Laci bácsi közös baráti házaspár javaslatára költözött a pencsibe a harmincas évek végén, de még a háború előtt. Legényember volt, baráti köre zömmel agglegényekből állt. Magas hivatali rangja - minisztériumi osztályfőnök - ellenére addig nem volt saját lakása, kényelmes albérletekben élt. Két-három évig lakott a pencsiben, ezalatt atyai barátom lett. Ismeretekben, emberségben sokat tanultam tőle.
Laci bácsi agglegény barátai aggódva vették tudomásul, hogy egy özvegyasszony tulajdonát képező panzióba költözött. Attól tartottak, hogy ebből házasság lesz. Csakhogy Anyámnak esze ágában sem volt újra beköttetni a fejét. Bolond lenne, ha feladná jól megérdemelt özvegységét - szokta volt mondogatni. Közeledve Laci bácsi 50. születésnapja - egyívásúak voltak -, Anyám nagy vacsorát adott, amire az agglegények is hivatalosak voltak. Anyám felköszöntötte Laci bácsit és beszédében megnyugtatta a barátokat, hogy nincs mitől félniük.
Laci bácsi roppant szellemes volt. Jól emlékszem két esetre, jelen voltam mindegyiknél, amikor alaposan célba talált. Még a háború előtt történt az egyik. Nálunk lakott az ismert fiatal katolikus publicista, Katona Jenő. A kitűnő újságírót sokan nem kedvelték, sokakat megbántott éles nyelvével. Egy beszélgetés során kérdéssel fordult Laci bácsihoz: "Mi bajuk van velem az embereknek, miért nem szeretnek engem?" Mire Laci bácsi: "Tudod Jenő, mint Katonát szeretnek, de civilben olykor nehéz téged elviselni". Katona másnap elköltözött.
A háború utáni úgynevezett koalíciós korszakban lakott a pencsiben a féllábú szociáldemokrata publicista, Nádass József. Az I. világháborúban lett rokkant. Március 19-én a Gestapo elvitte. Megúszta azonban, mert rokkantságát még a nácik is respektálták. Kinevezték osztályfőnöknek a Tájékoztatási Minisztériumba. Laci bácsi örömmel gratulált neki, mire Nádass, bár tudta, hogy ő is az, mégha nyugdíjas is, így köszönte meg: "Ez, kérlek, nekem degradálás". Laci bácsi visszalőtt: "Akkor, kérlek, fogadd degratulációmat".
Laci bácsi végül rászánta magát arra, hogy lakásba költözzék. A vízivárosi Medve utcában lakott, ott vészelte át az ostromot. Lakása találatot kapott, a padlón keletkezett nagy nyíláson az alatta lévő lakásba lehetett lenézni. Amikor ezt megláttuk, Anyám döntött: "Amíg ezt megcsinálják Laci, addig maga a mi vendégünk a pencsiben". És Laci bácsi kb. másfél évig megint egy fedél alatt volt velünk.
Március 19-e után nyugdíjaztatta magát. Közben az ostrom alatt a nedves pincében beszerzett ízületi gyulladása miatt tényleg nyugdíjba kényszerült. Többször is kórházban kezelték. 1949-ben hivatalos értesítést kapott arról, hogy nyugdíját a jövőben nem folyósítják. Amikor ezt elmondta nekünk, már nem működött a pencsi, a lakásunkat is elvették, mi magunk a következő 16 éven át albérletben laktunk. Pár nap múlva megtudtuk, hogy Laci bácsi tiltakozását elutasították. Azután azt is megtudtuk, hogy mindenét eladta és ivott, ivott. Végül pedig beült a konyhába és kinyitotta a gázcsapot.
A Farkasréten temették el. Temetésén sokan voltak.
Emlékezetemben még él.
