Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő az utolsó pillanatig mindent megpróbált. Még az ellenzékkel is lepaktált volna, a csillagokat is leígérte az égről, minisztériumokat, az elnöki tisztséget, törvénymódosításokat helyezett kilátásba. Mégis mindenkitől kosarat kapott.
Nemet mondott neki a baloldali Munkapárt, de a centrista Kék és Fehér képviselői közül sem tudott senkit magához édesgetni. És ami a legfontosabb, nem engedtek a 48-ból az ultraortodox pártok és az Avigdor Lieberman vezette szélsőjobboldali Izrael a Hazánk sem. Képtelenek voltak egyetértésre jutni az ortodoxok katonai szolgálatát szabályozó törvényről, így inkább neki sem vágtak a koalíciónak. Tavaly Lieberman volt, aki kihúzta a talajt a kormány alól, mikor védelmi miniszterként lemondott és kivezette alakulatát a szövetségből, mert szerinte nem léptek fel elég kemény kézzel a gázai övezetet uraló Hamász ellen. És most is ő borította az asztalt.
A 120 fős knesszetben így Netanjahu mindössze 60 képviselőt tudott maga köré gyűjteni. Mivel a jobbközép Kulanu vezetője, Mosé Kálón kijelentette, hogy egy kisebbségi kormányban nem hajlandó részt venni, a szerda éjféli határidőig nem sikerült működő koalíciót összekovácsolni. Mindössze egyetlen mandátumon múlt a dolog. Nem kapott esélyt az ellenzék sem, hogy próbálkozzon: szerda éjjel a knesszet még gyorsan megszavazta saját feloszlatását, így eddig példátlan módon az április kilencedikei előrehozott választásokat újabb szavazás követi, ezúttal szeptember 17-én.
A kampány máris beindult. Netanjahu azt vágta Lieberman fejéhez, hogy becsapta a szavazókat, és ezek szerint valójában baloldali. Erre az Izrael a Hazánk vezetője azzal ostorozta a kormányfőt, hogy megadta magát az ultraortodox pártoknak. A szópárbaj várhatóan folytatódik majd, de a kérdés nem csak az, hogy az urnák előtt végül kinek adnak igazat a szavazók. Hanem az is, hogy a történtek után túl lehet-e lépni a sérelmeken, Netanjahu számíthat-e még koalíciós partnerként Liebermanékra, egyáltalán számol-e velük? Az ellenzék is tartotta a pártfegyelmet, nem akadt egyetlen képviselő sem, akit átcsábíthattak volna. Számukra, és különösen a Beni Ganz egykori vezérkari főnök vezette Kék és Fehér szövetség számára az ismétlés újabb esély, hogy ezúttal nem csak megszorongatni tudják Netanjahut, akit ráadásul korrupciós ügyei is fojtogatnak. A választások súlyos milliárdjaiba kerülnek az államnak, így ezután joggal vethetik a jobboldal szemére: ha még egymás közt sem tudnak megegyezni, csak vesztegetik az adófizetők pénzét és idejét.
