanezt próbálta a focista is, de úgy, hogy azt sokféleképpen lehet érteni.
Akármi derül is majd ki később, az biztos, hogy a politika megpróbálja kihasználni a nevezetes emberek már megszerzett népszerűségét. Nekik ugyanis nagy előnyük, hogy nem kell energiát fordítani a megismertetésükre. Hogy aztán alkalmasak-e azokra a tisztségekre, amelyekért elindítják őket, az már más kérdés. De az kétségtelen, az olimpiai bajnok vízilabdázó Vári Attila, vagy a tévéműsorokból ismert Kálmán Olga, netán Klausmann Viktor már korábban letett valamit az asztalra. Igaz, nem arra, mint amelyikről most – az önkormányzati választás kapcsán – szó van, de a reputációjuk azért megvan. Többre meg egyelőre nincs szükség. Ha veszítenek, lehet őket ejteni, ha befutnak, hurrá, bár problémákat az is felvet. Ám olyan távolra sem a pártok, sem a jelöltjeik nem akarnak – most – tekinteni.
Orbán Viktor levelében mindenesetre sok sikert kívánt Király Gábornak „a magyar labdarúgás szakmai berkeiben is”. Ismételjük: is. És még hol kell a kapusnak hitet és tartást adni a csapatnak?