Irodalmi kalauz. Áll a műfajmegjelölés a most megjelent Kolozsváros első lapjain. Ám szerepelhetne ott más is, tekintve azokat az emlékfoszlányokat, fiktív vagy valós karaktereket és történeti elemeket, konkrét, és kevésbé azonosítható helyszíneket, a jól tapintható atmoszférát, és azt a nyelvileg nehezen kifejezhető hangulatot, amely a kötetet összefűzi. A Kolozsváros nem csupán irodalmi kalauz, sokkal inkább kukucskálólyuk életképek sokszorosan rétegzett szövevényébe egy hely szűrőjén keresztül. Ezen a lyukon át pillanthattunk be egy rövid időre mi is szombat este az Ünnepi Könyvhéttel párhuzamos Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében szervezett könyvbemutatón, ahol a kötet harmincnégy szerzője közül hárman osztották meg személyes kapcsolódási pontjaikat a közönséggel.
Míg a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán Szabó Balázs és Grecsó Krisztián verses zenés estje után Minka (Pátkai Rozina) és Bernáthy Zsiga fakadt dalra, addig a díszteremben Bodor Ádám, Tompa Andrea és Láng Orsolya a szüntelenül változó, hol kedvesebb, hol komorabb helyről beszélgetett a kötet egyik szerkesztőjével, Balázs Imre Józseffel, a Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettesével. Meséltek kalandjaikról, a terek önkényes átalakításáról, átnevezésekről, sűrű kocsisorokról és nagy eszmélésekről: a minden hibáján túl is nagyon szerethető városról. Amelyről az onnan származó, vagy azt csak ideig-óráig útjukba ejtő kortárs írók, költők egyaránt beszámolnak a kötetben, többek közt Visky András, Szőcs Géza, Szilágyi Júlia, Cserna-Szabó András, Szabó T. Anna és a nemrég elhunyt Térey János.
A jelenlévő szerzők egy város esetében talán nem is oly meglepő változásokról számoltak be: míg Bodor Ádám felidézte korai emlékeit Kolozsvár hangulatából és az ott élő emberek higgadt méltóságáról, amely mára eltűnt, addig Tompa Andrea és Láng Orsolya a bosszantóan megnőtt, agresszívan fejlődő, ám apró, meghitt zugokat szintén őrző városról meséltek.
A peremvidékekre is elkalandoztak: Tompa Andrea hangsúlyozta, őt különösen a kevésbé ismerős, nehezebben látható helyek érdeklik az írás során. S mivel a kötet számos térképváltozatot és helymegjelölést tartalmaz, a számukra kedves tereikből is hallhattunk egy csokorra valót: a Farkas utca, a Főtér, a Donát út, és a Házsongárd mellett sok más is előkerült – s bár Bodor Ádám szerint ezek nagyon közhelyszerűek, szavaikból mégis rendkívüli, aprólékos térkép állhatott össze a hallgatóság fejében. Épp úgy akár csak Láng Orsolya mentális térképe, és a fénykép, amelyen édesanyja az egykori CFR jegyirodából jön ki, ő pedig az általa kedvelt, régi kolozsvári lakások egyikének ablakában áll.
Mintha a szerzőhöz hasonlóan mi is régi, talán sohasem volt fényképeket nézegetnénk, amelyeken látszik a Szamos-parti, lüktető, egyszerre ismerős és idegen hely képe az írásokon és térképrészleteken keresztül. Nem számít, hogy egész életünket éltük-e le a gesztenyefák alatt, vagy átutazóként, esetleg csupán hírből ismerjük a Claudiopolis, Klausenburg, Kloyznburg, Cluj-Napoca vagy épp Kolozsvár néven nevezett várost.
Infó:
Kolozsváros, Jelenkor Kiadó, 2019.
