Nincs Cannes botrányos bukás nélkül: idén a 2013-ban, az Adéle élete 1-2. fejezet című művéért Arany pálmával kitüntetett tunéziai származású francia rendező, Abdellatif Kechiche lett a fesztivál leggyűlöltebb alkotója.
Mondjuk, már alapvetően az is abszurd ötlet volt, hogy a 2017-ben Velencében kifütyült Mektoub My Love: Canto Uno című művének, mely később a mozikban is megbukott, forgatott egy folytatást, ez lett a csütörtök éjjel bemutatott Mektoub, My Love: Intermezzo. A sajtóvetítés végén az újságírók a vége főcím lepörgése után magukat tapsolták meg, a díszbemutatón elszállingózott a vendégek mintegy fele, köztük a főszereplő, Ophelie Bau, aki még éjjel elhagyta Cannes-t és a pénteki sajtótájékoztatón sem jelent meg.
Ezek után biztos mindenki arra gondol, hogy valami borzalom történik a vásznon, erről azért nincs szó. Sőt, arról sincs szó, hogy a senki által nem látott Canto Uno miatt nem lenne érthető az Intermezzo – noha valóban érdekes gondolat folytatást készíteni ilyen feltételek mellett – csupán arról van szó, hogy amit láttunk, az unalmas és érdektelen. Lányokat és fiúkat látunk egy strandon beszélgetni fél órán keresztül, hogy azután következő három órában táncoljanak egy klubban elektronikus zenére.
Persze, a film megnézhető, hiszen fiatal lányok idomait látjuk premier plánban, csak hát egy dolog nagyon hiányzik az egészből: a művészi kvalitás. Kechiche úgy bánik a szereplőivel, mintha nem is rendező, hanem egy hentes lenne, a női test efféle kizsákmányolása éppen nem indokolja egy „innen jöttem” féle önéletrajzi nárcisztikus mű létjogosultságát. Ophelie Bau pedig, a francai sajtóban megjelent információk szerint minden bizonnyal egy mellékhelységben zajló tízen háromperces pornográf jelenet miatt sértődhetett meg, melyben Kechiche testdublőrt alkalmazott és a színésznő csak a premieren szembesült azzal, milyen durva és öncélú filmbe került.
A rendező számára nem jön túl jól az a cannes-i botrány, hiszen magánéletében is több nő vádolja őt erőszakkal és csupán azért kért eddig elnézést, hogy az új filmje lehet, hogy túl hosszú lett.
Mindemellett Cannes maradt továbbra is a film ünnepe: a pénteki nap hőse Sylvester Stallone volt, aki a Rambo – Első vér felújított verziójának premierjére érkezett és „mellékesen” tartott egy mesterkurzust – utóbbira szinte nagyobb hisztéria és harc követte a bejutást mint Quentin Tarantino versenyművét. „Sly” elképesztő formában volt, elmondta, hogy a Rocky papíron tragikusnak tűnt és legszívesebben egy kengurura bízták volt a főszerepet helyette. A sikert abban látja, hogy annak idején politikai filmek uralták a piacot, mint a Taxisofőr vagy Az elnök emberei és a Rocky ezekkel szemben optimista mű volt.
„A Rocky a csúcsra jutás szimbóluma, ebben rejlik a mozi ereje” – húzta alá. Érdekes Stallone karrierjét is ez a karakter mentette meg: amikor hullámvölgyben volt saját pénzből forgatta le a Rocky Balboát, mely nagy kritikai siker lett. Ahogy fogalmazott, a bukások okossá tették. Ami a Rocky kapcsán extra érdekes, hogy a két Creed film után nem tér vissza a folytatáshoz, de tervez még egy Rocky visszatérést. Másik híres karaktere, a Rambo kapcsán hangsúlyozta, hogy ő csak későn vette észre a karakter politikai töltetét és kifejezetten ideges volt, amikor Ronald Reagan azt mondta: Rambo republikánus.
A színjátszás kapcsán megjegyezte: nem hisz abban, amit a neves tanodák állítanak, jelesül, hogy minden szerepet el lehet játszani. „Dustin Hoffman nem volt Rambo, én sem lettem volna hiteles az Aranyoskámban” – húzta alá. Az egyik legmeghatóbb pillanat pedig az volt, amikor Sly és a jelen lévő ezernégyszáz jelenlévő meghatódott: Jean-Paul Belmondo Rocky-nak öltözött, dedikált fotót küldött ajándékba a sztárnak.
