A sokszínű nyugdíjas társadalom közös jellemzőit keresve megállapíthatjuk, hogy az idősek meghatározó csoportképző ismérve a költségvetéstől való függőségük. Ezt jól illusztrálja a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi programjában is leírt adat, mely szerint „…. magyar nyugdíjasok jövedelmének 86 százaléka az állami nyugdíjrendszerből származik…”. Ami egyrészt egyedülállóan nagy arányt jelent az európai országok gyakorlatában, másrészt jelentős mértékűvé teszi a hazai idősek sérülékenységét, sebezhetőségét, az aktuális politikai hatalomnak való kitettségét.
A kialakult helyzet abból abból következik, hogy a mai nyugdíjasoktól - az aktív időszakuk idején - a korábbi munkabérükből a magyar állam jelentős összeget vont el, adóként és járulékokként. Az adóékként ismert mutatószám az évek során folyamatosan csökkent ugyan, de még napjainkban is 45 százalék, amely az egyik legmagasabb mérték az európai országokban. Az aktív dolgozók bruttó béréből levont magas közteher alapvetően az állami költségvetést gazdagította, de egyúttal megfosztotta a munkavállalókat attól, hogy tartalékoljanak a nyugdíjas éveikre. A háztartásoknál hagyott erőforrásokból a napi megélhetés feltételeire kellett ugyanis költeniük.
Mindezekből következően Magyarországon az elmúlt időszakban több mint négymillióan éltek szegénységben. A háztartások jelentős részének van hiteltartozása, hatodának van 60 napon túli közműtartozása, miközben 750 ezer végrehajtási ügy van folyamatban. Mindezek következményeként a háztartások jelentős része a társadalmi kirekesztettség állapotában van. A szakmai fórumokon fellelhető információk szerint jelenleg a magyar háztartásoknak csupán 25 százaléka képes jövedelméből félretenni. A jelenlegi nyugdíjasok már nem képesek az elmúlt évek pénzügyi gyakorlatán változtatni, így kényszerűségből a helyzetük jobbra fordulását csak a költségvetésből való nagyobb részesedéstől várhatják.
Ahhoz, hogy a jövőbeli költségvetések az idősek szükségleteihez jobban igazodjanak, változtatni kell a közösségünk rendelkezésére álló források újraosztásának elvein. A korábbi költségvetésekben alapvetően nem az idősek méltányolható és jogos igényeit figyelembe vevő rendező elv volt a meghatározó. Eddig jellemzően az előző évek adatait mechanikusan követő bázis-elv és az idősek szükségleteit háttérbe soroló maradvány-elv érvényesült a költségvetések elfogadásakor. A nyugdíjasok társadalmi megbecsültségének növeléséhez, kiszolgáltatottságuk csökkentéséhez, szuverenitásuk kiteljesüléséhez a költségvetési forrásokból nagyobb összegre lenne szükség.
Sajnálatos tény, hogy a kormány által nemrégiben benyújtott „Magyarország konvergencia programja 2019-2023” című dokumentum azt tartalmazza, hogy az öregségi nyugdíjakra az elkövetkező években a „bruttó hazai össztermékből”, azaz a GDP-ből való, mai 8 százalékos részesedést 2030-ra 7 százalékra kívánják csökkenteni. Aggodalomra ad okot az is, hogy az idén nagy elégedetlenséggel kísért év elejei 2,7 százalékos nyugdíjemelés után, a kormány jövőre csupán 2,8 százalékos emelést tervez.
Az idősek szükségletéhez igazodó kedvező költségvetési döntések meghozatalának – a politikai logika természetéből következően – előfeltétele az, hogy megszűnjön a korcsoport atomizáltsága és szervezetlensége. Amennyiben sikerül a nyugdíjak, ellátások, járadékok és egyéb járandóságokra fordított kiadások GDP-ből való részesedését az elmúlt évek csökkentése helyett növekedéssé változtatni, akkor közelebb kerülhetünk az idősek szükségletének kielégítéséhez. Ez lehetővé tenné a nyugdíjrendszer igazságtalanságainak és méltánytalanságainak korrigálását.
Csak az öntudatra ébredő idős nemzedék számíthat arra, hogy a szükségletei kielégítéséhez nélkülözhetetlen források a jövőben rendelkezésre állnak. A nyugdíjasok tényszerű kiszolgáltatottságuk ellenére nem kell, hogy belenyugodjanak a maradvány-elv alapján készülő költségvetési törvény előirányzataiba.