Manfred Weber azt közölte: nem érdekli, hogy Orbán Viktor megvonta tőle a támogatását. Megy tovább a maga útján és mint mondta, ezt mindig is tudta róla a magyar vezető. Mert a maga részéről kész ugyan hidat építeni, de ragaszkodik az európai értékekhez. Ám aki az utóbbiakat nem fogadja el, annak távoznia kell a Néppártból. Mert itt nem az az érdekes, hány mandátumot képes begyűjteni a pártcsalád.
A politikus megerősítette, hogy a jogállami gondok kiszűrésére egyfajta Velencei Bizottságot javasol az EU-ban. A független testület figyelné, nehogy az egyes tagállamok eltérjenek az alapelvektől, ideértve a korrupciót és a sajtó, illetve a bíróságok önállóságát. Ha azt jelenti, hogy valahol baj van, az ügy automatikusan az Európai Bíróság elé kerülne.
Fontos továbbá, hogy ha egy kormány megszegi az alapjogokat, akkor ez hasson ki arra, mekkora anyagi támogatást kap Brüsszeltől. Arra a kérdésre, hogy ezt az elképzelést a Fidesz aligha szavazza meg, a Néppárt bizottsági elnökjelöltje úgy válaszolt, hogy a közös normák betartása nem az egyes államok belügyét jelentik. Ám ha egy érintett ország azt állítja, hogy náluk semmi gond sincs ezen a területen, akkor nem lehet semmi kifogása sem a szankciós mechanizmus ellen.
A migráció ügyében Weber rámutatott, hogy a kereszténydemokraták szemében minden embernek kijár a méltóság, pontosan itt húzódik a választóvonal a jobboldali radikálisokhoz képest. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bárki letelepedhet Európában. A döntés joga a kormányokat illeti. A bajbajutottaknak segítséget kell nyújtani, de meg kell őrizni a jogot és a rendet.
Trump küldetése az, hogy összeálljon a globális jobboldallal és Orbán Viktorban meg is találta ehhez a szövetségest. Azon kívül, hogy ikertestvérének érzi a magyar politikust, az azt mutatja, hogy az illiberalizmusnak van helye az Egyesült Államokban. Ez a véleménye a New Yorki Egyetem egyik történész professzorának, akinek szakterülete a fasizmus és a tekintélyelvű vezetők. Ruth Ben-Ghiat szerint ahogy ők ketten ott ültek a Fehér Házban, az egyáltalán nem leplezte, hogy természetüknél fogva mindketten utcai harcosok, önelégültséget sugároztak. Személyes találkozójuk elindította azt a fajta barátságot, ami egyedül lehetséges az erősember vezetők között, mert mindkettő fel tud mutatni olyasmit, amit a másik nagyra becsül, illetve amire szüksége van.
Orbán számára az amerikai legitimáció megerősíti abban a törekvésében, hogy őt tekintsék az illiberális demokrácia európai vezetőjének. De még előtte igényli az USA áldását a mestertervéhez, mármint hogy ő és a megbízottai vegyék át az irányítást az Európai Parlamentben, az olasz Liga és az osztrák FPÖ közreműködésével tető alá hozandó új szélsőjobbos koalíció révén. Ami azt jelenti, hogy a bevándorlási politikára építve létrejön a szövetség három olyan állam között, amely annak idején kollaborált a nácikkal.
Trump számára Orbán értékes partner lehet, továbbá ihlettel szolgál, ahogyan foglyul ejtette a kormányt és a sajtót, hiszen az elnök meg akarja honosítani az Egyesült Államokban a tekintélyelvű vezetést. Ebben többet tudna segíteni neki Putyin, de Orbán elfogadhatóbb e célból Európában. Ideológiailag mindenképpen egy húron pendülnek , és az amerikai politikusnak valószínűleg igen rokonszenves a Soros elleni keresztes hadjárat is. És feltehetőleg abban sem talál semmi kivetnivalót, hogy Schmidt Mária dicsérte Horthyt. Minden bizonnyal az sem kerülte el a figyelmét, hogy a magyar kormányfő megtizedelte és megzabolázta a sajtót.
A faji politika és a fehér, keresztény örökség védelme az egyik fő mantra a szélsőjobb számára az Atlanti-óceán mindkét oldalán, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy Orbán külön dicséretet kapott a bevándorlás kezeléséért. Megemlítendő, hogy miniszterként Balog Zoltán a roma gyerekek ’jó indulatú szegregációjának” lelkes híve volt. Abban is hasonlít a magyar és az amerikai politikus, hogy Trumpnak sincs kedve átadni a hatalmat.
Az Európai Néppárt attól tart, hogy hiába volt két évtizedig vezető erő a földrészen, az EP-választáson az orrára koppintanak a populisták. Utóbbiak be akarják dönteni az Európa-házat. A konzervatívok viszont kettészakadhatnak, ha másodhegedűs szerepre kényszerülnek Strasbourgban. A fenyegetés forrása Salvini és Orbán, a pártcsalád rossz fiúja.
Bennfentesek elismerik, hogy az unión belül ugyan idáig meghatározó szerepben volt a pártcsalád, de ennek megfizeti az árát: a magyar vezető és annak erőteljes nacionalizmusa formájában. A dilemma ugyanis az, hogy a pártcsalád meddig mehet el az elvek értelmezésében a hatalom megőrzése érdekében. Mert pontosan e célból igen sokféle pártot vont a szárnyai alá az évek során, de a Fidesszel szemben még akkor is toleráns volt, amikor az már kirohant a migránsok ellen, antiszemita kampányokat folytatott és áttért az illiberális kormányzásra.
Orbánnal sokan rokonszenveznek az EPP-ben a migrációs válság idején elfoglalt keményvonalas álláspontja miatt, ezért sokáig a saját sorokon belül próbálták megfékezni. Csakhogy az év elején olyan szélsőjobbosokkal kezdett kokettálni, mint Salvini, nekitámadt az EU-nak, beleértve Junckert, mondván, hogy az fel akarja számolni Európa keresztény kultúráját. Ezután a hang alapvetően megváltozott vele szemben. Daul a múlt héten kijelentette, hogy tesz arra, ki megy vagy ki marad a Néppártban, itt az elvekről van szó. Egy holland szakértő szerint Orbán elfogadhatatlan, de nem tudják, mitévők legyenek vele.
A London School of Economics egyik politológia professzora úgy véli, könnyebb volna külső ellenfélként küzdeni ellene. Ám a konzervatívoknak még szükségük lehet a fideszes szavazatokra. Azon kívül Orbán maga köré gyűjtheti a szélsőjobbot, amivel szintén eddigi szövetségeseit gyengítené. De még az is elképzelhető, hogy jobbra tudja vinni a pártcsaládot. Bildt volt svéd miniszterelnök úgy látja, itt kulcskérdésről van szó, mert fagyi visszanyalt, azaz most már Orbán mozgatja a középjobbot.
A jövő héten esedékes európai választás egy megváltozott világra reagál. Hiszen az unió megmérettetett a közelmúlt válságaiban és könnyűnek találtatott. De az is bebizonyosodott, mennyire rugalmas, hiszen mindig megújult, amint közel került a széteséshez. És a földrész lakói valamelyest visszanyerték az EU-ba vetett hitüket. A Brexit körüli zűrzavar leszerelte másutt a kiválás híveit. De ettől még messze nincs minden rendben a szervezetben, kezdve az akadozó növekedéstől, a tekintélyelvűség megerősödésén át a migráció megoldatlan gondjáig.
Az integráció elmélyítése kiutat jelentene, de kevesen vágynak szuperállamra. Persze azért a veszélyes élet eltelt évtizede erősítette az összefogást. Általános a meggyőződés, hogy szükség van Európára, amely véd a külső fenyegetésekkel szemben. A baloldal ezt inkább a gazdaságra érti, a jobboldal a kultúrára. A közép ötvözi a kettőt. A nagy kérdés azonban az, mekkora változásra van szükség. A két nagy néppárt nem szeretné, ha nagyon felborulna a status quo. A másik oldalon ott találni Macront, ám Salvinit is. Ezért az erőviszonyok tovább töredeznek Strasbourgban, ami abból ered, hogy a választópolgárokon belül is új elválasztó vonalak jelentkeznek.
Ez azután megnehezítheti Weber dolgát, hogy ő legyen a Bizottság elnöke, de az sem játszik a kezére, hogy sokáig védte és mentegette a tekintélyelvű Orbánt. Ezért lehet, hogy Barnier lesz a befutó. Ellképzelhető persze, hogy utána a végrehajtó testület eleven, de épp olyan rosszul működő intézmény lesz, mint a Parlament. Egy sor populista kormány gyújtogatókat akar küldeni Brüsszelbe a biztosok személyében. Európa küszködik, miután kemény évtizeden van túl. A polgárok azonban rájöttek, hogy az együttműködés önmagában nem rossz dolog. És hogy a szervezet válságokon keresztül jut előbbre. Valószínűleg.
Magyarország tragikus egyedi esetnek számít Európában, mert az mutatja, mennyire be tudja fészkelni magát a hatalomba egy párt, ha átveszi az ellenőrzést a sajtó döntő része fölött. Itt már nem beszélhetünk normális, demokratikus versenyről, a helyzet még arra sem hasonlít, ami Lengyelországban van, ideértve a civil társadalom és a média befolyását is. Ezt az első európai közvélemény-kutató portál gazdája fejtette ki. Cornelius Hirsch azt jósolja, hogy a Salvini-féle jobboldali-populista szövetség nagyjából 70 helyhez jut az EP-ben, viszont aligha jön létre egységpárt ezekből az erőkből. A győztes minden bizonnyal a Néppárt lesz, a szociáldemokraták – jókora különbséggel – végeznek a 2. helyen, de mindkettő veszít a korábbi eredményéhez képest. A nagy nyertesek várhatóan a liberálisok lesznek, hála Macronnak.
A Poll of Polls internetes portál azt jövendöli, hogy most először elvesztik együttes többségüket Strasbourgban a keresztény- és szociáldemokraták, azaz az érzékeny kudarc folytán rászorulnak a liberálisokra, vagy a zöldekre, vagy mindkettőre. Ám azok cserében várhatóan posztokat és beleszólási jogok követelnek majd. Egyébként a két nagy pártcsalád előreláthatólag 325 helyzet jut. A nemzeti populisták előretörnek, de legalább ilyen jól szerepelnek majd a környezetvédők, illetve a szabadelvűek. Igaz, ez javarészt annak tulajdonítható, hogy szavaznak a britek is. Ha az EU már túl lenne a Brexiten, Salvini volna az egyetlen nagy győztes. És ha a Liga át tudja csábítani az illiberális Fideszt, akkor még nagyobbnak bizonyulna a jobboldali demagógok sikere.
Az olyan fickók, mint Orbán Viktor kiszívják a vért az európai demokráciából, éppen az ilyen tekintélyelvű vezetők és pártok ellen igyekszik harcolni az EU. Ehhez képest Trump nem győzte dicsérni a magyar vezetőt, éspedig pontosan azért: az idegengyűlölő, muzulmán-ellenes bevándorlás politikáért, amiért az európaiak megróják. A tagállamok azt remélik, hogy mindaz, amit az elnökről hallanak, így unióellenes üzenetei, szankciófenyegetései, és az, hogy tekintélyelvű figurákkal áll össze, csupán tárgyalási stílusának részét képezi. Bíznak abban, hogy segít megvédeni a jogállamot, az emberi jogokat, a vallás- és sajtószabadságot. Ám ami a Fehér Házban hétfőn elhangzott, az rácáfol erre.
A Fidesz már odáig jutott, hogy a Néppárt felfüggesztette tagságát. A múlt csütörtöki EU-csúcs azt üzente Nagyszebenből Orbánnak és a hasonlóféléknek, hogy a közösség megtalálja a módját, miként térítse őket jobb belátásra. Ebben a németek és a franciák egységes állásponton vannak. Az egyik bukaresti elemző intézet vezetője ugyanakkor arra emlékeztet, hogy a magyar miniszterelnök feszegeti ugyan a korlátokat, de mindig beállt a sorba, amikor az Európai Bíróság elmarasztalja. Ám a washingtoni meghívás jutalomnak tűnik rossz magaviselete fejében és megerősíti helyzetét a választás előtt, noha annak tétje, hogy ki győz a hagyományos értékek védelme, illetve a populista demagógia harcában.
