Crespo Rodrigóval a tatabányai színház igazgatójával korábban többször is dolgoztam, az Örkény Színház kezdeti szakaszában dramaturgként, később Győrben rendezőként, jó barátok lettünk és bár nem voltam benne az igazgatói pályázatában, miután eljöttem a Magyar Színházból, azonnal hívott Tatabányára dolgozni – mesélte Guelmino Sándor, aki bár nincs státuszban, de érdemben a Tatabányai Jászai Mari Színház művészeti vezetője. - Tatabányán az első közös munkánk a Nóra volt, Balsai Mónival a főszerepben. Gyógyír volt a sebeimre, amiket a Magyar Színházban művészeti vezetőként szereztem. Úgy éreztem, hogy nem tudom a nevemet adni az ottani működéshez, hogy teljesen eltérjen a színház attól az irányvonaltól, amire még a pályázati időszakban készültünk Őze Áron igazgatóval. Ezután az elején nekem tökéletesen megfelelt, hogy évi egy-két darabot rendezzek Tatabányán, lelkileg azonban nem álltam készen arra, hogy nagyobb felelősséget vállajak egy új helyen. idővel aztán Tatabánya „beszippantott”: már részt vettem az évadok kialakításában, elkezdtem odafigyelni a többi próbafolyamatra is, illetve amikor kiderült, hogy lehet saját társulata a színháznak, a tagokat már együtt választottuk ki, illetve hívtuk Rodrigóval. Viszont továbbra is alkalmankénti számlás maradtam, részben azért, mert a tatabányai az ország egyik leginkább alulfinanszírozott színháza, nincs elegendő pénz egy önálló művészeti vezetői státuszra.
És ha már pénz, a tatabányai színház a teátrumok rangsorában, ami az állami támogatást illeti alulról a második. A tao kompenzációra viszont, úgy mint a többi kőszínház, ígéretet kaptak, hogy nem járnak rosszabbul, mint korábban. Ehhez Guelmino Sándor annyit tett hozzá: félig üres, félig tele a pohár.
Arra a felvetésre, hogy a műsorválasztás nagy részét bármelyik pesti művészszínház megirigyelhetné, a művészeti vezető azt felelte: óvatosan bár, de mindig a nézők előtt kell járni, ráadásul minden, ami az elején kockázatosnak tűnt, nagyon jól sült el, és ez tovább bátorított bennünket. Most már ott tartunk, hogy a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című stúdió előadásra, a harminc bérletes előadást követően újabb bérleten kívülieket kell beiktatni. A tatabányai közönséget szerencsére az elődeink nem rontották el alacsony színvonalú produkciókkal. Kifejezetten igénylik a kortárs darabokat, az operett pedig nem annyira kelendő, szerencsére, mivel az egyik legdrágább műfaj. Ami viszont a szakmai visszajelzést illeti, kezdetben rettenetesen a periférián éreztük magunkat. A szakma nem volt kíváncsi az előadásainkra, és mivel a nagyszínpadon még mindig kevésszer lehet egy-egy produkciót játszani, sokszor úgy éreztük, mintha nem is történt volna meg. Azóta ez a helyzet valamelyest változott. A szakmai közönyt először talán a Szikszai Rémusz által rendezett Tartuffe ütötte át. Azt az előadást beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozóra is, és az utóbbi években rendszeresen hívnak bennünket a Tháliába, a Vidéki Színházak Fesztiváljára és a Városmajori Szabadtéri Színpadon is rendszeresen fellépünk, most Az üvegcipővel leszünk jelen. A mi osztályunk és a Macbeth előadásunk a Szkéné repertoárjába is bekerült, ezzel a két produkcióval a temesvári TESZT-fesztiválon is megmérettük magunkat.
Guelmino Sándor szerint a tatabányai színház egyik legfontosabb értéke, már-már sikertörténet, a tíz fős önálló társulat, amely nagyon összetartó és a tagok tisztában vannak azzal, hogy együtt egy jó minőséget képesek létrehozni. Így a fárasztó napi utazás is jobban tolerálható. - Az egyik legfrissebb tagunk Szakács Hajnalka Debrecenből jött hozzánk, Király Attila pedig a számára nagy szabadságot adó szabadúszást adta fel a kedvünkért. Egyetlen bánata a színház vezetésének, hogy jelenleg nincs mód a társulat bővítésére, de kötődnek a teátrumhoz állandó vendégek, akik évi két-három bemutatóra szerződnek.
A művészeti vezető elmondta, hogy a darabválasztás szempontjából fontos szempont divatos kifejezéssel az érzékenyítés, vagyis olyan témákat vessenek fel, illetve olyan társadalmi csoportokról készítsenek előadást, akikkel kapcsolatban a legendásan magas toleranciaszintet talán lehet még javítani. Azt is lényegesnek tartják, hogy aktuális társadalmi problémákra reflektáljanak.
- Abban hiszek, hogy a színháznak kérdéseket kell feltenni, és nem válaszokkal bombázni a nézőt, ahhoz pedig, hogy az emberi léttel, a társadalmi problémákkal kapcsolatban jól tudjunk kérdéseket feltenni, szükséges az a fajta érzékenység, amely az egész csapatot jellemzi. A saját előadásaim közül az utóbbi időkben az egyik legkedvesebb Az öngyilkos volt, Kardos Róbert elképesztő alakítást nyújtott a főszerepben. Az Erdman-darabot átértelmeztük mai viszonyokra, ezért is tartottam fontos előadásnak, sajnos kevesen látták. Új utat kezdtünk el járni a lengyel kortárs Slobodzianek A mi osztályunk című drámájával, amit a mozgás hangsúlyosabb jelenléte jellemez, ebben nagy szerepe van Király Attila koreográfusi közreműködésének. Ennek a folyamatnak a következő állomása lett a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból és most nagyon büszkék vagyunk A kutya különös esete című előadásra, amely egy autista fiúról szól. A sort a következő évadban Pintér Béla Szutyok című darabja folytatja, amelyet nagy izgalommal várok. Mindig inspirál, amikor úgy érzem, hogy meg kell ugrani egy szintet, még akkor is, ha ebben van némi kockázat. Ami a hazai társadalmi helyzetet illeti, és erre talán a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból reflektál leginkább, úgy érzem, hogy az utóbbi időben durvult a helyzet, egyre inkább fokozódik a gyűlölet, az intolerancia és a félelem. Ez a darab nem csak a melegekről szól, hanem arról, hogy bárki bármikor célponttá válhat. És hogy hová vezethet, ha ezt nem ismerjük fel időben. Az operettesen idilli zenés tapsrenddel pedig egy duplacsavarral az volt a cél, hogy a közönség egy ponton rájöjjön arra, hogy mihez is tapsol igazából vidáman és felhőtlenül.
