Ha most lemennénk az utcára, és találomra megszólítanánk néhány embert, hogy mi ért véget vasárnap délután Magyarországon, sokan bámulnának maguk elé, hogy mi lehet a válasz. Az első osztályú labdarúgó-bajnokság minálunk dekádokon át közügy volt – annál az egyszerű oknál fogva, hogy a szó legszorosabb értelmében labdarúgó volt és bajnokság –, mint ahogyan évtizedek óta már nincs a homloktérben, még akkor sem, ha éppen szívderítő változás van: az előző évadhoz képest 413-mal nőtt az átlag nézőszám.
Ha igaz. Készpénznek azért ne vegyük ezt, mert a zárófordulóban is előfordult olyasmi, hogy a Debrecen–Paks meccsről kerek 6000 szurkolót jelentettek, azaz támadhat némi kétség a hitelességet illetően, elvégre a berkekből származó becslés alapján tudható, hogy húsz-harminc százalékkal „kozmetikázottak” az adatok. Amúgy a 3276-os középértékkel sincs mit dicsekedni, pláne, hogy ez korántsem a mezőny egésze iránti fokozódó érdeklődésnek, hanem csak az FTC-pálya 10 ezer fölé emelkedő átlagos látogatottságának és olykor a százforintos jegyvásárlási akcióknak tulajdonítható.
A százhúsz éves Ferencváros történetében persze előfordult, hogy 35 077-es nézőátlagot 43 462-es követett, de azok más idők voltak más futballal, más mércével. A jelenlegi körből a zöld-fehér csapat nem csupán a kilencedik kerületi forgalom miatt emelkedett ki, hanem azért is, mert tizenhárom pontot vert a Videotonból Vidivé rövidített, hamarosan újra nevet változtató ezüstérmesre. A fehérvári együttes viszont eljutott az Európa-liga csoportkörébe, ami azért nagy szó, mert a szomorú tapasztalat az, hogy efféle bravúr hat évente sikerül egy magyar résztvevőnek.
Ebben az évadban is úgy potyogott ki az FTC, az Újpest és a Honvéd, hogy augusztus elejére már nem maradt nemzetközi programja, ráadásul a kispesti együttest egy luxemburgi vetélytárs selejtezte ki. Csöndesen megjegyzem: hajszál híján ez történt a Vidivel is, csak a nem mindenütt rettegett F91 Dudelange Ibrahimovic nevű játékosa a felcsúti visszavágó utolsó előtti percében luftot rúgott a fehérvári ötösön belül. Ha eltalálja a labdát, akkor Európát illetően már július közepén „fürdés, gyúrás van”, ahogyan korábbi kitűnő kollégám, Jakab József szokta volt mondani egy már nem létező orgánum, a Népszabadság című napilap szerkesztőségében.
Elmozdulás nincs, a nívó és a tempó ugyanolyan, amilyen tavaly vagy tavalyelőtt volt, klasszis játékos szintén annyi van, amennyi korábban – azaz semennyi –, az egyébként sem különösebb kíváncsiságot pedig még inkább csökkenti a provinciális jelleg, mert Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd iránt minimális figyelem összpontosul Magyarország más részein. (Már, ha összpontosul egyáltalán.) A 131 esztendős MTK mai alakulata meg elköszönt az első osztálytól; e kiesés nem kis „fegyvertény” az ibolya szerény konkurencia mellett. Néhány éve azt hallottam, hogy Deutsch Tamásnak nagy ívű tervei vannak a kék-fehér klubbal, ám a derűt sugárzó megállapítás aligha az NB II-re és a sírásra álló szájra vonatkozott a görbület tekintetében. Az MTK huszonhárom aranyérmet számlál az NB I-ben, igaz, az utóbbi hatvan évben már csak ötöt szerzett. (Az FTC a harmincadik elsőségét érte el a magyar futball legmagasabb osztályában, és fennállása második felében is majdnem háromszor annyi győzelmet – tizenhármat – aratott, mint az MTK.)
A szombathelyi zöld-fehér viszont fakó, akár a Hungária körúti kék-fehér. A vasi gárda – melynek neve, a Haladás köszönő viszonyban sincs a keserves valósággal –, valamint az MTK helyett a ZTE és a Kaposvár érkezik az úgynevezett élvonalba. Emlékszem, amikor a „Zete” először felkerült az NB I-be, 20 ezer néző várta a Tatabányát a zalaegerszegi nyitányon (0-1). Aztán, amikor a Kaposvár első ízben feljutott az élvonalba, a somogyi sporttelepen 22 ezer szurkoló fogadta a valaha nagy hírű Vasast (2-0). Ez volt hetvenkettőben, majd hetvenötben. Az előbbi esztendő első fordulóját 75 500-an, az utóbbiét 96 ezren tekintették meg a helyszínen. A televízió az 1975. augusztus 30-ai rajt napján a Magyarország–Románia férfi kosárlabda-mérkőzést közvetítette.
A kosaras közvetítés hasonlított a fejfájdító egyperces híradókkal és hidegrázásos alzaponthúúú!-val spékelt mostani programhoz: azzal csak keveseket lehetett átvágni a palánkon.
