Horst Seehofer a mérsékelt jobboldal tanítómestere is lehetne. Legalábbis abból a szempontból, hogyan ne politizáljanak. A német szövetségi belügyminiszter az év elején azért kényszerült lemondani a német Keresztényszociális Unió (CSU) éléről, mert a pártot jobbra irányította, azt gondolván, hogy ezzel sikerül megnyernie mindazokat, akik a jobboldali radikális Alternatíva Németországért (AfD) pártra szavaznának. A stratégia nem vált be. Az AfD szavazói ugyanis nem voksoltak a CSU-ra, viszont elpártoltak a bajor párttól a középen állók és azok a bizonytalanok, akik elutasítják a szélsőségeket.
Seehofer példájából a spanyol Néppárt sem tanult, a tömörülés – kiindulva a jobboldali radikális Vox sikeréből – szintén a radikalizmussal próbált híveket toborozni, de az áprilisi választás megmutatta, mennyire elhibázott volt ez a taktika: a pártra mindössze 16,7 százalék szavazott, 69 parlamenti helyet vesztett. Pablo Casado pártelnök ezért hirtelen ismét a centrum felé közelített, de a választók nem tartották hitelesnek az újabb fordulatot, így ismét megbüntették a PP-t az EP-választáson: a szocialisták 12 százalékpontot vertek a Néppártra.
Franciaországban sem vált be Seehofer ördögi terve. Az egykor sokkal szebb napokat látott Republikánusok (számos más nevük volt a múltban) 8,48 százalékot szereztek az EP-voksoláson, amely több mint 12 százalékpontos visszaesés 2014-hez képest. Jacques Chirac, illetve Nicolas Sarkozy egykori pártját a teljes enyészet fenyegeti. Különösen drámai, hogy a francia belpolitikát egykor magabiztosan uraló politikai erőt nem csak a voksoláson élen végzett Nemzeti Tömörülés (RN), Marine Le Pen pártja és Emmanuel Macron köztársasági elnök listája előzte meg, hanem a zöldek is. Ez utóbbi párt öt százalékpontot vert a Republikánusokra.
A jobbközép párt elnökét, Laurent Wauquiezt már korábban figyelmeztették arra, nagyon veszélyes az a stratégia, amit követ, mert kétélű fegyver, ha jobbra kormányozza a tömörülést, és folyvást a bevándorlásellenességgel kampányol. Bár a cél az, hogy kifogja a szelet Marine Le Pen pártjának vitorlájából, a vége az lehet, hogy épp a Republikánusokat falja fel a Nemzeti Tömörülés. S a jelek szerint épp ez a - mérsékelt jobboldal szempontjából legalábbis – horrorforgatókönyv valósulhat meg.
A Republikánusok különösen nehéz helyzetbe kerültek azután, hogy Marine Le Pen elmozdult a jobbszélről, s tett egy lépést a centrum felé. Ezzel sok olyan jobboldali szavazó számára is elfogadottabbá vált a RN, aki elutasította az apja, Jean-Marie Le Pen által képviselt antiszemita irányvonalat. Marine Le Pen az iszlámellenességet helyezte középpontba, de ezt valamivel visszafogottabban tette, mint Hollandiában Geert Wilders. A Republikánusoknál hasonló döbbenet uralkodik, mint amikor a másik tradicionális párt, a francia szocialisták kerültek hasonlóan súlyos válságba. (E pártnál most talán annak is örültek, hogy bekerültek az EP-be.)
Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Le kell-e váltani a pártelnököt? Egyáltalán Wauquiez tehet-e mindenről, vagy már Sarkozy idején megindult az erjedés? Amikor Laurent Wauquiezt 2017 decemberében megválasztották a párt élére, sokan azt remélték, hogy ismét sikerekre vezeti majd a politikai erőt. A lelkesedés nagy volt a Republikánusoknál, függetlenül attól, hogy kiderült, egyes saját maga által megadott életrajzi adatok nem igazán feleltek meg a valóságnak. Ám más megnyilatkozásairól is kiderült, hogy – finoman fogalmazva – összemosta a valóságot a képzelettel. Egy ízben például azt mondta, hogy Párizsban és környékén a húst száz százalékig az iszlám állatvágási szabályok szerint készítik elő, a Le Monde némi oknyomozás után megállapította, a valós szám 21 százalék.
Ezekből azonban senki sem akart messzemenő következtetéseket levonni, nem látszott összefüggés Wauquiez lódításai és a pártelnökségre való rátermettsége között. Az iszlámellenességgel próbált híveket toborozni, talán Sarkozy példája lebegett a szeme előtt, aki 2009-ben egyértelmű jobbraátot hajtott végre. A volt elnöknek be is jött ez a húzása, mert a Nemzeti Front sok jobboldali szavazó számára még nem jelentett igazi alternatívát.
Wauquiez pártelnökké választásakor még a jobboldali Le Figaro is óvatos volt, figyelmeztetett arra, nem elég a párt tagságának rokonszenvét elnyerni, a választókat is meg kell nyernie magának, ők azonban nem biztos, hogy úgy viselkednek, gondolkodnak, mint a párt tagjai. Megválasztását követően totális támadást intézett Macron elnökkel szemben, diktatúrának nevezte Franciaországot, amivel óriási feltűnést és felháborodást keltett. Mindemellett nem éppen emelkedett stílusban beszélt a párt korábbi nagyjairól, így Alain Juppéről.
Hiába a Republikánusok elnökének nagy igyekezete, a közvélemény-kutatások szerint nem sikerült új lendületet adni a pártnak. Sőt, a mostani EP-választás előtt még felül is mérték, a közvélemény-kutatók mintegy 13 százalékot jósoltak ennek a politikai erőnek, ebből lett nyolc és fél. Akadnak a pártban azonban, akiknek "nem nyolc", mi legyen a további stratégia. Bár a siralmas vasárnapi szereplés után Wauquiez nem mondott le, mind több republikánus képviselő látja úgy, nem mehetnek a dolgok tovább a régi kerékvágásban. Párizs és környéke hat polgármestere tiltakozott a jelenlegi irányvonal ellen. A fiatalabb tagok is támadásba lendültek – írja a Le Figaro. Szakértők úgy látják, Wauquiez olyan nehéz helyzetbe vezényelte a pártot, ahonnan nagyon nehéz visszajönni. A tradicionális francia tömörüléseket a teljes enyészet fenyegeti.
