Az egyik kolléga kissé markánsan és túlzóan úgy fogalmazott, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó bizonyos rendezvényei a közönség kizárásával történnek. Ez nem igaz, annyi alapja azonban van, hogy a szombat esti gálaként meghirdetett zárórendezvényen leginkább a szakma képviselői voltak jelen a Kodály Központban, nem volt hagyományosan gálaműsor, inkább a díjak kiosztására szorítkoztak, ami egyébként nem feltétlenül baj. Az más kérdés, hogy miért volt ehhez szükség a Kodály Központra. Annál is inkább, mert nem csak a civil közönség maradt részben távol, hanem a városvezetés is. Az őszi önkormányzati választás miatt senki sem exponálta magát, sem a mostani, ám újra nem induló polgármester, sem a jelöltek. A minisztérium pedig főosztályvezetői szinten volt jelen és a beszédet mondó szívesen használta a pátoszos, elragadtatott kifejezéseket, tények, tervek, tendenciák helyett.
Az is feltűnő volt, hogy milyen sokszor elhangzott, hogy a 20. POSZT jövőre Pécsett kell, hogy legyen. Ezt többen elmondták, de inkább vágyként, mint eldöntött realitásként. (Épp lapunkban jelent meg, hogy Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke szívesebben látná a POSZT-ot vándorfesztiválként, de a sorozat távolabbi jövőjének kérdése legkorábban az önkormányzati választások után kerülhet napirendre.)
Ami a finanszírozást illeti, idén csaknem negyven millió hiányzott a költségvetésből, ez érződött is valamelyest. Kevesebb kísérő program volt, miközben több közönség vonzó produkció megjelent Pécsett, és valóban fájóan hiányoztak bizonyos szakmai viták. Egy a taoról szóló eszmecserére én is szívesen beültem volna, hátha bizonyos rég megválaszolatlan kérdések a nyilvánosság előtt, reakciókra késztetik az illetékeseket. De ilyen megbeszélést nem rendeztek Pécsett.
Idén is szóba került viszont a fesztivál kapcsán a versenyprogram válogatásának problematikája. A 14 versenyelőadást idén Gulyás Gábor esztéta és Zalán Tibor író válogatta, segítőik Mispál Attila rendező és Csikós Attila író voltak. Úgy tudni, bizonyos előadások egyértelmű sikert arattak a közönség és a zsűri körében is, ám néhány előadás jelenléte komoly vitát váltott ki. De mivel ízlésről, esztétikai szempontokról van szó, ez nem nagy meglepetés. Az más kérdés, hogy arról lehet vitázni, hogy ki válogasson képzőművész, zenész, író, tervező, netán kritikus. (Néhány éve ez utóbbival kapcsolatban volt nagyobb vihar.)
Ami a díjakat illeti, kisebb meglepetést keltett, hogy a legjobb előadás a Woyzeck lett, ami a Nemzeti Színház produkciója ugyan, de az alkotók többsége, egy fiatalokból álló műhelyhez, a Sztalker Csoporthoz kötődik. Lőkös Ildikó dramaturg, a zsűri tagja ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Igyekeztünk úgy dönteni, hogy az értékítélet mutasson valamilyen tendenciát, eszerint azért a Woyzeck kapta a fődíjat, mert egy progresszív csapat hozta létre, bár nem hibátlan előadás, de erős benne a közlési szándék és nagyon is a máról szól és egyértelműen olyan produkció, amelyre fel kell hívni a figyelmet és egyáltalán nem mellesleg jó színház.”
Bodor Johanna koreográfus, a zsűri elnöke, a POSZT jövőjével kapcsolatos kérdésünkre azt válaszolta: „ Voltam POSZT-on szereplő, most már zsűriző, de mindig is figyeltem a fesztiválra. Engem a színház érdekel, azt szeretem. És szeretném, ha hagynának szeretni a színházat. Szeretném, ha ez nem kerülne semmilyen irányítás alá. Ha például előírnák, hogy csak Picassót lehet szeretni, az a művészet halálát jelentené. Fontos, hogy a fantázia és a mondanivaló maradjon szabad terület, és senki ne akarja megszabni a jövőben sem, hogy valaki mit és milyen módon alkot.”
