Mekkora a veszélye a nacionalista populizmus áttörésének Európában?
Ezt nem lehet kiszámítani, a veszély minden országban más. Úgy érzem, hogy Németországban nem olyan nagy, de Franciaországban a "sárgamellényesek" miatt megcsappant Macron tekintélye, Olaszországban pedig a kormányon belül van válság. Ugyanakkor majdnem mindenütt látja az ember azt, amit Ausztriában és Magyarországon is, hogy a nacionalista-populista pártok és a korrupció elválaszthatatlanok egymástól. Nemrégiben jártam Vicenzában Sir András Schiff fesztiválján, s mint mindig, megvettem a helyi lapokat, akkor is, ha nem értem a nyelvet. Azt láttam, hogy Salvini neve mellett mindenhol feltűnt még egy: Armando Siri. Kiderült, hogy ő Salvini államtitkára, aki kenőpénzeket kapott megrendelésekért. Nietschét idézve: az igazságot nem akkor nehéz képviselni, amikor bátorság kell hozzá, hanem amikor unalmas. Az emberek megszokták, hogy itt van ez az Európai Unió, oda utazol, ahová akarsz, egy pénzzel fizetsz, tanulhatsz az egyetemeken, letelepedhetsz. Ha arról kérdeznénk az embereket, akarják-e, hogy újra legyen vízumkényszer és pénzváltás, mindenki nemmel válaszolna. Európának van vonzereje, de ezt nehéz mozgósítani.
Magyarország már régen elesett. Melyik a következő dominó?
A legnagyobb veszélyt Olaszországban látom, ahol még ott lebeg Mussolini árnyéka, gazdasági-pénzügyi válság és két egymással vetélkedő nacionalista-populista csoport van.
Bécsi újságíróként meglepte Strache esete a titokzatos orosz szőkeséggel?
Életem egyik legszebb napja volt! Legszebb és legmeglepőbb. Megerősítette azt, amit a könyveimben írtam, hogy a történelemben, a politikában semmit sem lehet előre megmondani. Rengeteg olyan történt, amire senki sem számított. Például a Tito-Sztálin konfliktus, vagy hogy egy Trump nevű erkölcstelen, gusztustalan, jellemtelen fickó a világ legnagyobb hatalmának az elnöke lesz. Strache botránya gyógyító válságot robbantott ki Ausztriában. Ez egy ajándék. A politikában lebecsülik a személyiség szerepét, pedig enélkül nem lehet semmit megérteni. Ausztriában a remény most elsősorban a 75 éves köztársasági elnöknek, Alexander Van der Bellennek köszönhető, aki önmagában is példázza az ország pozitív oldalait: orosz-észt származású családja a Vörös Hadsereg elől menekült el, ő már Bécsben született, egyetemi tanár lett, a Zöld párt elnöke és megnyerte az elnökválasztást a szélsőjobboldali jelölttel szemben. Most ott ül a Hofburgban és egy válságos helyzetben nyugalmat, stabilitást, okosságot és mérsékletet áraszt magából.
Régebben alighanem a magyar kormány is belebukott volna egy ilyen, hazai vonatozásokkal is bíró ausztriai botrányba, most viszont ez nem fenyeget. Csak a sajtóviszonyokon múlik?
Strache bukása elsősorban a sajtószabadságon múlott. Az osztrák közszolgálati tévé kilenc órán keresztül közvetített interjúkat, beszélgetéseket a jobb- és a baloldalról mindenkivel. Minden részletről szó esett és azóta is mindenről beszámolnak. A Fidesz összes funkcionáriusát, különösen a Soros ösztöndíjnak köszönhetően angolul kiválóan beszélő Kovács Zoltán kormányszóvivőt elküldeném Ausztriába, megnézni, hogyan számol be a tévé az eseményekről. Jefferson amerikai elnök mondta, hogy ha választania kellene a szabad sajtó és a Kongresszus között, akkor a sajtót választaná. Aztán persze, amikor leleplezték, hogy viszonya volt egy fekete nővel, megharagudott a sajtóra. Ilyenek a politikusok. Én nem találkoztam eggyel sem, aki szerette volna a sajtót. Legfeljebb addig, amíg dicsérték. A Kronen Zeitung azzal a címlappal jelent meg, hogy "Vége a Szabadságpártnak". A videón ugye arról is szó volt, hogy az állítólagos orosz milliomosnő vegye meg és állítsa át a Kronen Zeitungot, mert akkor felmegy a Szabadságpárt támogatottsága. A feladatra pedig alkalmazzák azt a spekulánst, Heinrich Pecinát, aki a magyar sajtót átjátszotta Orbán Viktor kezére. Ha a magyar állami tévét nézed, onnan nem derül ki, hogy miért tört ki a botrány, csak az, hogy Strache buta volt. Szóval a médiának döntő szerepe van.
Az osztrák szélsőjobb Jörg Haider elvesztését is túlélte. Strache kilövése mennyi időre veti vissza?
Strache érdekes személyiség, egy ideig úgy tűnt, hogy mérsékli a Szabadságpártot. Magam is hallottam egy zárt körül rendezvényen a miniszterelnökségen, ahol alkancellárként olyan beszédet tartott, mintha ő lenne a filoszemiták nemzetközi szövetségének az elnöke. Ugyanakkor a titokban felvett beszélgetésből látszik, hogy a hatalomért mindenre képes. A Szabadságpárt jövője a következő négy hónaptól függ, szeptemberben választások lesznek. Minden országban van egy réteg, amelyben keveredik az elkeseredettség, a bosszúvágy, a butaság és a nacionalizmus. Az összetevők és arányok országonként változnak, de megvannak Ausztriában is, ahol ezt 15-20 százalék képviseli. Úgyhogy a dühös Kronen Zeitung címe kicsit félrevezető: nincs még vége a Szabadságpártnak.
Mennyiben véletlen, hogy a titokban felvett videón az ál-milliomosnő éppen oroszul beszél?
Van egy részlet, amelyet talán nem eléggé hangsúlyoztak a beszámolok. A videón látható másik férfi, Johann Gudenus a Szabadságpárt parlamenti vezetője, bécsi alpolgármester volt. Moszkvában is tanult és minden évben visszatért, ő volt a kapcsolattartó. A Szabadságpárt négy legfontosabb vezetője 2016-ban Moszkvában, egyedüliként a demokratikus Európából, együttműködési megállapodást kötött Putyin állampártjával.
Ez a botrány elég ahhoz, hogy beinduljon végre Európa önvédelmi mechanizmusa?
Nyilvánvalóan használ a szocialista, liberális vagy zöld pártoknak, illetve Emmanuel Macronnak. Az osztrák kormány bukása gyengíti azokat, akik össze szeretnék kapcsolni a középet és a jobboldalt. Ausztriában most sorra jelentkeznek azok, például a Die Presse főszerkesztője, akik elismerik, hogy túlbecsülték a Szabadságpárt normalizálódását, elhitték, hogy demokratikus, konstruktív jobboldali párttá válik. Sajnos ez tévedésnek bizonyult.
Van visszaút a balközép-jobbközép váltógazdasághoz vagy új modellre van szükség?
Szerintem nincs európai megoldás, csak nemzeti megoldások vannak, és azokból tevődik össze Európa. Az a fontos, hogy a parlamentekben a mérsékelt jobb- és a mérsékelt baloldalnak legyen többsége. Ide számítanak még a liberálisok és a zöldek, illetve jöhetnek új pártok is, Ausztriában például a liberális Neos, illetve a baloldali-zöld Jetzt. Remélem, hogy a szélsőjobb és a nacionalisták nem érnek el olyan győzelmet, mint amire számítottak. Ehhez szerény mértékben hozzájárulhat az osztrák politikai botrány és a Szabadságpárt önlelepleződése is.
Mintha alig lenne kereslet az érvekre, nyerésre áll a hangerő és a durvaság. Odafigyelnek még a csöndes, de okos szóra?
Churchill szerint a politikában azok az ügyesek, akik nagy hangon megmondják, mi lesz holnap, a jövő héten, a következő hónapban vagy évben, és amikor mindez nem válik valóra, képesek elmagyarázni, hogy miért lett másként. Nyilván más egy olyan Európa, ahol működik a német-francia motor. Remélem, hogy az Európai Unió, ha talán meggyengülve is, de túl fogja élni ezt a választást. A pozitívumok, a gazdasági, kulturális, civilizációs előnyök olyan jelentősek, hogy nem hiszem, hogy a többség meg akarná változtatni, azt még kevésbé, hogy szét akarná verni. A kérdés az, hogy azok, akiknek Európa fontos, veszik-e a fáradságot, hogy elmenjenek szavazni. A történelem megmutatta, hogy azoknak, akik a nacionalizmust prédikálják, semmilyen, de semmilyen receptjük nincs. Ellenben, mint az ibizai kalandból is látszik, szoros kapcsolatuk van Oroszországgal. A múlttal ellentétben nincs szó ideológiáról, csupán arról, hogyan lehet az EU-t gyöngíteni az orosz hatalmi politika érdekében. Közben Putyin otthon gazdasági értelemben kudarcot vallott, az adatok azt mutatják, hogy az orosz gazdaság stagnál. Ha Magyarország nem kapott volna a brüsszeli alapokból a GDP 5-6 százalékának megfelelő támogatást, itt se lenne még a mostani, szerény növekedés se, minden összeomolna.
Nagy sikerű, több nyelvre lefordított könyvet írt Orbán Viktorról, de a történetnek még messze nincs vége.
Orbán, mint azt Cas Mudde holland politológus pont a Népszavában nyilatkozta, nagyon okos politikus, aki másoknál jobban ismeri az EU-t. Azt is mondta, hogy megcsappant Orbán európai vonzereje. Én ebben nem vagyok biztos. Orbán a politikai cinizmus bajnoka, kijelentéseit, beszédeit tanulmányozva meg lehet állapítani, hogy egy kaméleon. Ebből a szempontból nem lehet tudni, mit hoz a választás, utána a Fidesz bent marad-e a Néppártban vagy a szélsőjobboldali nacionalistákkal lép koalícióra. Azt hiszem, az eredmények ismeretében nagyon óvatosan fog dönteni. Most éppen a könyvem papírkötésű változatán dolgozom. Sajnos azt, amit 2017 őszén a rossz kilátásokról, a komor jövőről mondtam, igazolta a 2018-as választás. Nem is látok lehetőséget a változásra, amíg az ellenzék nem fog össze és nem tisztítja meg magát a beépített vagy gyenge emberektől. Egység nélkül nincs változás. Én mindig abból indulok ki, hogy meg kell mondani azt, ami van. Magyarországon különleges helyzet van. Azt, hogy ez meddig marad fenn - és ezt pont az osztrák események mutatják - nem lehet megmondani. Nem tudni, mi történhet egy pártban, egy családban, egy személlyel, de a várakozásra nem lehet politikai programot építeni. Bibó ezt úgy fogalmazta meg, hogy nem lehet politikai programot építeni hazugságra, de ábrándokra sem. Magyarország, ez a csodálatos ország, sajnos még mindig az ábrándok országa.
