Leborultam a Premier Liga előtt, mert a 4-0 az 4-0 – azaz Angliáéin kívül egyetlen más ország klubjai sem szerepeltek a két nagy európai kupa döntőjében –, de így, utólag csak bámulom az olyasfajta értékeléseket, amelyek a színvonal állítólagos magasságáról szólnak. Ilyen analízist keveset lehet olvasni, annál inkább szemet szúr a méltatás. A szomorú helyzet szerintem az, hogy a négy brit részvevő közül csak a Chelsea nyújtott szívderítő élményt, és az „arisztokratikus kékek” is csupán a második félidőben produkáltak látványos játékot. De hála nekik, hogy legalább háromnegyed órán át színt vittek a két unalmas döntő egyikébe, és azzal örvendeztették meg Európát, amire az kíváncsi lett volna: igazi labdarúgással.
Lelki füleimmel hallom, amint az olvasó azt mondja: ha ilyen szigorú a kritika, akkor mit kezdjünk, mondjuk, a Kisvárdával vagy a Mezőkövesddel? Semmit – felelem nyomban, mert a mérce ez esetben csakis a futball lehet, annak sajátos huszonegyedik századi magyar válfaja itt szóba sem kerülhet; ha tetszik (dehogy tetszik!), egyáltalán nem rúg labdába.
Jellemző a brit produkciók élvezeti értékére, hogy a France Football osztályzatai alapján az Arsenal átlaga kerek 4-en, a Tottenhamé 4,6-on ragadt. Mindkettő hallatlanul alacsony középérték a „crème de la crème”-ben, úgyhogy érdemes részletesen is megnézni, e siralmas bizonyítvány miként jött össze. Arsenal: Cech 5 – Papasztatopulosz 4, Koscielny 4, Monreal 3 – Maitland-Niles 4, Torreira 5, Xhaka 5, Özil 3, Kolasinac 5 – Lacazette 4, Aubameyang 2. Tottenham: Lloris 5 – Trippier 5, Alderweireld 5, Vertonghen 5, Rose 5 – Son 5, Sissoko 5, Winks 4, Eriksen 6, Dele Alli 3 – Kane 3. Mint látható, a két vesztes csapat három csatára 2-est, 3-ast, 4-est kapott, miközben a maximum a 10-es. Elképzelhető, mennyi szín volt a támadójátékban meg úgy, általában is, mert 6-ost is csak egyetlen futballista érdemelt ki...
A Tottenhamnél ezt egy egészen képtelen döntés idézte elő. Mauricio Pocchettino, a Spurs argentin edzője kihagyta a kezdő tizenegyből azt a Lucas Mourát, akinek a csapat és a tréner köszönhette, hogy az együttes finalista lett. Mint emlékezetes, a brazil csatár mesterhármast ért el Amszterdamban, az elődöntő visszavágóján (3-2), és a győztes gólt a 96. percben küldte a hálóba. A francia sportnapilap, a L'Equipe 10-essel jutalmazta. Hálából mestere a padra ültette a döntőben...
Pedig volt esély, mert a Liverpool korántsem tündökölt Madridban.
A France Football 5,9-es átlagot szavazott meg a nyertesnek (Alisson 7 – Alexander-Arnold 6, Matip 8, Van Dijk 7, Robertson 6 – Henderson 7, Fabinho 6, Wijnaldum 4 – Salah 5, Firmino 4, Mané 5), de az is alighanem a trófea elhódítójának, mint a valós teljesítménynek szólt. Firmino például tűnődésre késztette a nézőt: ha ez a labdarúgó a válogatott középcsatára – egyelőre nem tudni, Tite szövetségi kapitány őt vagy Gabriel Jesust favorizálja-e a Copa Americán –, akkor a szó átvitt értelmében brazil-e még a brazil futball? A Pool kezére játszott egy korai tizenegyes, amelyet nyilvánvalóan nem előzött meg szándékos kezezés, de hát a PSG–Manchester United BL-visszavágó óta tudjuk, hogy az ítélkezés tekintetében hovatovább teljes a káosz. Amúgy mindkét esetben Skomina szlovén játékvezető volt a meccs keserves kulcsfigurája, de az UEFA szerint ő az az ember, aki feltétlenül alkalmas az első számú európai klubtorna döntőjének dirigálására...
Annyira, amennyire Bakuban és a spanyol fővárosban szórakoztatott a négy brit szereplő háromnegyed része. De emlékezzünk a szépre, gondoljunk a Chelsea 6,5-ös átlagára (Kepa 6 – Azpilicueta 6, Christensen 6, David Luiz 6, Emerson Palmieri 7 – Kanté 6, Jorginho 5, Kovacic 6 – Pedro 7, Giroud 8, Hazard 9). Kiváltképp elismerést érdemel az elöl játszó hármas – illetve, négyes a csereként beálló Williannal –, amely tényleg a csúcstalálkozóhoz méltó játékot mutatott.
A BL-döntőn a meccs emberének a védő Van Dijkot választották. Versenyben volt Alisson kapus is.
Elöl csak monoton birkózás zajlott, a jelentkezésért nem tört ki tömegbunyó.
