Két héttel az év legfontosabb választása után az Európa-pártiak kicsit fellélegezhetnek. Nigel Farage újabb sikere a britek szempontjából szomorú hír, de az EU 27-ek számára akár biztató is lehet. Az Egyesült Királyság valószínű távozásával az Európai Unió végre a számtalan valódi problémájával (technológiai lemaradás, vámháború, menekültügy, klímaváltozás) is foglalkozhat.
Az eddigi kommentárok főleg arról szóltak, hogy a szélsőséges nacionalisták nem törtek át. Ráadásul a „No pasarán!” legendás polgárháborús jelszava nemcsak Spanyolországra igaz. Ám a meggyengült unió párti többségnek nem lesz könnyű kormányzóképes koalíciót létrehoznia. Remélhető persze, hogy a szánalmas Strache-ügy a tárgyalók kompromisszumkészségére is kihat. Annál is inkább, mert az EP-választásokon – tőlünk nyugatra – viszonylag sokan fejezték ki a populistákkal szembeni tiltakozásukat. A Szabadságpárt ugyan túlélte vezére dicstelen távozását, de az osztrák szociáldemokraták nem szavaztak bizalmat Sebastian Kurznak. Legalább ennyire fontos, hogy a zöld pártok is sokat erősödtek. Előretörésük jelzi, hogy a fiatalok ma már a fenntartható fejlődés hívei, s a Brexit-drámából is sokat tanultak. Emlékeznek például arra, ahogy a népszavazáskor a brit fiatalok – voksolás helyett – csak a tragikomikus döntés után tiltakoztak.
A politikai tárgyalások már az EP-választások éjszakáján elkezdődtek, s a következő hetek feladata, hogy a tagállamok vezetői és az újjáalakuló pártcsaládok a tisztségviselőkről egyeztessenek. Az új parlament bonyolult erőviszonyai miatt azonban az idő máris sürget. Az Európai Bizottság elnökéről július közepéig, a biztosok személyéről Junckerék mandátumának októberi lejártáig kell dönteni. Így a személyi ügyek szinte mindent visznek, s 2019-ben Brüsszelben a fontos stratégiai kérdésekkel már aligha foglalkoznak. Márpedig Trump Amerikája és az agresszíven terjeszkedő Kína mögött – a populistákkal hadakozó – Európa biztosan lemarad.
A digitális Amerika
A számok azt mutatják, hogy a nagy technológiai cégek (Apple, Amazon, Alphabet, Microsoft, Facebook) nemcsak a világgazdaságban, hanem a világpolitikában is lassan átveszik a hatalmat. A 20 legnagyobb vállalat közül 12-nek a székhelye az Egyesült Államokban, 8-nak pedig Kínában található. Ha külön kiemeljük a közösségi média zászlóshaját jelentő Google-t és a többi – hasonló profilú – domináns piaci szereplőt, a helyzet akkor sem sokkal jobb. Az online platformok teljes piaci értékének ugyanis az Európai Unió tagállamaiban bejegyzett cégek jó ha 4 százalékát képviselik.
A világháló társadalmi és gazdasági hatásairól már rengeteget írtak, de a net tényleges hatalmával csak mostanában szembesül a világ. 2016 óta Donald Trumpon kívül mindenki tudja, hogy Oroszország – a közösségi média segítségével – beavatkozott az amerikai elnökválasztási folyamatba. A személyes adatokat értékesítő világcégek egyelőre nem sokat tesznek a valótlan adatokkal manipulálókkal szemben. A „fake news” terjesztői nemcsak a Brexit, hanem Salvini támogatóinak a véleményét is befolyásolták. Sőt: a francia hatóságok szerint az orosz hekkerek jelenléte a sárgamellényes tüntetők szervezésében is kimutatható. A populisták európai előretöréséért természetesen nem a Facebook vagy a Google felelős. De a bárki által formálható és senki által nem ellenőrzött közösségi média a liberális demokrácia és az Unió alapértékeit egyaránt veszélyezteti.
Talán nem véletlen, hogy a világháló közérdekből való szabályozásáért eddig az EU tette a legtöbbet. A demokráciáért joggal aggódóknak mindezt értékelniük kellene, miután az Uniónak lényegében csak jogszabályok (adatvédelem, versenyjog) állnak a rendelkezésére. Az öreg kontinens viszont már a XX. században megtapasztalta, hogy a demokratikus jogok felszámolása, a sajtószabadság elfojtása hova vezet. Talán – az Európára szavazó többség által megerősítve – bízhatunk abban, hogy az Unió fellép a (neten is) terjesztett náci propaganda ellen. Mindenesetre az általános adatvédelmi rendelet 2018-as bevezetése – a szakmai kritikák ellenére – történelmi tett volt: ezt maga Mark Zuckerberg is elismerte.
Harc a világ újrafelosztásáért
Trumpnak láthatóan nem lehet elmagyarázni, hogy egy kereskedelmi háborúnak csak vesztesei lesznek. Már az elnökválasztási kampányban is azon méltatlankodott, hogy a Mercedes és az Audi túlságosan népszerű New Yorkban, amire a németek röviden válaszoltak: gyártsanak jobb autókat az amerikaiak!
Kínával azonban az elnök nagyon melléfogott. Egyrészt az a baj, hogy a Huawei-ügyben nem bizonyított a nemzetbiztonsági kockázat, jóllehet a világ legnagyobb mobilgyártója kiutasítását az országból ezzel indokolták. A brutális lépés Európát is nehéz helyzetbe hozta, miután a kínai okostelefonok a kontinensen – az Egyesült Államok piacával összevetve – sokkal népszerűbbek. Így az amerikai alkalmazások (például a Google Android), vagy az alkatrészek szállításának betiltása az uniós vásárlók tömegeit érinti. További probléma, amiről az amerikai elnök talán nem is hallott, hogy Kína nemcsak az olcsó munkaerő tömegei miatt vált gazdasági világhatalommá.
A mesterséges intelligencia (AI) és a biotechnológia összekapcsolásával működtetik például azt az állami kreditrendszert, amellyel pontozzák a magánszemélyeket, s a jól viselkedőket állással, egyetemi felvételivel vagy hitelekkel jutalmazzák. Nem mellesleg: az „algoritmikus diktatúra” működtetéséhez szükséges keresőmotorokat egyelőre a Google szolgáltatja. A vámháború és a pekingi vezetőket sértő nyilatkozatok helyett az óvatosság azért sem ártana, mert az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője köztudottan Kína. A nemzetközi pénzügyekben amúgy is sok a bizonytalanság, s nem lenne jó, ha a világ egy politikus ostobasága miatt – 2008-hoz hasonlóan – újabb pénzügyi válságba zuhanna.
E bonyolult viszonyrendszerben az EU helyzete különösen kényes. Az „okos” digitális eszközök gyártásához nélkülözhetetlen ritkaföldfémek világelső exportőre Kína. E drága nyersanyagokat kitermelő top 10-ben amúgy egyetlen európai ország sem található. Biztonsági szempontból az Unió amerikaiaktól való függése nyilvánvaló, s az európai haderőről szóló hírek egyelőre inkább csak az Európa-párti közvélemény megnyugtatásáról szólnak.
Az igazi probléma azonban mégis az, hogy – a populistákkal való iszapbirkózás közben – a kontinensen talán még fel sem fogták a világ újrafelosztásának dimenzióit. A Népszava az elmúlt hónapokban számos írást közölt az EU Kína-politikájáról, s az aggodalmakat a tudományos publikációk is megerősítik. A Corvinus Egyetem kutatói (Kocsis János Balázs-Komjáthy Dénes-Péti Márton) például részletesen elemezték a 2013-ban indított, Új Selyemút néven ismert stratégiai programot. A tervek szerint a projekt 20 év alatt – akár több ezermilliárd dollár értékű beruházást – 64 országot és mintegy 4,4 milliárd földlakót mozgósítana. A Kína által koordinált gazdasági együttműködés keretében a globális GDP 40 százalékát akarják előállítani, s a tervek között az is szerepel, hogy a tengerekről az eurázsiai kontinensre helyeződik át a világgazdaság tengelye.
Mindezek fényében kell értékelnünk, hogy a 2019-es pekingi csúcstalálkozón (The Second Belt and Road Forum) mintegy 40 állam vezetője, köztük Vlagyimir Putyin és Giuseppe Conte, olasz miniszterelnök is részt vett.
Az Európai Unió ma Kína legnagyobb kereskedelmi partnere, de a kínai tőkebefektetések volumene meghaladja az Unió ottani beruházásait. Európa számára is létezik tehát „keleti nyitás”, Brüsszel azonban – eltérően a magyar miniszterelnöktől – nem az integráció szétverésén, hanem a kiegyensúlyozott kapcsolatok építésén fáradozik. Ezt a szándékát jelzi a Japánnal kötött gazdasági partnerségi megállapodás is, ami 2019. február 1-jén lépett hatályba. Az európai vállalatok és fogyasztók ma már a világ legnagyobb nyitott kereskedelmi övezetének előnyeit élvezhetik.
Klímavédelem
Az ENSZ szakértői szerint a 21. század közepéig a szén-dioxid globális kibocsátását nullára kellene csökkenteni. Ennek elmaradása esetén ugyanis – a felmelegedés miatt – a Föld nevű bolygó lakhatatlanná válik, akár néhány évtized alatt. A rossz hír az, hogy a szén-dioxid kibocsátás ilyen mértékű csökkenése még a 2015-ös Párizsi Egyezmény maradéktalan végrehajtása esetén sem várható. A berlini Nemzetközi és Biztonsági Intézet a közelmúltban felvázolta a fosszilis energiahordozók kiváltásának lehetséges forgatókönyveit. Tanulmányukban azt is leírják, hogy a zöld energia előállításáért – remélhetőleg – beinduló globális versenyben a kevésbé integrált Európa az Egyesült Államok és Kína mögött valószínűleg lemarad.
Cselekedni kéne. Mint utaltunk rá, az elkövetkező hónapok az EP-választások értékeléséről, s az új tisztségviselők megválasztásáról szólnak, pedig a – csak vázlatosan érintett – problémák meglehetősen nagyok. Egy dolog azonban biztos: a populista „nemzetmentőktől” az igazi kihívásokra nem várhatók válaszok.
