Erről a történetről – Hitler haláláról - senki sem gondolná, hogy a történelem megfejthetetlen rejtélyei közé tartozik, hiszen a második világháborúnak, szorosabban a náci Harmadik Birodalom főszereplőinek már feldolgozhatatlan terjedelmű irodalma van. Mégis: a francia újságíró, Jean-Christophe Brisard és az orosz-amerikai filmes, Lana Parshina olyan krimit tálal az olvasó elé, hogy akit kicsit is érdekel a történelem, nem tudja letenni.
Megérdemelten írtak róla a vezető nyugati lapok a legnagyobb elismeréssel – „Tökéletes választás történészeknek, a második világháború megszállottjainak és krimikedvelőknek” (The New York Times), „Izgalmas és fordulatos, mint egy kémregény” (The Telegraph), „Hitler ellentmondásokkal teli utolsó napjainak részletes krónikája” (New York Post), ”Megérte újra elmesélni ezt a történetet” (The Times), és a kötet valóban az, ami: ragyogó stílusban, történészi alapossággal megírt történelmi riport-krimi, arról, amiről a világ állítólag már mindent tud. Hogyan teltek Hitler utolsó napjai Berlin közepén, a kancellária alatti Führerbunkerben, ahol a szovjet csapatok körülzárták, s ahol öngyilkos lett az utolsó percekben feleségül vett Eva Braunnal, s néhány más náci vezetővel, így a Goebbels házaspárral együtt, amely megölte saját gyerekeit, hogyan égették el őket, s miként találtak az elszenesedett holttestekre a szovjet csapatok.
Ám, miután sok náci elszökött a szövetségesek elől, s miután Hitler elszenesedett holttestét hitelt érdemlően nem azonosították, időről-időre felröppenhetett a hír: a náci diktátor – mint Eichmann – kijuthatott az ostromlott Berlinből, s a nácimentő Odessa-hálózat segítségével eljuthatott külföldre, akár Latin-Amerikába is.
A szerzőpáros hatalmas munkába fogott, elsősorban is Moszkvában, ahol nem csak Hitler – azonosításra alkalmas – fogsorának maradványait, a diktátor koponyadarabját, hanem azoknak a (kényszer)vallomásait is őrzik, akik az utolsó napokban 1945 április 30-a előtt Hitler környezetében a bunkerban éltek, és tanúi voltak a történteknek. Ám, az utolsó napok rekonstruálása – a tanúk minden ellentmondásával együtt – könnyebb volt, mint bejutni az immár Putyin elnök kezében lévő levéltárakba, ahol -. riport-beszámolókat kapunk erről is – újraéledt a Sztálin-Brezsnyev-éra bizalmatlan elzárkózása minden külföldi érdeklődés elől.
E bizalmatlanság – dokumentumok titkosításának – oka, hogy a Sztálin ragaszkodott ahhoz: Hitler – az orosz felfogás szerint gyáván – ciánkapszulával lett öngyilkos, mert nem volt bátorsága főbe lőni magát. Mindkét változatra akad tanúvallomás (közvetett agy közvetlen bizonyíték), miként arra is, hogy a diktátor pokrócba csavart holttestét benzinnel leöntötték és elégették a kancellária kertjében, nem messze a bunker vészkijáratától.
A szerzőpáros a váratlanul megtapasztalt, megmagyarázhatatlan rokon- és ellenszenvhullámokban sodródva kitartóan ostromolta évekig az orosz hatóságokat, mígnem hozzáférhettek a titkosított dossziék legalább egy részéhez, kezükben tarthatták a koponya megmaradt darabjait, a megégett fogsortöredéket, mígnem azok visszakerültek az archívumok féltve őrzött mélyére.
A vastag kötetben a nyomozás történetét is megismerjük, eddig nyilvánosságra nem került vallomásokkal, korábban hozzáférhetetlen fotókkal és egy páratlan törvényszéki vizsgálat eredményével, amelyet a bunkernél talált maradványokon végeztettek el.
Lebilincselő könyv lett Brisard és Parshina nyomozásából. Nem csak Hitler és a bunker lakóinak utolsó napjairól kapunk riportszerű beszámolót, de izgalmas leírást arról is, milyen versenyfutást és életveszélyes ellentéteket gerjesztett a háború végén a szovjet vezetők és titkosszolgálatok között, a Gazda, Sztálin akarata, amely szerint a Hitler-titok is egyedül őt illeti. A Szovjetunió emberi és anyagi áldozatai nélkül talán lehetetlen lett volna legyőzni a Harmadik Birodalmat, de legalább is csak még mérhetetlenebb szenvedéssel sikerülhetett volna. A Titok azonban ezzel együtt az emberiség elé vetett titok, amelynek megfejtése mindenkire tartozik, s ezért is külön értékelendő a kötet.
