A Journal of Geology szakfolyóiratban nemrég megjelent tanulmányukban Adrian Melott, a Kansasi Egyetem nyugalmazott fizikus-csillagász professzora és Brian Thomas, a Washburn Egyetem munkatársa szerint a már 2002-ben leírt, nagyjából 2,6 millió évvel ezelőtti földközeli szupernóva-robbanás csak a betetőzése volt egy nyolcmillió évvel ezelőtt kezdődött szupernóvarobbanás-sorozatnak. Ez a Föld viszonylagos közelében, a fiatal Skorpió-Kentaur csillaghalmazban zajlott, amely akkor 130 fényévre közelítette meg a bolygónkat. A robbanássorozat emlékét őrzi a 490 fényév átmérőjű, forró gázzal kitöltött Lokális Buborék, ami magába öleli a Naprendszert is – írta a Csillagászat.hu.
A közelben felvillant szupernóvák, különösen az utolsó, amely tőlünk mindössze 150-300 fényévre robbanhatott fel, hogy még az alsó légkörben, a felszín fölött 1-2 km magasságban is a jelenleg mérhetőnek az ötvenszeresére növelte az ionizációt. Normális esetben ezek a részecskék már a felső légkörben elnyelődnek, ám 2,6 millió évvel ezelőtt az ionizáció a felszín közelében, az alsó légkörben is erősen megnövekedett. Mindez megkönnyítette a felhő-föld villámok létrejöttét.
Amennyiben a levegőben jelentős mennyiségű szabad elektron található, csökken a szigetelő hatása, a villámok sokkal könnyebben, vagyis nagyobb számban alakulhatnak ki. A megnövekedett villámtevékenység kiterjedt erdőtüzeket okozhatott. Rengeteg erdő leégett, a helyükön pedig hatalmas kiterjedésű füves-fás területek alakultak ki. Létrejöttek az északkelet-afrikai szavannák. A fákon élő elődeink a földre kényszerültek, mert a magas fűben két lábon járva jobb eséllyel vették észre a ragadozókat, így ez a közlekedési mód evolúciós előnyt jelentett.
A szupernóvák, amelyek a hidrogénnél és a héliumnál is nehezebb elemek, bolygónkat, de bennünket is alkotnak, ősi csillagok magjában jöttek létre. Az elképzelések szerint a naprendszer kialakulását, a preszoláris köd összehúzódását is egy közeli szupernóva indította be.
