Sistergősen hatalmas az a pofon, amit a Kulka János által játszott Firsz, az öreg inas leken a hirtelen vagyonossá vált, de sok tekintetben bugrisnak megmaradt Lopahinnak, akit Bárnai Péter alakít. A Cseresznyéskertben a Firszet megformáló színészek nem szoktak tettlegesen urat fenyíteni.
De a Trojka Színházi Társulás előadásában, az Országos Színháztörténeti Múzeum- és Intézet Körtermében, mégiscsak jócskán visszhangzik ez a jókora frász, ami demonstratív, érződik, hogy nem csak a szereplő, tán a színész is adja. Azt mutatja, hogy végképp betelt a pohár, elviselhetetlen a helyzet, az amit ez az érzéketlen fickó művel, üzleti okok miatt ledózerol minden értéket, nem számít neki a múlt, a kultúra, nem számítanak fájdalmas érzések. A legtöbben észre sem veszik, hogy pontosan miben mesterkedik. De Kulka inasa az élő hagyomány, ő az az ember, akinek még tartása, gerince, 87 esztendős kora dacára éles szeme van. Bár ereje fogytán, lassan csoszog, de amikor úgy érzi, hogy ez aztán végképp nem mehet tovább, akkor lényegében az egyetlen, aki cselekvésre képes.
Parasztok voltak Lopahin szülei, ennek a most általa megkaparintandó birtoknak a küszöbét sem léphették át, és most itt van ő, aki már érzi, hogy mindent leuralhat, fuccs a szokásjognak, műveltségre, jó modorra sincs már szükség. Úgy fordultak a dolgok, hogy most neki, és a hozzá hasonlóknak áll leginkább a világ.
Mindez tőlünk érintésnyire történik, a maximum, ha hatvan főt befogadni képes teremben. Körbeüljük a falatnyi játékteret, ami abszolút szemlélteti az értékek pusztulását. Gyönyörű, klasszikus épület, szomorú állapotban lévő falakkal, korhadásnak indult ajtókkal, ablakkeretekkel, buja növényzettől tenyésző udvarral, valaha tán gazdag fogadásokra is használt, nagy terasszal. A helyiségben patinás zongora, de már magnóról szól a zene. Látványtervezőként Lakatos Márkot tüntették fel, de maga a terem, az épület a fő látvány, és van még egy békebeli szamovár. A ruhák jó része olyan, mintha mai civil viselet lenne, de, ha jobban megfigyeljük, érezzük, hogy jelmezekről van szó. Amikor a Krétakör Színház Schilling Árpád elsőrangú rendezésében Csehovtól a Sirályt adta a Fészek Klub egy egészen hasonló, ugyancsak kör alakú termében, a színészek hangsúlyosan a saját ruháikban voltak, mert az az előadása a saját hitvallásuk volt az országról, a színházról.
A 17 éves Ányának mulatságos rózsaszín farkast mintázó otthonkája van, ami Eke Angéla szemléletes játékával együtt jelzi felnövésre alkalmatlan gyermetegségét. És hát ezzel bizony így van az anyja, Ranyevszkaja földbirtokosnő is, aki képtelen meghallani az idők szavát, alkalmatlan a gazdálkodásra. Gryllus Dorka megszemélyesítésében nagyasszonynak próbálja mutatni magát. Várja a 24 éves fogadott lánya: Nagy Dóra a kimustrált mackónadrágjában háziasszony-típus. Gajev, Ranyevszkaja testvére, egyáltalán nem tesz-vesz, Mátrai Lukács Sándor olyan elegáns, és annyira nyugodalmasan pöfékel, mint egy angol lord a klubjában. Soós Attila rendező adja Petyát, az örök diákot, aki viszont örökös nyughatatlanságában állandóan lót-fut, miközben elnyargal mellette az élet. Balassa Eszter dramaturg, feltehetően a rendezővel együtt, alaposan meghúzta a darabot, jócskán kiiktatott belőle alakokat, mindössze hét szereplőt meghagyva. Lehet persze esztétikai rendőrért kiáltani, és azt mondani, hogy így nem érvényesül a szöveg sokrétűsége, és tényleg nem. De erőteljesen érvényesül a markáns koncepció, és a manapság oly aktuális közlendő, hogy értékek tömkelege megy veszendőbe. Soós nem csupán arról beszél, hogy Lopahin letarol mindent. Hanem arról is, hogy a birtok, a ház, a cseresznyéskert egykori tulajdonosai is szemellenzőt hordanak, miközben büszkék a hatalmas lelkükre, valójában ők is érzéketlenek arra, ami körülöttük történik.
A szintén ebben az évadban az RS9 Stúdiószínházban bemutatott, csRSnyésben is elhagytak szereplőket, de kevesebbet. És Botos Éva rendező, csaknem új darabot írt Csehov nyomán, ami a máról, konkrétan egy alternatív színházról szól, ami alól kihúzták a talajt. Meg kell szűnnie, de eddig sziget volt, ahol szabadon lehetett dolgozni, s legfőképpen a Lopahinhoz hasonló fickók, és a nekik táptalajt nyújtók ebben a főkolomposok. Soós szerint viszont bűnösök vagyunk mindannyian. Látjuk, hogy temérdek minden összeomlik, hogy ez már jócskán bennünket is érint, és mint strucc a homokba dugott fejével, igyekszünk ellenni valahogy.
A házat elhagyják, akik addig benépesítették, a villanyt is ránk oltják. Firsz ekkor a nézők mögött ült, nem vették észre, hogy itt hagyták. Gyertyát gyújt. Apatikusan belebámulva a semmibe üldögél, aztán lefekszik a mozaik kőpadlóra, és feltehetően meghal. Majd egyszer csak, szelíden kedves mosollyal felkel, de ő már nem Firsz, inkább Kulka civilben. Lezser kézmozdulattal mutatja, hogy hát ennyi volt. Az Árvácskában, a Trafóban játszott néma szerepe után most mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy megint szöveges szerepet játszik. És ebben nyilván temérdek munka van, ahogy az előadásban is. Tehetséges színészek összefogtak, hogy a nagy reménytelenség közepette legalább csináljanak valami értelmeset, kedvükre valót és igencsak jót.
